Green City konferencia a Hortuson. Megvalósult tervek

2011.09.30. 8:05

A Hortus Hungaricus Nemzetközi Kiállítás és Vásár ez évi szakmai programja részeként - a Holland Királyság Nagykövetsége, a Hortus Hungaricus és a MAKEOSZ közös szervezésében - Green City konferenciára került sor.

E szervezői hármas magyarázata, hogy a zöldfelület csökkenését visszafordítani kívánó mozgalom Hollandiából indult el, míg a mozgalom hazai megvalósítását a MAKEOSZ (Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetsége) tűzte zászlajára, és népszerűsítésére mindeden lehetséges szakmai fórumot igénybe vesz melyre kiváló alakalom nyílt a Hortus kiállításon.

A Green City filozófiát és gyakorlati tapasztalatait Niek Roozen holland előadó mutatta be számos, szerte a világban már megvalósult projekten keresztül. Hasonló irányelvek szerint tervezett zöldprogramok Magyarországon is elindultak, sőt az első akkreditált játszótér - mely a Margitszigeten valósult meg - átadására épp a konferenciát megelőző nap került sor.

A margitszigeti ökojátszótér tervezési irányelveit és megvalósulását a konferencia résztvevői nagy érdeklődéssel hallgatták.  A kivitelező FŐKERT Nonprofit Zrt. nevében Szabó József vezérigazgató ismertette a helykiválasztás szempontjait, az építés kiemelt szempontjait, anyaghasználatát.

Helyszínként a választás a főváros legfontosabb zöldfelületére és rekreációs területére, a Margitszigetre esett, azon belül is egy, az északi végén kijelölt Árpád hídhoz közeli részre, a Margit híd felőli kedveltebb zöldfelületeket némiképp tehermentesítő szándékos fejlesztési elképzeléssel.  A Margitsziget e kicsit elhagyatottnak tűnő része is értékes növényállománnyal borított valamint gyönyörű panorámát kínál a gyermekeikkel ide érkezőknek.

A játszótér egésze - szoros együttműködésben a tervezőivel -, Green City-s elvek alapján épült meg. Az utak és a játszóhelyek a meglévő környezetben kerültek kialakításra, nem volt szükség fák kivágására, a földmunkák régészeti felügyelet, és a növények védelme mellett folyt. Rendkívül környezettudatos kivitelezést tett lehetővé a meglévő anyagok újrahasznosítása: a játéktér szegélyezése bontott bazalt nagykockakövek beépítésével valósult meg, ledarált betontörmelék került a vízáteresztő burkolat alá, míg a talajszerkezetet a városi zöldhulladékból egy éves ciklus folyamán képződött, a saját komposztüzemben előállított, és a területre visszajuttatott komposzt gazdagítja. Növényekkel beültetve természet közeli képet nyújtanak a fogadótérnél elhelyezett, az egyébként értéktelennek tűnő, rozsdás vas újrahasznosításával készült kubusok, melyek itt funkciót betöltő kerti építményként használhatók.

Az egész területen automata öntözőrendszer került kiépítésre, használata a párolgással eltávozott víz pótlásával kedvező mikroklímát teremt. Az eső és csapadékvizet  földalatti ciszternák fogják föl, a vízáteresztő stabilizált burkolatok természetes anyagokból (homok, mész, lándzsás útifű) készültek. A növény kiválasztásakor olyan alacsony fenntartási igényű fajok kerültek előtérbe melyek tavasztól késő őszig virágoznak. A pihenőhelyeken ráfuttatható árnyékoló ívekkel zöld homlokzat alakul ki.

Szabó József végezetül elmondta: a kivitelezés során sikerült azt a tervet létrehozni, amit megálmodtak a tervezők. Sorra megvalósultak a Green City elvek: a terület természetes vízkörforgásának visszaállítása, a hidrológiai ciklus zárása, vízvisszatartó rendszer kiépítése, a földtömegegyensúly megtartása, egészséges talajélet megteremtése, fenntartható anyaghasználat minden területen, játszószerek kiválasztása, természet adta játéklehetőségek kihasználása. Így a játszótér megkapta az akkreditációt, és a „Green City elveknek megfelelt" oklevéllel rendelkezik. Öröm volt látni, hogy gyermekek, akikért épült felszabadultan, vidáman birtokba vették. Bízunk abban, hogy a befogadják a számunkra kihelyezett hasznos információkat és ökotudatos felnőttekké válnak.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. kiállítóként is részt vett a Hortus Hungaricus kiállításon ahol a városi zöldhulladékból készült termékünket a komposztot népszerűsítettük, ráirányítva a figyelmet a környezettudatosságra, a természetben végbemenő zöld körforgásra.

Előadás a Green City Magyarország mozgalomról

Szabó József ismertette a Green City irányelvek szerint megvalósult ökojátszóteret

A FŐKERT Nonprofit Zrt. standja a Hortuson népszerű volt a látogatók körében