Hírek, Interjú

A FŐKERT hétköznapjairól- Kanászné Szandy Éva visszaemlékezései

Kanászné Szandy Éva a FŐKERT egykori parkfenntartási osztályvetője. 36 évet töltött a FŐKERT-nél. 1967-ben kertészmérnöki diplomát szerez. Végigjárva a ranglétrát 1972-től dendrológusként, majd 1984-től 1993-as nyugdíjba vonulásáig parkfenntartási osztályvezetőként dolgozott. Sok éven keresztül volt részese a FŐKERT hétköznapjainak. A város zöldfelületeit töviről hegyire ismeri. Amikor csak tehette, nyakába vette a várost, hogy a terepen ismerkedjen meg a kihívásokkal. Mindig is a növényekkel szeretett foglalkozni. Nyugdíjazása után sem hagyta el a szakmát, 12 évig a Parkfenntartó Kft-nél dolgozott. A Virágos Magyarországért mozgalom aktív segítőjeként egészen a közelmúltig tevékenykedett.

 

„…én egy úgynevezett háztartási részlegnek voltam a vezetője…”

„Technikus voltam, de szakmunkásként kezdtem az I. kerületben 1957-ben. Az első három hónapban csak parkot takarítottam. Egy egykori kubikus volt a főnököm, aki még a háború előtt kezdte és mindenhez értett. Hálás vagyok neki, mert minden szakmunkára megtanított. A legszebb időszakom a FŐKERT-nél az volt, amikor a Parkfenntartás dendrológusaként növényekkel foglalkozhattam… Ezután lettem a Parkfenntartás vezetője egészen nyugdíjba vonulásomig. Akkor még a főváros valamennyi zöldfelületét és minden fasort a Főkert gondozott. Hozzám tartozott az összes növény és park, az emlékművekkel együtt.”

„Szendrői József volt a főosztályvezető, aki a korszerű parkfenntartás alapjait megteremtette. A parkfenntartás átszervezésének köszönhetően nagymértékben javult a zöldterület fenntartás megítélése is. Addig szinte csak takarítónak, szemétszedőnek titulált fenntartás egyre több szakmai feladatot is végzett… Nálunk a Parkfenntartási főosztályon belül alapította meg Szendrői a tervezési csoportot, majd külön osztályt, Kecskésné Szabó Ildikó vezetésével. Akkor több osztály működött, a Parkfenntartás, a Parktervezés és a Parkvédelmi, ami szakági egyeztetésekkel, hatósági előkészítő munkával foglalkozott… és volt a Műszaki-fejlesztési osztály, mind a Parkfenntartási főosztályon belül. Én nagyon sokat tanultam az elődeimtől és a fizikai dolgozóktól (főként gyakorlatot). Amikor elmentem nyugdíjba, Törőcsik Évának és Győrffy Mártának adtam át a stafétabotot.”

„Én a Főkertnél nagyon sok helyen voltam, sok kerületben dolgoztam. Így nagyon alaposan megismertem a várost, és ez a későbbiekben rengeteget segített. A mai rohanó világban biztos, hogy kevesebb ideje jut a vezetőknek a parkokba kimenni, de nekem szent meggyőződésem, hogy igen is kell erre időt szakítani, mert az emberekkel való személyes kapcsolat, a helyszínismeret sokban segíti a vezetők munkáját.”

Munkaerő utánpótlás – Toborzás a csehóban

„Amikor egész nagy Budapestet kezeltük, közel 1000 fő dolgozott a Parkfenntartáson (’70-es és ’80-as évek). A terület növekedésével arányosan csökkent a létszám. Szerencsére egyre inkább megjelentek a fenntartásban is a gépek, ami ezt a feszültséget enyhítette… Amikor a munkaerőhiány egyre nagyobb lett, akkor különböző dolgokkal próbálkoztunk. Nálunk is megjelentek az alkalmi munkások.”

„A nálunk dolgozók általában kora hajnalban indultak, vonattal jöttek Pest környékéről, délután meg rohantak haza. Néhány pesti is dolgozott nálunk, de sokkal rövidebb ideig, nem maradtak 30-40 évig, mint a vidékiek, akik alighogy elvégezték az általános iskolát, a Főkerthez jöttek dolgozni. Eleinte idénymunkásokat vettünk fel április 1-től szeptember 30-ig. Aki ezalatt nagyon szorgalmasan dolgozott, ott maradhatott, és bizony sokan igyekeztek, hogy állandó munkahelyhez jussanak. Mások csak az idényben dolgoztak, télen otthon maradtak a gyerekekkel, unokákkal. A fiatalok általában állandó munkát kerestek, mert a szülőfalujukban kevés volt a munkalehetőség.”

„Amikor a Szentendrei HÉV még csak a Margit-hídig jött, ott a megállónál a park szélén volt egy úgynevezett nejlon kocsma. Szabályos csehó volt. Az ottani kerületvezetővel, Marikával bementünk, rendeltünk magunknak egy-egy fröccsöt és elkezdtünk beszélgetni az emberekkel, hogy a Főkertnél van alkalmi munka, naponta fognak kapni pénzt, délután kifizetjük, jöjjenek!… Olyan sikeres volt a toborzás, annyian jöttek, hogy nem tudtunk mindenkit felvenni. 260 forint volt egy napi bér, de azt megkapták délután 4-kor, amikor befejezték a munkát. Aztán később ez kiterjedt más kerületekre is. Még később úgynevezett parkszerződéses dolgozókat alkalmaztunk, akik először a saját dolgozóink családtagjai voltak. Később a Főkert dolgozói is vállalhattak szerződéssel pluszmunkát, a lakásukhoz közel eső parkot, kisebb közkertet tartottak fenn, aminek megvolt a megszabott kifizetési normája. Ilyen eszközökkel próbáltuk megoldani a munkaerőhiányt. Nyugdíjas kollégákból szerződéses parkellenőröket alkalmaztunk, akik kevés fizetésért ellenőrizték a munkákat és minden hónapban beszámoltak. Nagyon családias volt a légkör.”

Virágtenger

„A területek és alközpontok vezetői részt vettek a virágágyak kiültetésének tervezésében, mert ők voltak, akik legjobban ismerték területi adottságaikat. Ők tudták legjobban mit is ültessenek az akkor meglehetősen szűk fajtaválasztékból. Volt időszak, amikor csak paprikavirágból 600-800.000 db-ot kellett a szovjet emlékművekhez ültetni (más piros virág a petúnián és a muskátlin kívül szinte nem is volt abban az időben és azoknak nagyon hamar „lába kelt”).

Kezdetben a virágkiültetéseket az alközpontvezetők (körzetvezetők) bonyolították, ők mentek a telepekre a növényért, a központi kiírás és szállítás csak az 1970-es évek közepétől honosodott meg, ezzel a termesztőtelep, a szállítás és a fenntartás munkája tervezhetőbb lett. A tervezés után saját termesztőtelepen állítottuk elő a közel kétmillió egynyárit, ősszel pedig egymillió árvácskát és krizantémot.”

Koszorúzás és vörös csillag

„Abban az időben évente kétszer volt koszorúzás, április 4-én és november 7-én. A külső kerületekben olykor még út sem volt, amelyen megközelíthettünk egyes emlékműveket. Kétszer kellett bejárnom a várost: először felmértem, milyen munkákat kell elvégezni az ünnepségre, majd közvetlen a koszorúzás előtt is bejártam, hogy minden rendben van-e. Hallgatólagosan természetesen nem felejtkeztünk el egyéb ünnepeinkről sem és a március 15-i ünnepre, valamint az egyházi ünnepekre a templomok, emlékművek környezetét is rendbe tettük (volt olyan kerületvezetőnk, aki helyi plébánossal megbeszélve még a templom búcsú idejére is rendet tett).”

„1989 augusztusának kiemelkedő érdekessége volt az I. kerületi Clark Ádám téri csillag megszüntetése. Adott napon 11 órakor úgynevezett ”fülest kaptunk”, hogy „békés kertészkedők” délután 3 órakor megszüntetik a tér csillag alakú virágágyát. Gondolván – jobb, ha ezt szakemberek végzik – gyors szervezéssel megoldottuk mi. A Szállítási Csoporttól termőföldet, gyöngykavicsot kértünk, a Népligetben szedettünk fel gyeptéglát, a tervező kollegáinktól egy kis rajzot kértünk. Helyszíni művezetéssel az I. kerület dolgozói kör alakúvá változtatták a csillagot. Úgy nézett ki, mintha mindig is ilyen lett volna. A tér sarkán lévő Lánchíd Eszpresszóból figyeltük, hogy mi is történik délután. Valóban megjelentek a békés „kertészek”, akik látva a kör alakú virágágyat békésen tudomásul vették, és ahogyan jöttek el is mentek szó nélkül. Még sajtó visszhangja sem volt az esetnek, csak az akkori főkönyvelőnek és nekem ígértek fegyelmit, mert nem tájékoztattuk előre az akkori Fővárosi Tanács illetékeseit, de végül nem lett ügy belőle. Azóta is szép és gondozott a Clark Ádám tér, sőt, több virág díszíti, mint a „csillag” idejében.

„Mi valóban szerettük egymást”

„Nagyon sok kollégával dolgoztam együtt… Vitáink mindig voltak. A fenntartó okolta az építőt, …az építő okolta a fenntartót, és mindkettő okolta a tervezőt. De ettől függetlenül mindenkivel nagyon jó kapcsolatunk volt… Mi nem szerettük átvenni idegenektől a parkot. Nekünk az volt a garancia, ha a Parképítési osztály, a saját cégünk emberei építették… Nagyon sok tervet Kecskés Tibor tervezett. Akkoriban Bernáth Laci volt az építésvezető. Emlékszem, amikor átvettük az újpalotai lakótelep parkját, bejött hozzám, és az mondta: – Én rendesen megépítettem, tartsátok fönn rendesen azt a parkot!… Mert ilyen volt közöttünk a kapcsolat…”

„Törődtünk egymással és segítettük egymást. Nagyon családias volt a hangulat. Mi tényleg szerettük egymást… Én nagyon szerettem a Főkertnél dolgozni. Nagyon sokan ma is irigyelnek bennünket, akik más cégeknél dolgoztak, hogy mi még mindig összetartunk. Ma is tudunk egymással beszélni, mindig vannak régi és új élményeink, életben tartjuk az emlékeket… És nemcsak a családról, a gyerekekről, unokákról, dédunokákról beszélgetünk, hanem nagyon sok mindenről, a szakmáról is.”

 

A visszaemlékezés 2016. december 2-én a Szent István Egyetem (egykori Kertészeti Egyetem) Villányi úti klubhelységében rögzített beszélgetés és 2012-ben adott interjú alapján készült.

Szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a kéziratok átolvasását, szakmai észrevételeit!

Fotók: Varga László

Megosztás

Tulajdonos

Relative Posts