Megszépül az Apácakolostor udvara
2010.08.04. 2:33
A többletforrások felhasználására előkészített tervek között a Margitszigeti Domonkos romok nyugati udvarának rendezése, nem túl nagy volumenű, mégis „ékszerprojektként” kezelt feladat. A kicsivel több mint 2.400 m2 felületű és 30 millió Ft költségvetésű terv, végre kertészetileg is méltó környezetet ad a feltárt romoknak.
A rendezés az Apácakolostor nyugati udvarát és környezetét érinti, ahol mind a burkolat, mind a növényzet felújításra szorul. Az egykori szórt burkolatú gyalogos utakat már csak kitaposások jelzik, a zsúfolt faállomány keltette mélyárnyék miatt a gyep is kikopott, és a cserjeszint is hiányzik.
Az előkészítés és az árvíz levonulása után, a tereprendezéssel megkezdődtek a felújítás munkái, melyre a terület közelében felállított projekt táblával is felhívjuk a figyelmet. Az ezen elhelyezett látványterv segítségével könnyen elképzelhető a romok körüli terület kialakítása. Jól látható a kolostorkertek udvaraira oly jellemző kereszt alakú útkialakítás, a kereszteződési pont felé egyenletesen emelkedő burkolattal.
A Margitsziget stratégiai tervében, már 2008-ban megfogalmazódott, hogy a történeti értékek, romterületek felújításakor, a szakrális, spirituális hangulat megteremtése kiemelt cél. Erre törekszünk a kertkialakítással, a növényanyag, a burkolatok és a padok kiválasztásával.

A projekt táblán a rendezés összes fontos információja megtalálható.

A Szent Margit ereklyét idéző motívum növényi vonalvezetéssel alakul majd ki.



Megkezdődtek a területkialakítás munkái.
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

