1963-ban diplomázott az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán, kerttervező szakon. Rögtön a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál helyezkedett el. Gyakornoki éve lejártával került a Tervezési Csoporthoz. Játszószerek és műszaki fejlesztések kitalálója. Számos alkotása mellett a gellérthegyi Csúszdás játszótér, a Mikó utcai „szitakötős” játszótér, a városligeti Napozórét és a margitszigeti kígyóágy tervezője. Más fasorok mellett a Szilágyi Erzsébet […]

Csorba Veronika, okleveles kertészmérnök, tájépítész. 1964-től 1994-ig a FŐKERT munkatársa. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán tanult Ormos Imre professzor és Mőcsényi Mihály mellett. A FŐKERT-nél­ akkori szokás szerint ­először a kivitelezésben, majd a fenntartásban szerzett gyakorlatot, ezt követően került a tervezési csoportba Kecskésné Szabó Ildikóhoz. Számos fővárosi közpark, közkert és intézménykert tervezője. Legnevezetesebb művei a […]

Dr. Rácz Krisztina jogász, a FŐKERT egykori titkárság vezetője. 1976 és 1992 között a Fleurop (nemzetközi virágküldő szolgálat) irodavezetője.

„Nagyon jó volt a közösség!”

„A FŐKERT-ről nagyon sok jó élményem van. Volt egy miliője, egy hangulata. Európai viszonylatban is nagyon nagy cég volt, közel 3000 ember dolgozott ott akkor… Nagyon korszerűen vezették a céget. Kiváló menedzsment-je volt! Mindent tudtak arról, hogyan kell az emberekkel bánni, kinek hol a helye a gépezetben. Radó (Radó Dezső, a FŐKERT egykori igazgatója – a szerk.) egy remek menedzser volt. Fejtől a lábig minden rész a helyén volt a cégben és jól működött…”

„Én a titkárságon dolgoztam. Volt rálátásom, hogyan működtették a vállalatot és az nagyon imponáló volt… Nagyon emberien vezették a céget – Radó felvett szociálisan hátrányos helyzetű embereket is akkor, amikor ez nem volt szokás, és mindegyiknek megtalálta a helyét a cégnél. Azt a kis feladatot, amit rájuk bízott, mind jól csinálták. Radó minden munkaterületre kiment, szinte minden dolgozót személyesen ismert. Az emberi tartása miatt mindenki megsüvegelte. Nem azért, mert ő egy nagy cég vezetője volt, hanem azért, mert mindenki tisztelte. Azt a vezetőt, aki tud, azt mindenki elismeri. És Radó ilyen volt…  Radónak volt fogadóórája. Ha valaki ekkor bejött panaszkodni, akkor nem küldte el, hanem kivizsgálta az ügyet: Ha kellett, mindenkit ugrasztott, hogy megtudja, mi hogyan történt. Fel kellett gombolyítani a dolgokat, semmit nem hagyott annyiban.”

„Nagyon jó volt a közösség. Mi egy korosztály voltunk, 30-40 év közöttiek, akik együtt dolgoztunk. Motivált volt mindenki! Jók voltak az emberi kapcsolatok, szerettünk ott, együtt dolgozni. Ha valamit le tudunk tenni az asztalra, közösen, ez nagyon motivált mindenkit!”

-Mi volt a titok?

-Jó időben jó helyen találkoztunk. Vannak olyan együttállások, amik megmagyarázhatatlanok, de biztos egyéni szimpátián is múlott. És végigcsináltunk egy olyan 15 évet, amikor a FŐKERT nagyon futott. Nagyon erős külső igények jöttek, beindult a városfejlesztés, a belső igényeket ehhez kellett igazítani. A Budai Vár átépítéséhez várkerteket kellett tervezni, építeni. Akkor rengeteg pénzt tudtak áldozni a parkokra. A dolgozóknak mindenféle ellátást biztosítottak (öltöző, tusoló, ebéd stb.) Jól érezték magukat. És amikor meg kellett valakit dicsérni, mert jól dolgozott, nem spóroltak a dicsérettel. Volt a cégnek Tahiban üdülője, a Balatonnál egy másik, ott lehetett hétvégéket eltölteni. Oda csődült a nép. Minden lehetőség megvolt, hogy jól érezze magát, aki itt dolgozott. Nagyon jó volt, hogy korosztályban nem voltak nagy különbségek… A Madách színházba jártunk vállalati ünnepségre. Kibéreltünk egy előadást. Mindenki kicsípte magát, mindenki együtt ünnepelt!”

Virágok és virágüzletek

„Az 1970-e években sok virágüzlet nyílt. Ezeknek azonos arculata volt. Ez is megelőzte a korát, kvázi franchise rendszerben működött. Voltak azért kivételek, például a Váci utca 9. Ez az üzlet arról volt híres, hogy szecessziós berendezése volt, szecessziós ablakokkal volt díszítve. Műemlékes szakemberekkel karöltve készült el a teljes berendezés. Nem volt nagy, de gyönyörű üzlet volt, a Váci utca akkori ékköve!”

„A FŐKERT kialakított egy nemzetközi kapcsolatot is – belépett a Fleurop nemzetközi virágküldő szervezetbe, ami által mi is kijutottunk nemzetközi rendezvényekre és mi is szervezhettünk nemzetközi virágkonferenciákat, amik vitték a hírét a szakmának. A Fleurop Kongresszuson mondták is: – A legtöbb virágüzlete a Herr Radónak van! 96 virágüzlete volt akkor a Virágért-nek. A Fleurop elnökével, egy hamburgi virágkereskedővel együtt bementünk egyszer a 13/3-as üzletbe, a Szent István körút 24-be, ami a legnagyobb üzletünk volt. 100 négyzetméternél is nagyobb. – Jézusom, mi nem engedhetjük meg magunknak, hogy ekkora üzletünk legyen! Nem tudnánk fizetni a bérleti díjat! – mondta a Fleurop vezér. Tele volt a város a virágüzleteinkkel – minden 10. lépésnél volt egy!… Nyugaton mindig azon csodálkoztunk, hogy igen hosszú menetet kellett gyalogolnunk, hogy virágüzletet találjunk. Persze akkor mi még nem tudtuk, hogy azért, ha ezt valaki önállóan működteti, milyen költséggel jár. Az akkor a virágosoknak egyrészt aranyélet volt, másrészt hiány is az import területén. Az import nem igazán volt engedélyezett! Valuta sem volt. Mindent itt, az országon belül kellett előállítani…”

„Abban az időben a FŐKERT nagyon adott arra, hogy olyan kinézete legyen az irodáknak, hogy az méltó legyen egy kertészeti céghez. Az irodákban olyan virágkompozíciók, virágfalak, olyan virágköltemények voltak! Minden héten hozták a Szent István körúti boltból a három igazgatónak (a főmérnöknek, a főkönyvelőnek és az igazgatónak) a hatalmas 20-30 szál virágból álló kaspókat. Adtak arra, hogy mutassák, mi tényleg jók vagyunk! Nem volt sérült, hervadt virág sehol. A titkárságon, ahol vártak Radóra, volt egy rácsos növényfal. Át is lehetett rajta látni, de takart is. Ez tele volt ültetve növényekkel, nagyon-nagyon kellemes volt! A nőnapokat mindig fréziával ünnepeltük. Az egész iroda úszott a frézia-illatban, akkor az volt a divat. Néha orchideát is kaptunk. Dobozos orchideát…”

További epizódok a ’70-es évekből

„Pest, Buda és Óbuda egyesülésének 100. évfordulóján, 1973-ban egy nagyszabású eseménysorozat volt a Fővárosban. Akkor létesült az Európa Park a Vár alatt. Itt volt Európa majdnem minden fővárosának polgármestere és emlékfákat ültettek. Azóta sem volt ilyen esemény… A Megyék kertje a Népligetben, vagy a Vakok kertje a Városligetben is erre az alkalomra készült. A Főkert telefonközpontosa, János, ő is vak volt. A Vakok kertje avatóján ő is ott volt. Különböző kövezete volt az utaknak, pihenőknek, hogy a talpukkal is tudják érzékelni, hol járnak…”

„Abban az időben volt minden évben Nyitott Kapuk Napja. A Bajza utcában béreltük ki a Fáklya Klubot. Igazi public relation esemény volt – bárki bejöhetett! Sok mindent kérdeztek és javasoltak a fővárosi lakók, amiket nekünk meg kellett válaszolni. Voltak igazi ötlet-géberek, akik hajmeresztő dolgokat találtak ki. Az egyik legvadabbat sohasem felejtem el: a Vérmezőt fel kell szórni homokkal, és üvegburát kellett volna a tetejébe húzni. Ezt, és ehhez hasonlókat kellett megválaszolni. Nagy kihívás volt, hogy senkit sem küldhettünk el a hidegebbik éghajlatra, hanem ész érvekkel meg kellett válaszolnunk a felvetéseket. Voltak elképesztő dolgok, de ebben volt a szépsége! Megsérteni senkit nem lehetett. Mindenki boldogan távozott…”

„Amikor kitavaszodott, akkor sajtóanyagokat kellett készítenünk. Ránk zúdult az összes újság, ránk zúdult a TV. A sajtót mindig a Radó kezelte. Mindig szólt, hogy kezdjünk készülődni a sajtóanyaggal: – Pitymallik, most már jön a sajtó! – mondta. Minden médiumtól jöttek, az évnek ebben a szakában a FŐKERT, a parkok és a virágok volt a felkapott hír.  Radó küldözgette is az embereit a médiába, nyilatkozni a tavaszi munkákról…”

„A Kertészeti Egyesülés is a FŐKERT-hez köthető, kiváló ötlet volt. A megyei és a vidéki városok kertészeti vállalatainak egyesülése volt, jogi személyiséggel bírt. Nagyon potens társaság volt. Az együttműködés volt a lényeg. A szakemberek, akik országszerte dolgoztak, tudtak egymással eszmét cserélni, a jó ötleteket megosztani. Érdekeket tudtak egyeztetni és komoly termesztési munkamegosztás jött létre. A szegfűt Hódmezővásárhelyen termesztették, volt, amelyik cég a cserepes növényekre specializálódott volt, aki orchidea-termesztésre. A szakembereknek akkor már volt lehetősége külföldre menni és ott tanulni el a mesterséget. A pécsi, a debreceni a hódmezővásárhelyi, a szombathelyi kertészeti vállalat nagyon erős cég volt. A Főkert kiemelkedő szerepet játszott az egyesülés életében, a legnagyobb és legerősebb vállalat lévén. Ott voltak a kertészeti ágazattal rendelkező TSZ-ek is, a Sasad, a Rozmaring és az Óbudai Tsz. Mindegyiknek megvolt az erőssége. Kokics Tibor vezette-szervezte az egyesülést. Az egyesülés égisze alatt ment az Országos Virágkötészeti Verseny, de a Debreceni Virágkarnevált is ők indították el… Ezek nagyon nagy dolgok voltak annak idején!”

 

A visszaemlékezés 2017. február 16-án Pilisszántón rögzített beszélgetés alapján készült.

Az emlékeket lejegyezte és szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a kéziratok átolvasását, szakmai észrevételeit!

Fotók: Varga László

 

Megosztás

Sembery István, okleveles kertészmérnök, a FŐKERT egykori fő-építésvezetője, majd osztályvezetője. Regénybe illő viszontagságos családtörténet, kalandos életút után 1964-ben csatlakozott a Fővárosi Kertészeti Vállalathoz, amelynek kötelékében közel 40 évet dolgozott. A szlovákiai Zsember díszpolgára, a BEAC és a Dózsa egykori válogatott atlétája. Balaton parti sétányok, nagy budapesti parkok és sportpályák megújítója, építője volt. A FŐKERT Parkfenntartó […]

Madarász Károlyné, okleveles táj- és kertépítész mérnök, a FŐKERT egykori tervezője és a Városliget alközpontvezetője. 1969-ben az egyetemről frissen végzettként került a FŐKERT-hez. Először tervezett, majd a parkfenntartásban dolgozott. 1974-től 1996-ig a Városliget alközpontvezetője. Ezután a FŐKERT Parkfenntartó Kft-nél dolgozott a XIV. kerületi fenntartás vezetőjeként. Szakmapolitikusként több kerületben és a fővárosi önkormányzatnál is képviselte a zöldfelületek ügyeit. 2000-ben ment nyugdíjba, de azóta is ő a város szakmai hírmondója. A zöld ügyeket magánemberként képviseli tovább.

„Én kifejezetten kertésznek készültem. Gimnázium alatt is a FŐKERT-nél dolgoztam, a trágyát tapostam a pasaréti telepen. A diplomamunkám is a fővárosi kertekről és parkokról szólt. 1969-ben ötünket vett fel a Radó (Radó Dezső, a vállalat akkori igazgatója – a szerk.) az egyetemről, mindenkit másik osztályra. Én a parkfenntartásra kerültem. Egy évig a népligeti üzemben voltam, hogy megtanuljam, mi az a fenntartás, de közben terveztem is. Utána átkerültem a tervezőkhöz. Először a Népligetben, majd a Margitszigeten dolgoztam a tervezői csoportnál, Kecskésné Szabó Ildikó mellett. Elég sokat terveztem annak idején. Az első kerttervem a FŐKERT kötelékében Budafokon valósult meg. Egy kicsi közkert a Duna partján, egy kereszteződésben, a főút mellett, egy szobor van a kert súlypontjában. A többi kertemet, parkomat, játszóteremet már átépítették, de ez a kert a mai napig az én tervemet tükrözi… A Népligetben a Mutatványos tér áttervezése akkor folyt. Szombaton is dolgoztunk, de nem mertem kimenni a kutyánk nélkül. Olyan volt a törzsközönség. Hiába a tervezői részlegen voltunk, a napi feladatokba mindig bele folytunk…”

„1973-ban családi problémák miatt hatórás munkaviszonyba kényszerültem, ami csak a fenntartási csoportban volt lehetséges, így átkerültem a fenntartásra. Szendrői József, az akkori vezető nagyon megértő volt velem. A XVI. és XVII. kerületekben voltam kerületvezető, hatórás állásban, két kicsi gyerekkel, ki akart volna ennél jobbat? Egy évvel később mégis átkerültem a Városligetbe. Suhajda Tibort odahelyezték üzemvezetőnek, engem meg kineveztek alközpontvezetőnek. A Városligetben akkor kezdték el bontani az expo építményeit és kezdődött a (park)építkezés! Erősebb vezetőre volt szükség. 1977-ig folyt az építés. Tiszta őrület volt!… Demecs Jánosné Icával kezdtem ott dolgozni, ő még mindig ott van, több mit 50 éve dolgozik a Városligetben, még a nyugdíjas éveiben is!

„Azután a Városligetben maradtam, addig, amíg kft-vé nem alakultunk 1996-ban. Ekkor én átkerültem a Parkfenntartó kft-be. Mindenkit megkérdeztek, akar-e maradni a részvénytársaságnál, vagy átmegy a kft-be. Ekkor az összes kerületi fenntartás kiment a FŐKERT tulajdonú Kft-be, a FŐKERT Rt-nél csak a fővárosi területek maradtak. Mindannyian vettünk résztulajdont, akiket kiszerveztek. Az alközpontvezetők 700.000 Ft értékű résztulajdonosok lettek. A XIV. kerület fenntartásáért feleltem. A Parkfenntartó Kft-ből mentem nyugdíjba 2000-ben.

Katonák, úttörők, szobrászok és rendőrök – élet a Városligetben

„Jaj, nagyszerű volt! A Városligetnek megvolt a törzsközönsége – a kártyások, a botanikus kertbe járok stb. Többnyire már előre köszöntünk egymásnak. A kertész és a kerthasználó közötti közvetlen kapcsolat megvolt.”

„A Városliget a városi rendezvények „szigete” volt. Állandóan valami rendezvényre készültük! Az év kezdődött a díszszemlével április 4-én, ami négyévente volt. Ilyenkor a felvonulási téren volt a seregszemle és a mi ligeti épületünket használták a katonák a fogadásra és a kitüntetések átadására. Ilyenkor úgy folyt ott a vodka, mint máshol víz. Azután következett a rendőrnap április 24-én. Azután a május elsejei majális jött, ami mindig egy külön szám volt. Az is egy országos rendezvény volt. A virágkötők már három nappal előbb elkezdték díszíteni a felvonuló kocsikat, mind nálunk az udvarban. Egy alkalommal megérkezett Németországból kamionnal a piros hortenzia, természetesen kókadt volt, mire ideért. Erre Dániel elvtárs azt mondja: – Mira, ez nem az, amire gondol, ez holnapra föláll!! Ez azóta is szállóige. Lavórokba tettük, hogy másnapra rendesen álljon, ezzel díszítették a VII. kerületi autókat. Azután következett gyereknapkor az Úttörő Szövetség kitelepülése. Miután felépült a Petőfi Csarnok, a koncertekre is készültünk. A Királydombon az István, a király film felvétele volt nevezetes. A Ligetben egyébként valami filmet mindig forgattak. Nagy Imre újratemetését és a pápalátogatást is mi rendeztük… a mai napig megvan még a pápalátogatásról szóló rendezői papírom… Ezek a rendezvények számunkra főleg fűnyírást és takarítást jelentettek előtte, füvesítést és takarítást utána. És persze a virágültetéseket. Sok-sok virágot ültettünk.”

„Egyszer a Szendrőivel (Szendrői József, akkori parkfenntartási igazgató – a szerk.) is összeszólalkoztunk erősen. Kitalálták, hogy a Városligeti tavat ki kell betonozni hátul. Én mondtam, hogy az nem lesz jó, mert az a legmélyebb terület a Ligetben, és akkor onnan nem fog elfolyni a víz. (A szakdolgozatomban is írtam erről, jól ismertem a problémát. )Onnantól kezdve a városligeti Napozóréten a kacsák úszkáltak, mert a talajvíz állandóan feljött. Ezért le kellet csatornázni, hogy használható legyen a terület! Ezt sokan nem tudják, azóta is így van!… Azóta is, ha valaki tudni szeretné, mi miért és hogyan van a Ligetben, engem hívnak! Ismertük a park minden szegletét. Hol vannak a vízórák stb. Egyszer a Közlekedési Múzeumból telefonáltak, hogy felrobbant a kávéfőző, mert nincsen víz. Előtte zártuk el a Nagycirkusznál az öntözőcsapot. Hát ki tudta, hogy ez a kettő egy körvezetéken van?!… Ezek a vezetékek a Millenium óta vannak a földben, a Széchenyi fürdő is erre a csőre csatlakozik. A Városligeti-tó a fürdő medencéinek elhasznált vizét kapja.”

„Egy időben nálunk is bevezették ún. hálós tervet. A terv egy óriási táblázatban egy évre előírta, hogy a parkban az adott napon, héten milyen fenntartási munkát kell végezni. De ha az időjárás közbeszólt, az egész terv borult. Mi minden nap megnéztük, mit is kellett volna aznap csinálni, a munkalapra be is írtuk, de nem biztos, hogy azt csináltuk… Az alközpontvezető volt az, aki tudta, milyen tényleges munkákat kell elvégezni… Mindig voltak ehhez hasonló módszertani újítások!”

„A Városligetben akkor alakították ki a Vakok kertjét és a Kis botanikus kertet. A Vakok kertje teljesen zárt volt, a Vakok Intézetének volt oda kulcsa. Ott egy fenntartó-üzemeltető személy működtette a kertet. Csak a vakok használhatták, kísérőikkel. Mivel zárt kert volt, kint voltak a nyugágyak, egyéb bútorok. A Kis botanikus kertben is volt egy üzemeltető, aki a nyugágyakat kirakta-berakta, ügyelt a medencére, az egynyári bemutatóra stb. Akkoriban működött egy játékkölcsönző az Ajtósi Dürer utca és a Dózsa György út sarkán, amit szintén egy emberünk működtetett. Voltak építőjátékok és sakk. Két évig működött, azalatt ellopták az összest!”

„Egy idő után a Városliget közönsége megváltozott. A 24 kártyaasztal helyszíne törzshely volt. Volt, hogy a rendőrök már úgy jöttek ki hozzánk, hogy megnézték az alkalmi dolgozók személyi igazolványait, utána mentek a kártyaasztalokhoz begyűjteni, igazoltatni. Rendszeresen vittek el bűnözőket onnan. Történt egyszer, hogy egy parkőrt leütöttek, mert rászólt valakire, ne rongáljon! A parkőr bele is halt… Volt egyszer, hogy 150 indiai kint aludt a parkban. Ott mosakodtak, mostak, ott éltek. Aztán nagy nehezen a rendőrség és a KÖJÁL megoldotta, hogy máshol helyezzék el őket. A Ligetben mindig történt valami. Nem volt olyan nap, hogy ne történjen valami azonnal megoldandó!”

„A Ligethez kötődik Göncz Árpáddal való találkozásom is. A Szent István parki Marx szobor gránit talapzatát lebontották. Abból csináltak egy emlékpadot a Városligetben a Vajdahunyad vár bejáratához egy ’56-os hős emlékére. A padot Göncz Árpád avatta, a kerületi polgármesterek és jókora tömeg jelenlétében. Meghozták a kőfaragóból a padot és akkor vettük észre, hogy republikánus helyett radikálist írt a faragó. Mit csináljak én egy nappal az avatás előtt? Elmentem a telepre, magamhoz vettem egy óriási sárga virágzó krizantént egy virágtartóban, nagy masnival átkötve, és ezt ráraktam a feliratra!… Az avatás után természetesen átvésettük.”

„A szobrászok is ott dolgoztak a Városligetben, a mai Olof Palme házban: a Fővárosi Kőfaragó és Épületszobrász Ipari Vállalat. Egy nagyon jópofa társaság volt. Ők késztették akkoriban az összes köztéri szobrot. Az öntőrészlegük Soroksáron volt. Ott dogozott Szilágyi András, aki a szobrok elhelyezéséért felelt. Akkoriban még az összes köztéri szoborra mi vigyáztunk. Egyszer megjelent nálam az udvarban egy csomó rendőrautó. Azért jöttek, mert eltűnt Korsós lány. Mondtam, hogy itt van bent nálunk, mert valaki letört belőle. Még határzárat is elrendeltek… A Füst Milán szobor az íróasztalomnál állt jó darabig, amíg át nem szállítottuk restaurálásra…”

„Mindenhez közünk volt, ami a közterületen zajlott. Az összes közműszolgáltatóval együtt dolgoztunk, segítettük egymást. Volt egy idős vízszerelő, a Dudok Marci bácsi. Amikor nyugdíjba ment, senki nem tudta a Vízműveknél mi hol van. Hozzánk jöttek be segítségért, mert a közműrajzok nem stimmeltek. Mi segítettünk nekik. A rendőrökkel is nagyon jó volt a kapcsolatunk. Jártak be hozzánk dolgozni. A Városligeti tavat tisztították. A nyugdíjazás előtti rendőrök az utolsó három, leszerelő hónapjukat nálunk töltötték, szerződéses munkaviszonyban… A tűzoltókkal voltunk még nagyon jóban. A Füredi úton faültetésénél is ők segítettek. Az út fásítását társadalmi munkában orosz katonákkal kellett végezni. Megkérdezték, hogyan kell ültetni. Mondtam, hogy 3 méterenként. Kihúztak egy zsinórt, amelyen 3 méterenként volt egy csomó, így ültették a fasort. Amikor elkészültek, jöttek a tűzoltók és ők öntözték be, mert nem volt víz.”

Érdekérvényesítés minden szinten

„A Városligeti Alközponthoz tartozott a XVI. és a XVII. kerület, egy időben a X., a XV., a VI. és a VII. kerület, később a V., is! A XIV. kerülettel nagyon jó volt a kapcsolatunk. (A fenntartási éves szerződést azóta is a Parkfenntartó Kft. nyeri meg, minden évben.) Bármiben kértük a segítségüket, mindig segítettek. A régi tanácsi vezetőkkel is jó kapcsolatot ápoltunk. Dr. Kardos Zsuzsát, az egykori zuglói polgármestert, aki környezetvédelmi mérnök is volt, szakmai kérdésekben nem lehetett átverni. Egyszer a Teleki Blanka Gimnázium kertjét kellett volna megcsinálnunk. Ott egy vadgesztenye sor volt. Mondtam neki, ugye tudja, hogy a vadgesztenye alatt nem marad meg semmi? – Persze, hogy tudom! Ezért találjon ki maga valamit! – válaszolt… Kellett a jó kapcsolt a kerületekkel. Akkor még a Városliget szorosan összefonódott a kerülettel. Az első fokú hatóság a kerület volt, a Városliget közigazgatásilag akkor Zuglóhoz tartozott. Amikor Pécsi Ildikó lett az országgyűlési képviselő, a Liget hozzá tartozott, ő is gyakran kijárt hozzánk érdeklődve, mit tud segíteni. Az országgyűlési képviselőkkel is kölcsönös jó viszonyt ápoltunk. Ha iskoláknak, óvodáknak gyorsan kellet a segítség, minket hívtak. Ha valamilyen alkalomra díszíteni kellett, minket hívtak. A VI. kerületben a Munkácsy utcai óvodával voltunk együtt egy szocialista brigádban, az ő kertjükben mindig mi csináltuk a kiültetéseket. A XVI. kerülettel is jó volt a kapcsolat. Ott laktam, így egyszerűbb volt. Egy időben a kerület Környezetvédelmi Bizottságának is tagja voltam. Volt egy időszak, amikor a Főváros Környezetvédelmi Bizottságának is tanácsadója voltam. Ott is tudtam a FŐKERT javára dolgozni. A fasorok ügyét és a fenntartás fontosságát mindig hangsúlyoztam… Már nem dolgozom egyik bizottságban sem.”

„A VI. kerületben egy évben kétszer volt ún. tisztasági bejárás, amikor az önkormányzati tulajdonú bérleményeket ellenőrizték, rendben vannak-e. A Fővárosi Kertészet részéről én vettem részt ezeken a bejárásokon. Nagyon érdekes volt, így láttam egyszer az Operaház minden szegletét belülről is!”

„A rendszerváltás után évente pályázni kellett a minden egyes kerületnél a fenntartási munkákra. Meg kellett pályázni a kerületeknél a saját területeinket. És az nagy pofonütés volt, amikor elvesztettük!”

Egy nyugodt korban éltünk

„A termelői értekezletek voltak azok az események, ahol az alközpont vezetők találkoztak és operatív egyeztetést tartottak a fenntartásról. Ez egy nagyon fontos tanácskozás volt, itt tájékozódtunk a cég egyéb ágazatainak dolgairól és a többi alközpont munkájáról. Ez az értekezlet mindig a Városligetben volt. 1983-ig a pénzzel nem igazán kellett foglalkoznunk. Csak leírtuk, hogy mikor mit csináltunk a Főváros pedig finanszírozta. Nem számított semmi. Utána fokozatosan vezették be először az egységárat, majd a normát és áttértünk a ráfordítás alapú finanszírozásra. Ezeket mind nekünk kellett „kitalálni”, majd kiszámolni. Az alközpontvezetők tervezték az egynyári kiültetéseket. Nekem a parktervezés is engedélyezett volt…. Szóval egy nyugodt korban éltünk…”

„A fenntartásnak ma nincsen becsülete, nagyon degradálódott ez a szakág. Csak szemétszedés és fűnyírás. Nem is nagyon van (szak)emberi jelenlét a parkokban. Csak a közhasznú dolgozókat lehet látni. Kivonulnak a parkokba, rendet tesznek, amennyire tőlük telik és ennyi. De a cserjék metszésén mindig rögtön tetten érhető, hogy nincsen annyi szakember…”

 

A visszaemlékezés 2017. június 26-án az egykori Kertészeti Egyetemen rögzített beszélgetés alapján készült.

Az emlékeket lejegyezte és szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a beszélgetés létrejöttét, a kéziratok átolvasását, szakmai észrevételeit!

Fotó: Varga László

Megosztás

Stoics Istvánné, okleveles kertészmérnök, a FŐKERT egykori alközpontvezetője és egyik szakszervezeti vezetője. Egyetlen munkahelye a FŐKERT volt. 1959-ben a Kertészeti Egyetem végeztével került a céghez. Először szakmunkásként kezdett dolgozni a parkfenntartásban. 1960-ban körzetvezető, majd 1974-től a Margitszigeti Alközpont vezetője, ahol 22 évet töltött. 1996-tól nyugdíjas. Azóta szigethalmi kertjében kertészkedik – kedvére. A Margitszigeten azóta csak […]

 Kánnár László a FŐKERT egykori parképítési főosztályvezetője. 1956-ban szerzett diplomát. Először az ÉM Parképítő Vállalatnál dolgozott, majd 1966-tól a FŐKERT parképítési osztályának vezetője, később 1968-tól 1990-ig főosztályvezetője. Irányítása alatt épültek a legnagyobb fővárosi lakótelepi parkok és kertek, régi közparkok újultak meg, újak létesültek. 2004-ben Ormos Imre emlékéremmel jutalmazták. Nyugdíjba vonulását követően is szoros kapcsolatot ápol […]

Az Agrártudományi Egyetem Kertészeti Karán 1948-1952-íg tanultam. 1952-ben – a végszigorlatok előtt egy hónappal – „kulák”származásom miatt az egyetemről kizártak. Sikertelen elhelyezkedési próbálkozások után, kubikusként a Fővárosi Kertészeti Vállaltnál nyertem felvételt. A Dunaújvárosi (akkori Sztálinváros) Kertészeti Vállalatnál 1953-1957-íg mint parképítési és fenntartási üzemvezető dolgoztam. Itteni szakmai működésemnek köszönhetően vettek vissza a Kertészeti Egyetemre, aho l […]

A FŐKERT egykori vezérigazgatója. Kertészmérnök, agrár-szakközgazdász, valamint vállalatvezetés és szervezés szakközgazdász. 1986-ban került a céghez, ahol műszaki titkár, majd elemző közgazdász, később vállalkozási és szervezési osztályvezető, majd gazdasági igazgató helyettes. A rendszerváltást követő átalakulás időszakában, 1992-től 2009-ig a cég vezérigazgatója. Igazgatóságához kötődik a cég piaci viszonyokhoz alkalmazkodó átszervezése. Küzdelmeinek fontos vívmánya a nonprofit cégforma és […]

Kanászné Szandy Éva a FŐKERT egykori parkfenntartási osztályvetője. 36 évet töltött a FŐKERT-nél. 1967-ben kertészmérnöki diplomát szerez. Végigjárva a ranglétrát 1972-től dendrológusként, majd 1984-től 1993-as nyugdíjba vonulásáig parkfenntartási osztályvezetőként dolgozott. Sok éven keresztül volt részese a FŐKERT hétköznapjainak. A város zöldfelületeit töviről hegyire ismeri. Amikor csak tehette, nyakába vette a várost, hogy a terepen ismerkedjen […]