Interaktív környezetismeret óra a szabadban

2010.10.07. 8:57

A Főkert Nonprofit Zrt., mint Budapest zöldterületeinek, parkjainak fenntartója fontosnak tartja, hogy a környezettudatos szemlélettel, a zöldterületek és növények fontosságával, védelmükkel és életünkre fontos hatással lévő szerepükkel már egészen kis korban megismerkedjenek a gyerekek.

Ennek szellemében óvodák, iskolák, egyesületek, kisebb-nagyobb csoportok számára interaktív, környezetismereti programot indítottunk.

A program célja, hogy kint a szabadban, „testközelből" megmutassa azokat az értékeket, szépségeket, érdekességeket, melyeket egy-egy növény, park nyújt az embereknek, családoknak, gyerekeknek.

A tematikus program keretén belül a gyerekek egy rövid (kb. 45 perces), interaktív, projektoron kivetített ismertető anyag után, maguk is végezhetnek műszeres favizsgálatot, megismerkedhetnek egy-egy valamely szempontból kimagaslóan érdekes fával, növénnyel, sőt a séta során ki is választhatják „fa barátjukat", illetve csapatokat alkotva érdekes kvízjátékon is részt vehetnek. A program a rászánt idő függvényében bővülhet, illetve csökkenhet.

A fákba helyezett RFID-chipek segítségével az összes fontos információ kézi számítógépen megjelenik, melyet a gyerekek nagy szeretettel olvastak el, és jegyezték fel a „Fa barátjuk" mellé.

 

                              Interaktív előadás                                               Sétával indítottuk a kültéri programot

                             Az első érdekes fa                                                      Ki tudja, hogy ez milyen növény?

                   RFID chip közös behelyezése                                 A chip leolvasása a gyerekek segítségével

                         Milyen mély a korhadás?                                           Ez a fa kinek lesz a barátja?

 

Amennyiben kérdése merült fel az interaktív környezetismeret órával kapcsolatban kérjük, forduljon hozzánk bizalommal!

Kontakt: Főkert Nonprofit Zrt./Erdélyi Krisztina
E-mail: erdelyi.krisztina@fokert.hu
Tel: 342 1720/114 mellék vagy 20/359 7402