„Legszívesebben a virágokkal szeretek foglalkozni”

2011.05.24. 11:36

Hosszú sétát tettünk a Városligetben, míg eljutottunk Ica néni legkedvesebb és legszebbnek tartott helyszínéhez, a Széchenyi fürdő közelében lévő virágágyakhoz. Közben arról a „fél emberöltőnyit” felölelő időről mesélt, amit munkával töltött el itt, a Városligetben. Demecs Jánosné májusban kerek évfordulót ünnepel munkatársaival: ötven éve hogy munkára jelentkezett a FŐKERT-nél.

Fáradhatatlan temperamentuma, odaadása, jókedve példaértékű. Úgy véli, még sok feladata van: a magába szívott szakmai tudását, a munka iránti alázatát, a növények szeretetét átadni a mostaniaknak.

Kertésznek készült fiatal korában?

Gyermekgondozó iskolába készültem, ott szerettem volna tanulni, de nem voltam annyi idős, így nem vettek föl. Akkor eljöttem ide, jelentkeztem munkára, felvettek és azóta itt vagyok. Ez 1961-ben volt, később betanított kertész lettem.

Mi tartotta itt, ilyen hosszú időn át?

Volt itt egy idős kertész, akit nagyon megszerettem, tiszteltem. Mindenre az égvilágon megtanított. Jó kertész volt. Ismerte a szakma csínját-bínját, a növényeket, és fáradhatatlanul adta át a tudását. Jók voltak a munkatársak, jól éreztük magunkat. Örömmel szépítettük május elsejére az üzemet, mi is élveztük a majálisokat. Megtetszett nekem a feladat és ezek után már nem is kívánkoztam máshova. Főnökeim szerettek, mind nagyon meg volt elégedve, elismerték a munkámat.

Akkoriban mi volt a feladata? Mindig a Városligetben dolgozott?

Minden az égvilágon, de legtöbbet, füvet kaszáltam. Főként a Városligetben, de ha kellett a városban máshol is, több helyen. Mondhatom, az egész várost ismerem. 40 évig kaszáló gépen voltam, akkoriban nők végezték ezt a feladatot, a gépkezelést tanfolyamon tanították meg. A FŐKERT-ben olyan gép nem volt, amit nem használtam volna, ha új gépet vásároltak azt is rám bízták bejáratni. Ez volt a fő munkám, szerettem csinálni, szerettem visszanézni. Emellett persze sokfelé voltam kisegíteni, voltak külön feladatok pl. a kőedények beültetése szerte a városban. Tavasszal, nyáron sokszor egész késő estig dolgoztunk.

Az ötven év alatt változott a fenntartási feladat?

Nemigen változott, inkább abban, hogy most többet kell dolgozni, mert kevés az ember. Régen sokan, talán százan is voltunk a Városligetben, minden területre jutott egy ember, nyugodtabban lehetett szépíteni. Akkoriban például a virágágyakat pallóról ültettük, nem volt szabad az előkészített ágyakba belelépni. Sokkal időigényesebb volt, de az akkori létszámmal meg lehetett csinálni. Nagy szigorúság is volt, előfordult, hogy aki nem kötésbe ültette a palántát, annak a vezető, bottal rávert a kezére. Sok nehéz és lassú munka volt, de voltunk rá elegen.

Milyenek voltak a parklátogatók? Megbecsülték a munkájukat?

Akkor is sokan jártak a Ligetbe, de az emberek mások voltak, jobban vigyáztak mindenre. Szót fogadtak a parkőröknek, akik bizony nem engedték be a virágágyba a kutyákat. Szeretem az állatokat, de a kutyákkal nem vagyok kibékülve, persze tudom, nem a kutya a hibás, hanem a gazdája, aki megengedi, hogy bemenjen a frissen ültetett virágok közé és összetörje azokat. De más rongálásokkal is találkozunk. Vannak emberek, akik nekimennek mindennek, törnek, zúznak, a padokat bedobják a tóba, a virágokat kiszedik, de nem is viszik el csak kiszaggatják. Ez nekünk, akik dolgozunk vele, nagyon rosszul esik, amikor azt látjuk, hogy a szívvel, lélekkel végzett munkánkat pillanat alatt tönkreteszik.
Szerencsére vannak kivételek is. Aki maga is szereti a szépet, a rendet és a tisztaságot, azok sokszor meg is köszönik a munkát. Idősebbek mondják egy-egy virágágy elkészülte után: nagyon szép, köszönjük szépen. Ennek nagyon örülünk.

Mi az, amire nagyon szívesen emlékszik vissza az elmúlt ötven esztendőből?

Legszebb emlék, az egykori igazgatóhoz Radó Dezsőhöz kötődik. Nagy szaktudása volt, szerette az embereket, mindenkin segített, bármilyen problémával fordultak hozzá. Nagyon szívesen beszélt a szakmáról, magyarázott, tanította az embereket, élt-halt a Ligetért, a fákért, a bokrokért, a növényekért. Eltervezte, hogy könyvet ír a rólunk, a vidéki lányokról. Annyira tisztelte bennünk, hogy hajnalok hajnalán felkelünk, bejövünk, dolgozunk, helytállunk, hazamegyünk és még otthon is mindenki a saját kertjét is ellátta. Tisztelte ezt az odaadást.

Megérkeztünk a Széchenyi virágágyhoz. Meséljen róla.

Ez a Városliget kiemelt része, a legszebb helye. A legtöbbet itt vagyok. Kiváltság, ha valaki itt dolgozhat és én nagyon szeretek itt lenni, pláne mióta ilyen szépen kialakították a Buxus sövénnyel körülvett ágyásokat. Ápolni, ültetni, kezelni, locsolni, nézni, hogy fejlődik a kiültetett sok szép virág. Tavasszal árvácskát ültetünk, nyáron meg begóniákat. Rengeteg turista jár ide fényképezik, tetszik nekik és ezt el is mondják.

Láthatóan nagyon jó egészségnek örvend, arca csupa mosoly. Nem fárad el soha? Meddig szeretne még dolgozni?

Amíg az egészségem engedi, nagyon szeretnék. Nem szeretek tétlenül lenni, ha nem dolgozhatnék biztos megbetegednék. A régi munkatársak már elfogytak mellőlem, most én vagyok az, aki mindent ismer a Ligetben, szinte nem is tudnak olyant mondani, amit ne tudnék megcsinálni. A fiataloknak van még mit tanítanom, kérdeznek is, ha csoportosan dolgozunk. Hallgatnak rám nagyon, megkérdeznek mindent amikor bizonytalanok magukban. Mégis sokszor úgy gondolom, a mai fiatalok nem érzik a munkát magukénak, nem akarnak precízek lenni, sokat kell küszködni velük. Mindig mondom nekik milyen szép dolog virágokkal dolgozni, ezt tanulták, mutassák meg mit tudnak.

Szabadidejét mivel tölti?

Kevés van, ma is vidékről járok, naponta 140 km-t utazok. Hajnali fél négykor kelek és este tizenegy óra körül kerülök ágyba. A lányom, két unokámmal Ausztráliában élnek, ez az én bánatom. Se „unokázni" nem tudok, se a lányomat nem tudom dédelgetni, maradnak nekem a növények. Sok ismerősöm van, barátaim vannak. Szeretek a férjemmel horgászni járni, kirándulni, úszni, télen korcsolyázni, repülni, a lányomhoz utazni. Munkába jövet menet a vonaton kézimunkákat hímzek, terítőket, drapériákat varrok. A tétlenséget nem szeretem.

Ica néninek köszönjük a munkáját, és további jó egészséget kívánunk!