Daily Archives: 2016-05-30

„Harmóniában élni egymással életünk legszebb momentuma, akárcsak egy csodálatos virág.”

(Daisaku Ikeda)


A FŐKERT Nonprofit Zrt. már több mint 10 éve vesz részt az évente megrendezésre kerülő cerviai fesztiválon, ahol Budapest városát képviseli. A rangos eseménynek otthont adó tengerparti olasz üdülővárosban évente megrendezésre kerülő kertészeti kiállítás keretében, meghívott európai városi kertészetek ideiglenes kertépítészeti alkotásaikkal öltöztetik fel a zöldfelületeket. A rendezvényen évről évre megszépülnek, megújulnak a tengerparti település zöldfelületei: a meghívott számos olasz és több más európai város tervezői és kertészei mini-kerteket, installációkat, dekoratív egynyári virágkompozíciókat hoznak létre.


Az alkotások nagyobb része egy szezonra, tavasztól-nyárig tartó időszakra készül, több ezer növény felhasználásával. Cervia városa 2008-ban elnyerte a European Flower Contest Entente Florale aranyérmét, mely díj a tájkultúra, zöldfelület fejlesztés és környezettudatosság elismerésére jött létre. A nemzetközi bíróság elismerését fejezte ki a kiállításon készülő alkotások eredetiségéért és minőségéért. Külön említésre méltónak tartotta, hogy a városi zöldfelületek és a természetközeli területek egyaránt jól integráltak környezetükbe, valamint dicsérte az utóbbiakon kialakított didaktikus tevékenységi lehetőségeket. „Mindez jól szervezett, tudatosan felépített és állhatatosan fenntartott.”

A növényeket és az ültetéshez szükséges anyagokat Cervia városa biztosította, emellett a speciális installációs elemeket, eszközöket és szerszámokat a FŐKERT Nonprofit Zrt. szolgáltatta. Az idei cerviai kertkiállítás témája: Monokultúra kontra biológiai sokféleség. Budapest forgalmas zöldfelületein a 2015-ös évben több helyszínen izgalmas kísérletek folytak. A kísérletek a könnyen fenntartható zöldfelületek kialakítását célozták meg problémás forgalmi sávokban. A megszokott egynyári felületeket, cserje- és gyepfelületeket, honos nemesített, az extrán kitett városi klimatikus viszonyokat jól tűrő évelőkiültetések és egynyári magvetések váltották fel, növelve a város biológiai sokféleségét, csökkentve a fenntartási költségeket. A sokféle évelőfaj alkalmazása nemcsak a növényvilág sokszínűségét növelte a város gépjármű forgalomnak kitett zöldfelületein, de megjelentek a virágok közelében a különféle rovarok is.

Társaságunk kertje a monokultúra és biológiailag összetettebb növénykiültetések közti különbséget szerette volna bemutatni. A karakteres növénysávok közül a vörös egyöntetű egynyári felületként jelent meg, míg a lila sávok több fajjal operáló természetesebb hatású évelőkiültetésekként. A területen található három oszlop fűzött szalagokból „szárnyakat” kapott, így szimbolizálta a biodiverz zöldfelületeken megjelenő lepkéket, és egyéb rovarokat.

Az idei évben a magyar csapat ismét a város Rotonda Don Minzoni nevű körforgalmának zöldterületén dolgozott. A területet felrotálva meglévő történelmi elemekkel – oszlopok, kaspók – kaptuk meg. A hatalmas mandulafenyők tűleveleit eltávolítottuk, és az egyenetlen terepből, szép lencseformát alakítottunk ki. A korábbi kertekből a helyszínen maradt díszfű foltokat az új koncepció szerint összeültettük.

Az átültetett növényeket alaposan beöntöztük, az öntözőrendszer szórófejeit a kialakított koncepciónak megfelelően szakembereink megigazították. Az így kialakult helyzet megfelelővé vált a virágágy kitűzéséhez és az installáció felrakásához. A cikk-cakk alakú murvás út kitűzésre került, és a tükörkészítés közben a gyepszőnyegezést is elvégeztük. A színes szalagok kifeszítése a kert legfontosabb elemként érdekes és izgalmas kihívásnak ígérkezett, mindannyian vártuk, hogy végre elkezdhessük az építését. A második nap az installáció fűzésével telt, amely komoly logikai játék és kísérletezés-sorozat eredményeképp került a helyére. Látványos közéri elemként sok járókelőnek felkeltette az érdeklődését. A szalagok felfűzése után, a harmadik napon újabb izgalmas lépés következett, ami a terület szembetűnő megszépülését eredményezte: megérkeztek az egynyári virágok.

Minden évben vannak a tervekhez képest eltérések, hiszen Olaszországban sem teljesen kiszámítható, hogy a megrendelt növények hogyan fejlődnek az adott évben, de mint mindig gyönyörű növényeket kaptunk. Így ha egy kicsit át is kellett tervezni az eredeti kiültetést, színpompás millefleure kiültetést tudtunk kreálni, ami kiváló kontrasztot alkotott a homogén ’Sunpatiens’ sávokkal. Az installáció nagy sikert aratott a helyi lakosok, szervezők és nyaralók körében. Több látogató is gratulált, vagy kíváncsian nézték mit is csinálunk. Sokan érdeklődtek a kert mondanivalójáról, vagy kérdezgették, hogy mit is szimbolizálnak a fűzések. A kertépítés ilyen formája ezért is nagyon inspiráló, szinte ’performance’ jellegű, mert szinte azonnali visszajelzéseket kap az építő és a tervező is.

Az egyébként fenntartási munkát végző kertész kollégák büszkén és lelkesen dolgoztak, hiszen érezhették, hogy amit csinálnak az jó és szeretik az emberek és megteremti azt a harmóniát, amelyet az idei fesztivál mottójaként említettek.

Megosztás

Társaságunk a 21. héten tovább folytatta az egynyári növények tervszerű kiültetését, az évelő növények kapálását, gyomlálását. Emellett napi szakmai teendőink között szerepelt még a fűnyírás, gallyazás, öntözés, valamint a szökő- és ivókútak és a játszótéri eszközök felülvizsgálata, karbantartása is.

Megosztás