Egynyári virágbemutató

2009.10.06. 13:02

A szokásosan nyár végén megrendezésre kerülő egynyári bemutató Budapest Főváros Önkormányzata, és a Főkert Nonprofit Rt. ünnepélyes keretek között megtartott közös rendezvénye.

Az augusztus végi, szeptember eleji időpont nem véletlen, a kiültetett virágok színei, az ekkor már hűvösebb hajnalok miatt, még élénkebbek, és ahogy a beeső napfény szöge is másképp éri a virágokat, olyan színeket láthatunk, amit a nyár folyamán soha. Másik oka az időpontválasztásnak, hogy ekkor már értékelhetjük a munkánkat, annak minden mozzanatát a tervezéstől a fenntartásig.    Az eseményre, a Margitszigeti Virágoskertbe meghívott szakemberekkel megosztjuk a fajtákkal, a növényvédelemmel és a fenntartás napi feladataival szerzett tapasztalatainkat, amelyet idén adott szakterület vezető munkatársaitól hallhattunk.

Az idén 33. alkalommal megrendezett bemutatót Vásárhelyi István a Főkert Nonprofit Zrt. vezérigazgatója nyitotta meg. Beszédében tényekkel és adatokkal tárta a nyilvánosság elé a cég által végzett közszolgáltatás megvalósított feladatait, forrásait, jövőbeni terveit.

Jelenlegi de a jövőbe is áthúzódó feladataink meghatározásához elkészítettük a Margitsziget Operatív Intézkedési Tervét a működtetésről, a Margitsziget Stratégiai Tervét, melynek legfontosabb eleme, hogy a Margitszigetet a jövőben is mintaértékű rekreációs területként kell fenntartani és fejleszteni. A Stratégiai Tervben foglaltaknak megfelelően készül a Kerületi Szabályozási Terv, amely messzemenően szolgálja a Margitsziget értékeinek megőrzését.

Elkészítettük a Városliget Operatív Intézkedési Tervét, valamint a Közterületi Faállomány megújításának átfogó fejlesztési koncepcióját, amely egy hosszabb távú fasor-rekonstrukciós program alapját is képezi.

A fővárosi zöldterületek fenntartására biztosított 2009. évi forrás alakulása:



Kiemelt zöldterületek, fasorok fenntartására 1.226,0 M Ft
Erdő és természetvédelmi területek fenntartására 23,7 M Ft
Fő és tömegközlekedési utak melletti zöldsávok, ingatlanok kaszálására, gyommentesítésére                    234,5 M Ft
Kerítés létesítésre 645,0 M Ft
 

Az egynyári virágágyak idei látványtervei a Csillagászat Nemzetközi Évében annak témáihoz igazodtak. Végső kiértékelésükkor megfogalmazódnak pozitív és negatív kritikák, amelyeket felhasználva lehet a jövőben fenntarthatót és a környezeti hatásoknak ellenálló virágágyakat tervezni.


egynyari1.jpg

Megnyitóra várva

egynyari2.jpg

A vendégeket köszönti Vásárhelyi István vezérigazgató és Törőcsik Éva kertészeti vezérigazgató helyettes

egynyari3.jpg

Az előadók (balról jobbra): Balogh Anikó, Kövér Edit, Demeter Tibor, Sirály István, Szalkai Adrienne

egynyari4.jpg

Mészárosné Fellner Ilona előadása

egynyari5.jpg

A hallgatóság

egynyari6.jpg

Séta Boncz András vezetésével

egynyari7.jpg

Vendégek a Margitszigeti Virágoskertben

egynyari8.jpg

Nagyrét

egynyari9.jpg

Nagyrét: Ravenna, ’Galla Placidia’ templom mozaikjai, csillagos ég