Monthly Archives: november 2014

A pályázaton résztvevőknek lehetősége nyílt arra, hogy megtervezzék a három virágágy egyikét, amelyet jövő tavasszal a FŐKERT Nonprofit Zrt. munkatársai a pályázat nyerteseivel közösen meg is valósítanak. A beérkezett pályamunkákat szigorú szakmai zsűri bírálta el, s kiválasztotta a korosztályonkénti 3-3 legjobb pályaművet. Ezek közül a nyertest a FŐKERT Nonprofit Zrt. facebook oldalán indított szavazás eredménye […]

A FŐKERT Nonprofit Zrt. az elmúlt évek hagyományaihoz híven, idén is megszervezi a “Környezettudatos karácsony – már óvodás/kisiskolás kortól kezdve” elnevezésű programját, melynek elsődleges célja, hogy a gyerekek környezettudatosan készüljenek a Karácsonyra, s hogy megtanulják: nem csak az lehet szép és értékes, amit készen lehet vásárolni, sokkal nagyobb értékkel bír az, amit ő maguk készítenek […]

Az idei év utolsó interaktív környezetvédelmi óráját tartottuk ma délelőtt a Margitszigeten. A program célja hogy kint a szabadban, „testközelből” megmutassuk azokat az értékeket, szépségeket, érdekességeket, melyeket egy-egy növény, park nyújt az embereknek, családoknak, gyerekeknek. A tematikus program keretében a lelkes 21 fős iskolás csoport először a növények gondozásának, védelmének fontosságával ismerkedett meg. Ezt követően […]

Az egynyári növények elvirágzását követően, Társaságunk idén is több tízezer árvácska és díszkáposzta kiültetésével teszi színesé a Főváros kiemelt zöldterületeit. Beköszöntött az ősz, s a letűnő nyarat idéző, mostanra már megkopott szépségű egynyári virágok helyét felváltják az ősz színeiben pompázó árvácskák. Az egynyári növények eltávolítása után, valamint a virágágyak megfelelő előkészítését követően a kétnyári virágok […]