Egyéb, Hírek

A Svájci–Magyar Együttműködési Program zárórendezvénye

Lezárult a Svájci–Magyar Együttműködési Program egyik speciális pályázati alapja, a 2010 és 2017 között lebonyolításra került Testvértelepülési és Partnerségi Pályázati Alap, melynek eredményei a 2017. március 14-i budapesti zárókonferencia keretében kerültek bemutatásra. A zárókonferencán a FŐKERT Nonprofit Zrt.-t Biró Borbála zöldfelület-fejlesztési osztályvezető, dendrológus képviselte, aki összefoglaló előadásában a közös projekt eredményeit, utóéletét mutatta be.

Az ünnepségre a támogatásközvetítő szervezet feladatkörét ellátó Széchenyi Programiroda Nonprofit Kft. szervezésében került sor, ahol a Kisprojekt Végrehajtókon kívül a svájci donor, valamint a Miniszterelnökség Nemzetközi Együttműködési Programok Végrehajtási Főosztálya is képviseltette magát, valamint 10, az alapból támogatott kisprojekt is bemutatkozott. Ezúton is köszönjük a lehetőséget és a támogatásukat, továbbá partnerünknek a Zürichi Alkalmazott Tudományok Egyetemének (ZHAW – Zürcher Hochschule für Angewandte Wissenschaften).

A pályázati alap révén lehetőség nyílt a svájci-magyar kapcsolatok elmélyítésére, valamint a Svájci Hozzájárulás széles körben való megismertetésére. A meglévő vagy új kapcsolatokon alapuló svájci-magyar együttműködések alapvető célja a partnerek érdekeit kölcsönösen szolgáló, különböző szinteken megvalósuló tapasztalatcsere elősegítése volt.

3 területen – testvértelepülési, partnerségi, illetve a szociális párbeszéd komponens keretében – kerültek kiírásra pályázati felhívások összesen 6 alkalommal. A teljes előirányzott támogatási összeg 4 millió svájci frank (955 millió forint) volt, az egyes kisprojektek 10 000 és 100 000 svájci frank közötti, illetve a szociális párbeszéd komponens esetében akár 250 000 svájci frank támogatási összegre is pályázhattak, 10%-os önerő biztosításával. A 127 beérkezett pályázatból összesen 50 kisprojekt került kiválasztásra az alábbi megoszlásban:

  • 7 kisprojekt a testvértelepülések közötti kapcsolatok erősítésére,
  • 39 kisprojekt svájci és magyar nonprofit, civil, vagy egyéb, közérdekű tevékenységet végző szervezetek, egyházi, oktatási, kulturális intézmények, egyesületek közötti együttműködések kölcsönös fejlesztésére,
  • 4 kisprojekt pedig a szociális partnerek, szakszervezetek és munkáltatói érdekképviseleti szervezetek, szakmai kamarák és szervezetek, ágazati egyesületek közötti kapcsolatok előmozdítására.

A kisprojektek hozzájárultak a különféle közösségek vagy társadalmi csoportok jólétéhez vagy céljainak megvalósításához, hozzáadott értéket teremtettek mindkét fél számára, többek között olyan területen, mint a testvértelepülések és lakosaik közös részvételét biztosító programok szervezése, hátrányos helyzetű csoportok, helyi közösségek támogatása, vállalkozás-ösztönző kezdeményezések, oktatásfejlesztés, környezet- és természetvédelem, illetve a szociális párbeszéd révén különböző problémák megoldását célul kitűző szervezetek közötti együttműködés.

svjc-01

Megosztás

Tulajdonos