Természetvédelmi területek
XII. kerület

Lóránt úti korai juhar

Email
fokert@fokert.hu
Cím
Budapest, Lóránt út
Telefon 1
Telefon 2
Kulcsszó
TERMÉSZETVÉDELMITERÜLETEK
Természetvédelmi területek

Helyi jelentőségű védett természeti emlék neve:

Lóránt úti korai juhar

Védetté nyilvánítás éve:

1994

Az emlékhez tartozó ingatlan kiterjedése:

2906 m2

Az emlék megközelíthetőségének:

A védett fa a XII. kerület Istenhegy városrészének kertes övezetében található. Tömegközlekedéssel legkönnyebben a 21-es, a piros 21-es, vagy a 90-es autóbusszal közelíthető meg.

Ismertető:

A főváros egyik legidősebb korai juhara védett, északias kitettségű, nagyméretű magánkertben áll. Az utcafrontról nem látható, ugyanis a lejtős kert végében az épület mögött áll védett helyen. Bár törzse kis területen korhadásnak indult és borostyán is felfutott rá, de koronáján nem láthatók az idős kori elhalások nyomai, száradt sérült ágak alig akadnak rajta. Védettségét még 1994-ben mondta ki a kerületi Önkormányzat, ezt mutatja egy kicsi zöld tábla is, melyet a közeljövőben a Főváros ki fog cserélni, miután 2013-ban átvette a törvényes oltalmat a természeti emlék felett. A korai juhar becsült életkora 150 év, magassága 20 méter, mellmagasságban mért törzskörméret 3 méter.

Olvass tovább
Összes bejegyzés
BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió