Erkel Ferenc és a Romantika Budapest parkjaiban
2010.08.30. 3:57
A szeptember eleji időpont nem véletlen, a kiültetett virágok színei, az ekkor már hűvösebb hajnalok miatt, még élénkebbek, és ahogy a beeső napfény szöge is másképp éri a virágokat, olyan színeket láthatunk, amit a nyár folyamán soha.
Másik oka az időpontválasztásnak, hogy ekkor már értékelhetjük a munkánkat, annak minden mozzanatát a tervezéstől a fenntartásig.
Az eseményre, a Margitszigeti Virágoskertbe meghívott szakemberekkel és érdeklődőkkel megosztjuk a fajtákkal, a növényvédelemmel és a fenntartás napi feladataival szerzett tapasztalatainkat, amelyet idén adott szakterület vezető munkatársaitól hallhattunk.
Egy-egy kor stílusjegyeit, szerencsére hűen őrzik a korabeli képzőművészeti alkotások. Visszaidézésükhöz, innen lehet ihletet meríteni. Tervezési Stúdiónk munkatársai is ezt teszik, amikor évente, az adott év kulturális programjához csatlakozva mintákat választanak a virágágyi tervek elkészítéséhez. Az idei év Erkel Ferencé és a romantikáé, melyben az arányok és formák kötetlenebbül alkalmazhatók, jól kihasználható a sokszínűség és a stílusjegyek megjelenítésére kiválóan alkalmasak az egynyári virágok.
Dátum: 2010. szeptember 2. délelőtt 10 óra
Helyszín: Margitsziget, Virágoskert (a Rózsakert mellett, a Palatinus strandnál)
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

