Így készülünk

2009.09.15. 12:10

Találni sem lehetne jobb helyet annak a szakember-találkozónak, amit évente százezernél is több egynyári növény között a Margitszigeti Virágoskertben tartunk.

A sziget e különleges adottságú helyszínén, ahol a főváros legnagyobb egybefüggő virágágya található mi másról is beszélgethetnénk, mint a kiültetett fajtákról, viselkedésükről, megjelenésükről, fenntartásukról, éghajlatról, növényvédelemről.

Meghívott vendégeink mind-mind hozzáértő szakemberek, hasonló fenntartási tevékenységet folytató városgazdálkodási és városüzemeltető vállalatok, fővárosi és kerületi önkormányzatok képviselői, vetőmag-forgalmazó, szaporítóanyag előállító és nemesítő cégek, növényvédelmi szakemberek, oktatók, tervezők, szakmai médiák.

Egy-egy sikeres virágbemutató hátterében számos előkészület, igazi csapatmunka áll, kezdve a tervezéstől a termesztésen át a kiültetésig, majd a fenntartásig. Ki gondolná, hogy a szezon végéhez közeledvén máris megkezdődik a következő évi tervezés, a fajták meghatározásával a termesztés előkészületeként a magbeszerzés.

Kiemelt helyzeténél fogva a Margitsziget a növényápolás szempontjából napra kész. Tiszta, rendes, ápolt, nincsenek elvégzetlen munkafolyamatok. Mégis a bemutatót jóval megelőzően, kertészeink még gondosabban vizsgálják át a területet, nehogy az avatott szemű vendégek szakmai hibát vagy hiányosságot észleljenek.

Átnézik az ágyásokat, letisztítják a virágokat, eltávolítják a sérült, beteg növényeket, gyomlálnak, megigazítják a szegélyeket, ha szükséges permeteznek. Még a bemutató napján is, kora reggel gyorsan végignézik a helyszínt, újragereblyézik a kavicsos sétautat, rendbe teszik az esetleges, váratlan vihar nyomait.

Adott szakterületet ellátó vezető munkatársaink előadásokkal készülnek, hogy megosszák a vendégekkel az adott év legfontosabb fenntartási tapasztalatait. A virágágyak fenntartása csak részben rutinmunka, hisz nincs két azonos év, sem az időjárásban, sem a növényvédelemben. Igazodni és alkalmazkodni kell a változó feltételekhez.

A tervezéssel, termesztéssel, fenntartással és a növényvédelemmel foglalkozó munkatársaink, akik a nyár folyamán folyamatosan figyelemmel kísérték a virágágyak fejlődését, elmondják, hogy a saját termesztéssel, egységesen nevelt ugyanazon fajták a város más helyszínein, más mikroklímában miként viselkednek, milyen speciális ápolást igényelnek.

igy_keszulunk3.jpg

igy_keszulunk2.jpg

igy_keszulunk4.jpg

igy_keszulunk.jpg