Mikó utca
2011.06.10. 8:56
A játszótér a Vérmező zöldfelületébe ágyazva gyönyörű környezetben húzódik. Városszerkezeti adottsága és elhelyezkedése révén fontos szerepet tölt be és nagy forgalmat bonyolít le. Bejáratai a Krisztina körút, az Attila út és a Vérmező felől is könnyen elérhetők.
Látogatói elsősorban a közelben lakó gyerekek, környékbeli iskolások, óvodások, de távolabb eső kerületekből is szívesen felkerekednek a kisgyermekes családok. A játszótér névadója, a vízarchitektúrával kombinált Szitakötő szobor Kiss István térplasztikája, még az 1979-es évek korszerűsítési programja keretében került felállításra, és azóta is mind a már felnőtt, mind a most játszó gyerekek kedvence.
A Szitakötő játszótér az I. kerület egyik legnépszerűbb játszótere, méretét tekintve (3.500 m2) a nagy játszóterek közé tartozik. A 2011-ben befejeződött felújításával átrendeződtek, kinyíltak a korábban felszabdalt terei, a csobogó köré kerültek a kényelmes ülőfelületek, és a régi töredezett burkolatokat, az ez idáig egyedülálló színvilágú öntött gumiburkolatok váltották fel. Mint a többi, az európai szabványok és normák szerint átépített játszótereken, úgy itt is jól elkülönülnek a különféle korcsoportok játékterei és játszószerei. Míg a korábbi játszótér főként a kisgyermekek igényeit elégítette ki, az új játszótéren minden korosztály megtalálhatja a kedvére való játék, sport és kikapcsolódás lehetőségét.
Az egész átalakítási koncepció a tervezők elképzelései szerint a szitakötő és élettere köré fűződött. Ez jelenik meg a kicsik számára készült újszerű mászókák, az un. mászó dombok körül, ahol a vizes hangulatot az élénk kékes-türkizes színű öntött gumi burkolatokkal valósították meg. Az élénk színek, a háromdimenziós lágy ívek és a kiugró gömbök eluralkodnak a térben, amivel a játszótérnek megnyugtatóan vidám mégis mozgalmas jelleget adnak. A kitágult térben a gyerekek veszély nélkül szaladgálhatnak a hinták a forgók és az elszórtan elhelyezett rugós játszószerek között. A dombok köré elhelyezett kényelmes padokkal új közösségi terek jöttek létre, de hasonló funkciót töltenek be a homokozók a hinták és a mászókák köré épített gumi paliszád szegélyek is. Kellemes ülőfelületük mellett, zöld színükkel nagyon jól beleilleszkednek a vizes életteret felidéző környezetbe.
A Mikó utcai oldalról elbontott hinták helyére az iskolás korosztály számára telepített futurisztikus látványú, csúszdával és különféle köteles mászókával kombinált izgalmas felületű játszószerek, egyensúlyozó forgók, bakugrók kerültek. A korábban a tér közepén elhelyezett ping-pong asztalok a Krisztina körút felöli oldalra kerültek, ahol a nagyobb mozgásigényű játék senkit sem zavar. A játszótéren elhelyezett szelektív hulladékgyűjtőkkel azt kívánjuk elősegíteni, hogy a környezettudatos magatartás minél korábbi életkorban természetessé váljék.
Kapcsolodó cikkek::
Újra a gyerekeké a Szitakötő játszótér
Megújul a „Szitakötő" játszótér

Kicsik számára készült mászó dombok kékes-türkizes színű öntött gumi burkolatokkal

Az iskolás korosztályt várják a csúszdával kombinált köteles mászóka

Az óvodásoknak kihelyezett lengőhinta, csúszda és forgó

A kicsik lengő-, és rugós hintái alul puha homokkal

Az iskolásoknak szánt futurisztikus látványú, izgalmas felületű játszószerek

A kicsik homokozója gumi paliszád szegéllyel

A gyerekek veszély nélkül szaladgálhatnak a rugós játszószerek között
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

