A tervező, tervével fejezi ki gondolatait és érzelmeit
2011.03.24. 14:46
Szalkai Adrienne a FŐKERT Tervezési Stúdió vezetője nem pályakezdőként érkezett a Társasághoz. Okleveles táj- és kertépítészmérnökként több helyen kipróbálhatta magát.
Részt vett doktorandusz képzésben, dolgozott francia kertépítő cégcsoport magyarországi képviseletén, saját céget alapított tervező munkára, mégis a szakmailag leginkább meghatározó időszaknak az Amerikában kerttervező cégnél eltöltött szakmai gyakorlatát tartja. Itt látott bele először egy stúdió életébe és itt valósították meg első tervét, egy New York melletti kisebb településen.
Fiatal pályakezdőként ennél tartalmasabb éveket alig kívánhatna bárki. Hogy talált a FŐKERT-re vagy Ők találtak Önre?
Sok szép elvégzett feladattal a hátam mögött 2006-ban úgy éreztem, nagyobb léptékű, más típusú munkára vágynék. Szerencsés véletlen, épp ez idő tájt kaptam megkeresést a Főkert Tervezési Stúdió részéről. Érdekesnek és erős kihívásnak éreztem a feladatot nemcsak amiatt, hogy másként lehet dolgozni, hiszen a fővárosi közterület, közparkok terén nagy tapasztalataim nem voltak, de izgalmasnak éreztem létrehozni egy olyan együtt gondolkodó-, és dolgozó csapatot, amit már régen szerettem volna.
Összeállt? Milyen szemlélettel indultak?
1,5-2 év alatt alakítottuk ki a tervező csapatot. Beletanultunk az itteni munkákba, körülményekbe, feltételekbe és gondolkodásmódba, de emellett érdemnek érzem, hogy friss gondolkodást és újfajta szemléletet tudtunk megvalósítani. Meg tudtuk mutatni, hogy milyen fontos a kortárs kertépítészet. A Stúdió feladatai nagyon sokfajta léptéket ölelnek át, kezdve a kisebb fővárosi területek, területrészek újragondolásán, az izgalmas virágágyak tervezésén, fasorok tervezésén át nagyobb közparkok stratégiai- és koncepciótervének kialakításáig.
Milyen munkastílust jelent ez?
Jól érzékeltethető ez az egynyári virágágyak tervezésében. Természetesen a FŐKERT-en belül óriási tapasztalatok vannak, mi magát a tervezési szemléletet változtattuk meg. A Stúdió szellemiségének megfelelően fontosnak tarjuk, hogy a terveinknek mindig legyen mondanivalója. A tervező próbáljon valamit elmesélni, legyen egy olyan gondolatisága, amire ráépül a koncepció és a részletek, a tereprendezéstől kezdve a növényalkalmazáson át az utcabútorok megválasztásáig, szóval minden, amiből a kert felépül. Nem az a fontos hogy az ott sétáló ezt az alapgondolatot teljesen átérezze, de a látvány érzelmeket keltsen. A kertépítészeti munka akkor alakul jól, ha egységet képvisel, ami mögött van egy gondolati tartalom. Ez eredhet a terület történetéből, vagy a hozzá köthető egyéb témából, a lényeg, hogy arra a területre jellemző legyen. Ebből kiindulva negyedik éve egy-egy téma köré szerveződnek a virágágyak. Először utánanézünk, hogy az aktuális évben milyen nemzetközi esemény vagy ünnep van, e körül folytatunk formatanulmányt a tervek elkészítése előtt. Ezek nagyon izgalmas dolgok, hisz bebizonyítható, hogy egy-egy témáról virágokkal is lehet beszélni. Persze a tervezés csak kis szeglete az egész munkának, e mögött van egy nagyon nagy háttérmunka, a kivitelezésen át a fenntartásig.
A virágágyak a legsikeresebb és leglátványosabb évente megújuló megjelenések. Milyen feladatok vannak még?
Különböző nagyobb munkák, egy-egy nagyobb közpark koncepciótervének kidolgozása. A Margitsziget Stratégiai tervét is a Stúdió fogta össze, amelyben arra tettünk javaslatot, hogy a sziget megújulása milyen irányba menjen, és milyen folyamatnak kell megelőznie, hogy mindaz teljesüljön. 2010-ben több tervünk is megvalósult. Izgalmas év volt, végigkövettük az elképzeléseink kivitelezését. Ezek közül kiemelném a Szent István parki Rózsakertet, vagy a margitszigeti Domonkos Apácakolostor nyugati udvarának rendezését. A Domonkos romok rekonstrukciójának terveit Szent Margit puritán, de elegáns, nemesi személyisége ihlette, amit a környezetbe illesztett kereszttel és padokkal kortárs módon sikerült megvalósítanunk.
Tavalyi tervezés, de ez évi átadás a Mikó utcai játszótér. Hamarosan sor kerül rá.
Szívünkhöz közel álló terv! A játszótér alapgondolata a meglévő szitakötő szobor köré szerveződik, ami még a felnőttek számára is hatalmas, hát még a gyerekeknek. Kicsit felnagyított, vizes hangulatot megjelenítő kékes-türkizes színben pompázó világot építünk fel. Az ovális formavilág, az öntöttgumi-dombok izgalmas játékteret adnak, az iskolás korosztály számára telepített játszóeszközök a használók számát bővítik. Reméljük, örömmel fogadják a gyerekek. Várjuk az átadását.
Az idei virágágyak mit üzennek? Hamarosan ültetésre kerül sor.
2011- az erdők nemzetközi éve, ezt jelenítjük meg forma-, és színvilágában. Erdei gomba, szarvasagancs, falevelek, faerezet, évgyűrű, kéreg és háncs, levélerezet, pókháló és pók, lepkeszárny minták alakulnak majd ki, lehet figyelni ki mit ismer fel. Reméljük, hogy szerethető virágágyak lesznek, melyek a fantáziát is megmozgatják. Titkon arra is számítunk, ha az emberek észreveszik a tartalmat, a sok-sok munkát, talán jobban vigyáznak a növényekre, és a zöldfelületekre. Hosszú távon befolyásoljuk a közpark használatot, esetleg megváltozik a szemlélet és az odafigyelés.
További céljaik?
Vannak feladatok, amivel még nem foglalkoztunk, de úgy gondolom, a Tervezési Stúdió szerepe kell legyen a város zöldfelületi rendszeri stratégiája kidolgozásának, vagy fejlesztési ideáinak az egy kézben való összefogása, a széleskörű szakmai munka összehangolása. A mi feladatunk, hogy a döntéshozók felé kommunikáljuk a fontos lépéseket, amelyeknek évekkel meg kell előzniük a megvalósítást.
Szeretnénk, hogy a Stúdiónk aktív és tevékeny, szakmailag meghatározó műhellyé váljon. Ne csak az épp aktuális zöldfelületi beruházások tervezésével foglalkozzunk, hanem a zöldfelületi rendszerekkel foglalkozó városszerkezeti, stratégiai, zöldfelülettel kapcsolatos környezettudatos háttérkutatásokat is összefogjunk. Jó lenne, ha Stúdió eljutna oda, hogy indíthasson vagy javasolhasson kutatásokat.
A Stúdió évek óta „megjeleníti" Magyarországot az olaszországi Cerviaban, ez is egy nagyon szép feladat
A fél évig tartó rendezvényen, pár száz m2 zöldfelületen ismerkedhetnek meg a nyaralók, a turisták a magyar kerttel. Ez a kert a nemzetközi kertfesztiválon Budapestet és Magyarországot képviseli, így tervezésekor mindig egy-egy jellemző, számunkra fontos gondolatot prezentálunk. Évente kitalálunk és megvalósítunk egy, a FŐKERT vezetése által is elfogadott témát (halasi csipke, Kékszakállú herceg vára, magyar borvidékek). Az idei évre a 200 éve született Liszt Ferencet választottuk, csatlakozva az emlékévhez. Most ez foglalkoztat minket leginkább. Szeretünk újításokkal is foglalkozni, ami pl. installációkban jelenik meg. Sok olyan dolog kipróbálható, amire közparkban nincs lehetőség. A kortárs Land Art vagy Public Art nevű művészeti mozgalom részeként saját magunk által készített elemeket alkalmazunk. Liszt Ferenc személyiségét tanulmányozva megtudtuk, hogy a múltból táplálkozott, de előremutató, kortárs szellemiség volt, és ha ezt átültetjük a 21. századba, egy interaktív, a közösséget megmozgató, a látogatók által zenét teremtő megoldásban gondolkodunk.
Melyik a legkedvesebb megvalósult tervük?
A tervezésben mindig a legutolsó. Nagyon kedves a szívemnek a Nehru part és a Városmajori park rendezési terve. A megvalósult munkák közül a Kossuth téri virágágy és a Pest-Buda szobor körüli virágágy formája, valamint a Domonkos romok rekonstrukciójához kapcsolódó munka. Külső munkáink közül kiemelném a Richter Gedeon Gyógyszergyár körüli környezetrendezést. A kutatóépület, melynek bejárati része a terveink szerint valósult meg, építészeti nívódíjat is kapott.
Hogy érzi magát a FŐKERT-ben?
A kollégáimmal való csapatmunka nagyon fontos a számomra, de a Stúdió is egy nagyobb csapat része. A FŐKERT cégcsoporton belül való együttműködésben az a nagyszerű, hogy amellett, hogy tervezünk és gondolkodunk, komoly fenntartói, kivitelezői tudás támogat minket. Természetesen vannak súrlódások, előfordul, hogy kompromisszumot kell kötni, de az évek folyamán sikerült megtalálni azt a hangot, amivel minden egyes szakterület képviselheti magát.
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

