Budapest legnagyobb rózsakertje

2010.09.30. 3:30

Minden feltétel kedvezően alakult a megnyitó napján. A szokatlanul hűvös, esős napok után újra kisütött a nap, megenyhült az idő, a park újra megtelt látogatókkal, a nemrég ültetett rózsák új hajtásokat hoztak, mutatva, hogy jól érzik magukat.

A választott időpont jó egészségben találta az idős nemesítőt, így Márk Gergely valamint életében és munkásságában is hű társa, felesége személyesen is jelen lehetett az átadási ünnepségen, hisz ez a nap elsősorban róla és a rózsáiról szólt. A meghívott vendégek is szép számban eljöttek a rendezvényre, hogy köszöntsék a nagy tiszteletben álló nemesítőt, és közösen ünnepeljék ezt a nem mindennapi eseményt.

Pestnek és Budának régi vágya teljesült Budapest legnagyobb egybefüggő felületű rózsaültetvényével, mondta az ünnepélyes megnyitón Ikvai- Szabó Imre főpolgármester-helyettes, mint ahogy azt is elárulta, hogy a Fővárosi Közgyűlés tavasszal egyhangú döntést hozott a zöldfelület megújító programok többletforrásairól. Lipótváros legszebb és legzöldebb parkjában a Szt. István parkban most átadott beruházás, valamint a már átadott vagy a jövőben sorra kerülők, mind jól példázzák, hogy miként lehet közpénzből költséghatékonyan zöldíteni a várost - hallhattuk. Külön örömöt jelentett, a létesítéssel kapcsolatos egyeztető fórumokon a lakosság is aktív részvétele, hisz leginkább ők élvezik majd a látványt.

A számtalan hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett fajták és a nemesítő munkájának újabb elismerése ez a gondosan összeválogatott rózsagyűjtemény. Márk Gergely örömét fejezte ki, hogy a kertbe kimondottan magyar rózsák kaptak helyet, hisz a fajtákkal való megismerkedés nemcsak a hazai látogatóknak fontos, de a külföldi érdeklődők számára is érdekes lesz. Mint mondta az ültetvény fennmaradását az a nemesítői folyamat garantálja, ami a fajták szabadföldi, száraz, kontinentális klímára való alkalmasságban jelenik meg.

Szenci Győző az Állami Gyümölcs-, és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Közhasznú Nonprofit Kft. igazgatója méltatta a nyugdíjazásáig az Intézetben dolgozó nemesítő munkásságát. Sokak számára köztudott, hogy a budatétényi Rózsakertet Márk Gergely tette ismertté, és amely rendezvény fénykorában 30-40 ezer látogatót vonzott. (Szenci Győző előadása)

A kiültetett fajták egy részét a rózsatermesztés szempontjából legalkalmasabb klímájú területen, Szőregen termesztették. Godzsák Zoltánné termesztő, a fajták megismertetésének fontosságára hívta fel a figyelmet. A rózsa nemcsak hazánkban, de a világon is az egyik legnépszerűbb növény épp ezért helye van minden kertben, pláne akkor, amikor hazai éghajlatra alkalmas fajtákból gazdag a választék. Az itt látható fajták mindegyike névvel ellátott, így kiváló a lehetőség színük, formájuk, nyílásuk, illatuk megismerésére, és segítséget is adhat a későbbi vásárlói döntés meghozatalában.

Egy jó terv fél siker osztotta meg gondolatát a vendégekkel Szalkai Adrienne, aki munkatársaival együtt készítette a kertépítészeti terveket. Az első ütemben ültetett, ám most még fiatal 136 féle rózsa virágzását májustól októberig élvezhetik majd a parklátogatók. Ekkor az élményt az illatos fajták tovább fokozzák. A betervezett ám ma még hiányzó tövek helyére a klasszikus rózsakertekhez hasonlóan, évelő levendulát ültettünk.

Kapcsolódó cikkek:

Ültetjük a rózsákat
Rövidesen láthatjuk!
Magyar rózsák kertje

Érkeznek a meghívottak, középen a nemesítő és felesége

Vásárhelyi István köszönti a vendégeket(mellette balról jobbra: Godzsák Zoltánné, Szenci Győző, Szalkai Adrienne, Ikvai-Szabó Imre, Törőcsik Éva)

Ikvai-Szabó Imre rózsacsokorral köszönti Márk Gergelyt és köszöni meg a nemesítői munkát

Szalagátvágás, a rózsakert megnyitása

Közös séta