Magyar rózsák kertje

2010.07.21. 7:27

Régi adóssága a Fővárosnak és a Főkertnek is a Szt. István parki rózsakert kialakítása, amire most a Közgyűlés által megszavazott többletforrásból lehetőség nyílik.

Végre bemutathatjuk a nagyközönségnek a magyar rózsanemesítő Márk Gergely Európa szerte elismert fajtáit. Ám nemcsak a bemutatás, hanem intenzív fenntartás mellett a fajták megőrzése is célunk.

Márk Gergely nevéhez több mint 600 törzskönyvezett fajta fűződik. Fajtáit a Trianon után elszakított helységekről, magyar városokról, földrajzi helyekről, történelmi személyiségekről, magyar szentekről, híres emberekről nevezte el.

A park naposabb oldalán, összesen 240 ágyást létesítünk, 1 x 1 m-es kazettákkal, ezekbe ültetjük el névvel ellátva a fajtákat. A kazetták körüljárhatók lesznek, egymástól gyepfelülettel elválasztva.

A munka első szakasza az öntözőhálózat áthelyezése és kiépítése máris megkezdődött. Az elkerített terület közelében óriás projekt-táblával tájékoztatjuk a parklátogatókat, amelyen más fontos információk mellett, a megvalósítandó elképzelés látványterve is megtekinthető, így segítve a munkával járó felfordulás jobb elfogadását és megértését.

Már a parkba történő belépéskor, rögtön a bejáratánál kis méretű „infoboy" is a rózsakert kialakításáról ad tájékoztatót. A park a munkálatok alatt ugyanúgy üzemel mint szokott. Nem zavarja a játszóteret, de a pihenni elvonulókat sem, a szökőkutak is működnek. A virágágyások színkontrasztjai idén meseszépek.

 

a bejárat közelében elhelyezett infoboy tájékoztatja a látogatókat

elkerített munkaterület

óriás projekt-tábla szemléletes látványtervvel, fontos információkkal

öntözőhálózat áthelyezése