Carneval kavalkád
2011.11.07. 15:00
Nem lehet nem észrevenni azt a 300 ezer színes virágot, amit kiültettünk a közterületek, parkok virágágyaiba, - idén megduplázva - 13 ezer m2-re növelve a szokásos őszi ültetési felületet, így olyan helyekre is jutott árvácska ahová korábban nem.
A várost járva látjuk, hogy a szokatlanul meleg őszi napok, még sokunkat marasztalnak a szabadban, a turisták is nagyobb kedvvel keresik fel a látnivalókat és fényképezkednek a szépen ápolt virágos környezetben. A napfényben felerősödnek a virágok színei, melyek sárga, narancs, kék, bordó, fehér színben pompáznak. A sárga és kék színű fajták, melyből most sok látható általában gyorsabban fejlődnek és erőteljesebben növekednek. A meleg időjárás arra is jó, hogy a növény gyökérzete megerősödjön és segítse az árvácskákat a tél átvészelésében.
A kiültetett, mintegy 70 ezer darab árvácskát saját termesztő telepünkön állítottuk elő. Nevelésre a piacvezető fajtasorok közül előszeretettel választjuk a kicsit robusztusabb termetű Carnevalt, melynek nagy, erős virágai rövid szárakon ülnek, valamint a Deltat, amely némiképp több virágot hoz, ám mindegyik sorozat nagyvirágú, jól elbokrosodik, egyöntetű habitust és színpompás virágképet nyújt. Az árvácskák hűvös időben is nyílnak, jól viselik a telet, csak hosszan tartó száraz, fagyos időben vagy más ártó hatások (hó súlya, sózás) esetén károsodhatnak. Időjárástól függően egész télen mutatósak és utalva a nevükre a hideg évszakban a többi növény között egyedül virítanak.
Kora tavasszal ígérkezik az igazi meglepetés, amikor az árvácskák közül előbújnak majd a hagymás virágok. Többféle tulipán és nárcisz különféle színekben valamint díszhagymák, császárkorona és korbácsliliom. Hagymáikat az árvácskákkal együtt ültettük, jellemzően kisebb, némiképp védettebb helyszínekre.
Ugyancsak gyönyörű színvilágával egyre mutatósabbak az árvácskánál korábban elültetett díszkáposzták is. A fejek kiteljesedésével tömöttebbé válnak, még nagyobbaknak látszanak, az élénk színeket a fodros levelek még jobban kiemelik. A lila-fehér vegyes ágyak különleges kontrasztjai egymásnak.

Deák Ferenc tér

Kossuth Lajos szobor

Kossuth Lajos tér

Szabadság tér

Szent István park
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

