KOMPOSZTÁLÁS, ÁRUSÍTÁS

SZAKMAI TEVÉKENYSÉG

MAGYARORSZÁGON ELSŐKÉNT MEGÉPÜLT KOMPOSZTTELEP A X. KERESZTÚRI ÚT 130. SZ. ALATT TALÁLHATÓ, AMELY BUDAPEST FŐVÁROS ÉS AGGLOMERÁCIÓJÁNAK PARKFENNTARTÁSI HULLADÉKAIT KOMPOSZTÁLJA.

A KÖZEL 1 HEKTÁROS TERÜLETEN ÉVES SZINTEN JELENLEG MINTEGY 50-60 EZER M3-T SZERVES HULLADÉK KERÜL FELDOLGOZÁSRA, MELYBŐL AZ ÉVES SZINTEN ELŐÁLLÍTOTT 5.000-6.000 M3KOMPOSZT 70 %-ÁT A RÉSZVÉNYTÁRSASÁG VISSZAJUTTATJA AZ ÁLTALA GONDOZOTT TERÜLETEKRE, EZÁLTAL A KIEMELT ZÖLDTERÜLETEKEN MEGVALÓSUL A KORSZERŰ HULLADÉKGAZDÁLKODÁS. A FENNMARADÓ MENNYISÉG ÖMLESZTVE ÉRTÉKESÍTÉSRE KERÜL. AZ ALKALMAZOTT KOMPOSZTÁLÁSI TECHNOLÓGIA NYITOTT, NAGYPRIZMÁS ELJÁRÁS, AMELYNEK KIFEJLESZTÉSÉBEN ÉS FOLYAMATOS ELLENŐRZÉSÉBEN RÉSZT VESZ A MTA TALAJTANI ÉS AGROKÉMIAI KUTATÓ INTÉZETE.  A GÉPPARK A LEGKORSZERŰBB GÉPEKBŐL ÁLL, MINT PÉLDÁUL WILLIBALD MZA 4300 KALAPÁCSOS APRÍTÓGÉP, NEW HOLLAND LM 410 HOMLOKRAKODÓ, NEW HOLLAND TM 155 TRAKTOR, WILLIBALD TBU 3000 FORGATÓADAPTER, VOLVO BM 642 HOMLOKRAKODÓ ÉS FARWICK PRIMUS DOBROSTA.  A GYÁRTÁS SORÁN ALKALMAZOTT ZÁRT TECHNOLÓGIAI LÁNC, A KOMPOSZTMINŐSÉG FOLYAMATOS ELLENŐRZÉSE, A MEGLÉVŐ ÁLTALÁNOS FORGALOMBAHOZATALI ÉS FELHASZNÁLÁSI ENGEDÉLY, VALAMINT AZ ISO 9001 ÉS ISO 14001 MINŐSÉGBIZTOSÍTÁSI ÉS KÖRNYEZETVÉDELMI RENDSZER GARANTÁLJA AZ EGYEDÜLÁLLÓAN MAGAS MINŐSÉGET ÉS HATÓANYAGTARTALMAT.

ÁRAINK

2024. január 1-től:

Zöldhulladék lerakói díj                            22,- Ft+Áfa/kg

Zöldhulladék lerakás esetén a legkisebb fizetendő mennyiség 100 kg.

Komposzt                                                 18,- Ft+Áfa/kg

Komposztvásárlás esetén a legkisebb fizetendő mennyiség 50 kg.

NEM tudjuk hasznosításra átvenni – többek között:

– a fák/cserjék föld alatti részét

– a 40 cm-nél nagyobb törzsátmérőjű rönköt

– zöldség- és gyümölcshulladékot

– állattartásból származó trágyát és almot

– egyéb hulladékkal szennyezett zöldhulladékot

Ha kérdése merülne fel az Ön által beszállítani kívánt zöldhulladék átvételi lehetőségéről, nyugodtan érdeklődjön a Komposzttelep elérhetőségein!

FŐKERT KOMPOSZTÜZEM

Cím

1106 Budapest, Keresztúri út 130.

Nyitvatartás

H-P: 7:00-14:45 (behajtás: 14:30-ig)

Ebédidő 12:00 – 12:20

    Telefon

    +36 30 667 5215

    Pelyva László üzemvezető

    Telefon: +36 20 334 0477

    TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLETEK

    ÍME NÉHÁNY TERÜLET AMI A FŐKERT ALÁ TARTOZIK ÉS KIMAGASLÓ FIGYELMET SZENTELÜNK NEKI.
    Természetvédelmi területek

    Tétényi-fennsík

    • XXII. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Tétényi-fennsík A terület kiterjedése: 135,7 hektár Védetté...
    Természetvédelmi területek

    Merzse Mocsár

    • XVII. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Merzse-mocsár A terület kiterjedése: 49,5 hektár Védetté...
    Természetvédelmi területek

    Naplás-tó és környéke

    • XVI. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Naplás-tó és környéke A terület kiterjedése: 165,7...
    Természetvédelmi területek

    Turjános

    • XV. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti terület neve: Turjános A terület kiterjedése: 10,9 hektár          Védetté...
    Természetvédelmi területek

    Hangya utcai feketefenyő

    • XII. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti emlék neve: Hangya utcai feketefenyő Védetté nyilvánítás éve: 1994...
    Természetvédelmi területek

    Svájci úti bükk

    • XII. kerület
    • BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió
    • Természetvédelmi területek
    Helyi jelentőségű védett természeti emlék neve: Svájci úti bükk Az emlékhez tartozó ingatlan...