2008. január 1.-től kiemelkedően közhasznú szervezetként működő Társaságunkat, a közszolgáltatási szerződésben meghatározott tevékenység tekintetében (a 2007. évi áfa törvény és az APEH állásfoglalása szerint is) általános forgalmi adó fizetési kötelezettség mentesség, vállalkozási tevékenysége után helyi adókötelezettséget érintő kedvezmény illeti meg.

A kiemelten közhasznú státusz jellemzője, hogy a cél szerinti tevékenységéből származó megtakarításokat illetve a vállalkozási tevékenységből származó jövedelmet közfeladatra kell felhasználni.

A 2008. évben a helyi adó (építmény, iparűzési) és Áfa megtakarítás részben az inflációs többletköltségeket finanszírozta, mivel Társaságunk csak a második félévtől tudta magasabb árait érvényesíteni, másrészt a féléves zárást követően láthatóvá vált, hogy a közhasznú tevékenység végzésekor keletkezett adómegtakarításból 100 millió forint adózás előtti eredmény válik felhasználhatóvá.

A megtakarítás 30%-át, álló és forgó eszközök, immateriális javak karbantartására, beszerzésére, így a parkfenntartásban használt gépek javítására, munkavédelmi felszerelések beszerzésére, szociális és üzemi épületek karbantartására fordítjuk.

A megtakarítás nagyobb részét, 70%-át, olyan a kiemelt zöldterületek minőségjavító szakmai munkafolyamataira használjuk fel melyekre az utóbbi években a források csökkenése miatt alig tudtunk költeni. Ilyenek a

  - fafelméréshez szükséges informatikai beszerzések, fakataszter nyilvántartáshoz szükséges számítógép vásárlások, valamint a parkfák egyedi jelölésére szolgáló chip-ek alkalmazása


  - Játszóterek szabványosítása, szabvány szerinti karbantartása, gumiburkolat cseréje, főbb elemek vagy játszószerek cseréje


 - Növényültetések:
15.000 db cserjét ültettünk a város több kerületében, de elsősorban a belváros zöldterületeire valamint a Városligetbe az elöregedett cserjefelületek pótlására, cseréjére 32.000 db elültetett hagymás növény teszi még látványosabbá a tavaszi virágképet a város forgalmasabb csomópontjai közelében, valamint az idegenforgalmi szempontból jelentős helyeken 510 db nagyméretű örökzöldet (Taxus, Aucuba, Juniperus, Picea, Pinus, Abies, Cedrus, Ilex, Magnolia, Cupressus, Chamaecyparis, Buxus) ültettünk főként a Városliget és a Margitsziget védett területeire.


  - 2.000 m3 komposztterítés a pázsitfelületek tápanyag utánpótlására, virágágyak szerkezetjavítására


  - A megváltozott parkhasználat és egyéb környezeti hatás következtében vált szükségessé néhány virágágy átalakítása, és a visszatérő növényvédelmi problémákat elkerülő talajcserére (Pest-Buda emlékmű, Margitsziget)


  - A korábbi években forráshiány miatt elmaradt faápolási munkák negatív hatásainak csökkentésére a megtakarítás jelentős hányadát fordítjuk a fasori és parkfák ápolására (800 db fa gallyazása), valamint ültetésre (100 db sorfa).
Ennek keretén belül kerül sor favédő korlátok állítására (Erzsébet királyné útján), valamint a fakivételek után ottmaradt, vagy gyökér által felnyomott fahelyek rendbetételére, aszfaltozásra.


Közhasznú tevékenységünk modell értékű megoldást kínál azoknak a kötelező közszolgáltatásoknak az ellátására, melyet az önkormányzat térítésmentesen nyújt a lakosság számára. A szolgáltatás alacsony adótartalma teszi lehetővé, hogy az önkormányzat költségvetéséből származó forrás lehető legnagyobb részét a közfeladatok ellátására fordítsuk.