Kaszálás teljes üzemben

2009.05.11. 13:13

Az idei tavasz is jól jelzi, hogy a munkavégzés folyamatait mennyire befolyásolja az időjárás. A korábbi években sem volt ritka az áprilisi kaszálás, ez azonban többnyire csak a frekventáltabb helyeket érintette. Idén az április eleji bőséges csapadék, majd az azóta tartó nyárias meleg hatására a fű mindenütt olyan gyors növekedésnek indult, hogy Húsvét óta teljes üzemben dolgoznak a kaszálógépeink. Erre a korábbi években nem volt példa.

A technológiai tervekben a kaszálási fordulók számának meghatározásakor az előző év (évek) gyakorlatát és tényszámait vesszük alapul, amely persze adott évre csak irányszám lehet és a körülményektől függően változhat. Ennek rugalmas kezelésére a nonprofit státusz lehetőséget adhatna, de jelenleg havi lebontású folyamatok szerint dolgozunk, amelyben meghatározott a kaszálandó felület nagysága. Ilyen esetben, mint amikor a vegetáció gyorsan, és egyszerre „robban” máris változnak a technológiában rögzített számok és sorrendek. Adott zöldfelületeken prioritást élveznek a nagyobb látogatottságú helyszínek, rétek, napozó területek, játszóterek és virágágyak környékei, míg a kevésbé látogatott, vagy hátrább lévő területek vágását a forduló végére halasztjuk. Hogy mindenütt egyszerre és egységesen legyen szép a gyep nehéz elérni, mert a kaszálási forduló (két kaszálás közt eltelt idő) hossza ezt nem teszi lehetővé. A kaszálógépek a kiindulás helyére átlagosan csak négy hét múlva érnek vissza, annak ellenére, hogy minden területnek megvan a maga gépparkja és embere a munkához.

 

Nehezítheti a helyzetet, hogy míg a közlekedési zöldsávok és a Főkert kezelésében lévő ingatlanok zöldterületeinek kaszálását az elmúlt években alvállalkozói kör végezte, idén költségtakarékosság miatt saját munkaerővel kell megoldanunk, és beillesztenünk azokba az „üresjáratokba” amikor adott terület kezelésében kevesebb a munka. Ezt sem könnyű napra betervezni, mert csapadékos május esetén a kaszálási fordulók annyira egymásba érhetnek, hogy a kiemelt zöldfelületek fenntartását is nehéz győzni. Mintegy 3,6 millió négyzetmétert kell rövid egy hónap alatt lekaszálni, de a felület kiegészülve a közlekedési zöldsávokkal és a fővárosi ingatlanok zöldterületeivel eléri a 7,5 millió m2-t.  Mind a közlekedési zöldsávok mind az ingatlanok zöldterületei, - lévén nem intenzíven kaszált területek – félő, hogy a gépparkot jelentősen igénybe veszik.

 

Néhány veszélyes területen, a Gellérthegyen, a Tabánban és a Várban a speciális technikát, és védőfelszerelést igénylő rézsűk kaszálását, továbbra is alvállalkozók látják el.

 


kaszls.jpg

kaszls2.jpg

kaszls3.jpg

kaszls4.jpg

kaszls5.jpg