Hírek, Interjú, kiemelt

„Mindig a természetes formák inspiráltak”- Csorba Veronika visszaemlékezései

Csorba Veronika, okleveles kertészmérnök, tájépítész. 1964-től 1994-ig a FŐKERT munkatársa. A Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán tanult Ormos Imre professzor és Mőcsényi Mihály mellett. A FŐKERT-nél­ akkori szokás szerint ­először a kivitelezésben, majd a fenntartásban szerzett gyakorlatot, ezt követően került a tervezési csoportba Kecskésné Szabó Ildikóhoz. Számos fővárosi közpark, közkert és intézménykert tervezője. Legnevezetesebb művei a városligeti Vakok kertje, a Múzeumkert, a Hajógyári-sziget közparkja és a Bécsi kapu előtti Európa park. Nyugdíjba vonulását követően építész testvérével közös vállalkozásban folytatta tovább tervezői munkáját. Munkásságát mindig meghatározta a természet tisztelete és szeretete. Ma is sok időt tölt a bentlakásos otthon varázslatos kertjében, amit ő tervezett.

„Eredetileg orvos szerettem volna lenni…”

Pályaválasztásomban több tényező játszott közre. Eredetileg orvos szerettem volna lenni, de két okból nem lettem: egyrészt édesanyám betegsége miatt nem tudtam volna eleget tanulni, másrészt, amikor 1957-ben leérettségiztem, a KISZ nem javasolta a felvételemet az orvosi egyetemre. A mezőgazdaság viszont a család révén mindig is vonzott, édesapám mezőgazdasági mérnök volt, a nagybátyám a Kertészeti Tanintézetet végezte el. Érettségi után a földhivatalnál dolgoztam, utána jelentkezem a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolára.

Mindig városi voltam, Pesten akartam maradni. Eredetileg konzervtechnológusnak vettek fel, de megengedték, hogy áthallgassak Ormos Imre professzorhoz kerttervezést tanulni. Ő felkarolt és nagyon sokat segített. Az utolsó pillanatban hivatalosan is átmehettem a kerttervezői szakirányra. A diplomamunka elkészítésekor az volt a szokás, hogy a hallgatóknak felkínáltak három témát, és abból választhattak, nekem viszont csak egy téma maradt: Nagykanizsa két közterének rendezése. Ormos professzor vitt leszemélyesen Nagykanizsára vonattal, megnézni a helyszínt. A diplomamunka készítéséhez nem volt sok anyag, csak az Osztrák – Magyar Monarchia-kori leírás és alaprajz. A téma, mivel Nyugat-Magyarországról szólt, nem volt kedvelt. A diplomamunkát 1964-ben fejeztem be. Szívesen emlékezem vissza tanáraimra, Mőcsényi Mihály, Ormos Imre professzorokra, a földmérést tanító Virág Mátyásra, a rajzot tanító Balogh Andrásra, a bejáró oktató Dalányi László és Csóti László urakra. Arra nagyon büszke vagyok, hogy egy hallgatói tervem bekerült Ormos Imre könyvébe (Ormos Imre: A kerttervezés története és gyakorlata, 1967, 453. oldal – a szerk.). Ennek a tervnek az egyik sarka a tanárurak szerint nem volt jó: előbb Csóti, majd Dalányi javított rajta, végül Mőcsényi is – ugyanazt a sarokmegoldást javították, de a terv többi részében nem korrigáltak. Hallgató koromban készült a Feneketlen tó rendezése Mőcsényi tervezésében, ahol a hallgatók fizikai munkában is részt vettek, így én is!

30 éven át a FŐKERT tervezője

A Fővárosi Kertészeti Vállalathoz1964-ben kerültem. Egy korabeli rendelkezés szerint két évig kellett egy kivitelezői cégnél dolgozni. A termelő szövetkezetek nőket nem akartak alkalmazni a kivitelezésben. A Főiskolán tanársegédként dolgozó Kiácz György ajánlott be a FŐKERT-hez, ahol akkor Radó Dezső volt az igazgató.

A FŐKERT-nél az volt a szokás, hogy a kerttervezők először az építési, majd a parkfenntartási csoportban szerezzenek gyakorlatot mielőtt a tervezési csoportba kerülnek. Előbb én is az építési osztályon, azután a parkfenntartási csoportban dolgoztam. Így minden osztály (kivéve a termesztés!) munkáját belülről is megismertem, ez nagyon hasznos volt később. A fenntartásban hosszabb időt töltöttem el fizikai munkásként. A Gellért-hegyen Mozsár Marika vezetése alatt dolgoztam, akitől sokat tanultam emberségből, szakmából, a mai napig hálás szeretettel gondolok rá! A Vár, a Tabán, a Vérmező is hozzánk tartozott. A Vérmező egy kopár puszta volt a város szívében. Három méteres feltöltés volt a vár szétlőtt romjaiból, a repülőtől a kannáig mindent találtak a gödörásók. Évekig nem nőttek az eltelepített fák. A gellérthegyi víztározó akkor épült, a helyén még bombát is találtunk. A Tabánban egy lebombázott kórház bejáratát ástuk ki. Ezekből a terepi munkákból nagyon sokat tanultam.

A parkfenntartás fizikai állományában, abban az időben nagyon elit társaság dolgozott. A FŐKERT „a rossz kádereket” mentette, a második világháborús vezérkar jó része a fenntartásban dolgozott. A Ludovikát végzett tisztek adta intelligens társaság végezte a fenntartási munkákat, adta a parkőrséget, kaszált stb. A FŐKERT nagyon toleránsan kezelte ezeket az embereket, de csak fizikai státuszban alkalmazhatta. Időnként megjelent egy nagy fekete autó, akik kiszálltak, kérdezősködtek…

A gyakornoki idő leteltével kerültem a parktervezési osztályra. Jó csapatba kerültem. Mindenkinek volt egy erősebb oldala és a kollégák kölcsönösen segítettek egymásnak. Osváth Juditnak erős műszaki alapjai voltak, jól ismerte a rendeleteket. Hetessy Józsefné Judit és Kecskésné Szabó Ildikó az esztétikai vonalon voltak erősek. Hetessyné rendelkezett azzal a határozottsággal, ami előrevitte a munkát. Klimes Attila a műszaki kérdésekben volt erős. Szendrői József, Radó Dezső és Kiácz György igazgatók mindehhez biztosították a szakmai és az intézményi hátteret. A tervezés, a kivitelezés és a fenntartás nagyon szorosan együttműködött.

Amikor a FŐKERT-hez kerültem, a cég egy „ócska fabódés, lesajnált” cég volt. Radó Dezső viszont felismerte a fejlesztési lehetőségeket. Radó sokat tanult és tanított is. Szendrői nagyon jó főnök volt, jó csapatszellemet tudott kialakítani.

A FŐKERT-hez tartozott akkor az összes budapesti park, amelynek gondozására a Főváros négyzetméterenként egy kilogramm kenyér árát biztosította. Ezt Szendrői úgy tudta átcsoportosítani, hogy a Népligetre kevesebbet költöttek, a frekventált helyszínekre, mint a Kossuth tér vagy a Múzeumkert, többet. Jellemzően a korábbi parkokban mindössze pár fa, kavicsburkolat és néhány mérleghinta, láncos hinta volt. A FŐKERT története az 1960-as évektől ívelt fölfelé. Az addig „kopár” parkokat elkezdték rendbe hozni. Előbb egyszerre három-négy tervező működött, amikor a Városliget felújításán dolgoztunk, akkor már 6-7 tervezőt tudott foglalkoztatni a cég. A legsűrűbb időszakban Kecskésné az egyetemről is elhívta a céghez a legtehetségesebb kerttervező diákokat.

Múzeumkert, Városliget, Hajógyári-sziget

Miközben a BUVÁTI bontásokkal próbált tereket létesíteni, a FŐKERT a meglévő parkokat akarta megőrizni és felújítni. Akkor nem voltak jellemzőek a külföldi kapcsolatok. A Garten + Landschaft c. nívós szakfolyóiratot Hollandiában élő nagynéném előfizette nekem, ezekből az újságokból tájékozódtunk a nemzetközi trendekről.

A Múzeumkert 1973-ban készült el az általam készített tervek szerint. „Ronda, árnyékos részek voltak és kavics” – ami jellemző volt az 1960-as évek állapotára. Fontos volt, hogy a fő közlekedési útvonalak megmaradjanak. Az Arany János-szobor két oldalán előzőleg egy-egy füves rész volt, oldalában piros csillagot formázó virágággyal. „Erre én nagyon büszke vagyok, hogy azt sikerült megszüntetnem.”

A városligeti Vakok kertje – ezt a munkát nagyon szerettem. Akkor korát meghaladó, előremutató alkotás volt és ma is időtálló. A kavics/murva burkolatot nem alkalmaztam (pedig a vakok elsősorban az ezen való közlekedést hallják), helyette fakocka burkolatot és megemelt ágyásokat terveztem. Illatos, érdes, érdekes tapintású növényekkel dolgoztam, hiszen a látvány nem volt fő szempont. Azt kifogásolták csak, hogy nem volt játszótér. Bevallom, arra akkoriban nem gondoltam, hogy van olyan család, ahol a szülő a vak, és a gyerek egészséges, ezért a játszóteret utólag építették a kertben.

Fontos munkának tartom a Hajógyári-szigetet, ahol sikerült megtartani a természetet. Szerettem a Bécsi kapu alatti Európa parkot. Itt volt a várfalnak egy borostyánnal befuttatott szakasza. Amikor azt leszedték, ott a várfalat nem kellett felújítani, mert olyan jó műszaki állapotban maradt meg. A borostyán megvédte a sérülésektől.

Külön fontosnak tartom a játszótereket. Úgy kellett körülvenni kerítéssel, hogy kizárjuk a garázdákat, de belül a gyerekek szabadon mozoghassanak. A játszótereknél az első és legfontosabb a biztonság volt, azt követte a szépség. Az 1990-es években bejöttek a játszószer-katalógusok, ez könnyített a tervezői munkán, mert addig minden játékelemet a tervezőknek kellett kitalálniuk (a lengőhintán kívül). Nem voltak nagyon anyagok sem.

Építész testvéremmel, Csorba Zoltánnal már a ’70-es években is együtt dolgoztunk. Nyugdíjazásom előtt 1993-ban alapítottuk közös családi vállalkozásunkat, a Consolt Bt-t. Családi vállalkozásban számos magánházat és kertet terveztünk együtt, de tervpályázatokon is indultunk. Sikeresen vettünk részt a WIG74-en (Bécsi Kertészeti Világkiállítás) és több hazai pályázaton is.

Kedvenc kertem…

Számomra a fő szempont a tervezésnél mindig a tájforma, a természetes formák, a hullámok, a rézsűk és a dombok voltak. Ember és természet egybefügg, az ember természeti lény. Gulácsy Béla bácsi mondta: „az ember, ha bekockázzák, három generáció után kihal”. Természetben jobban él az ember, ezt szolgálják a városban a parkok. A Hajógyári-sziget ródli dombja is olyan, mintha természetes lenne…

Az én erősségem a park és az ember kapcsolatára való figyelemben nyilvánult meg. Ebből a szempontból ennek a kertnek (Farkas Edith Szeretetotthon, Budapest –a szerk.), ahol most beszélgetünk, a legfőbb hibája, hogy túl meredekre terveztem az utat, mert a régi fákat meg akartam tartani. Arra büszke vagyok, hogy a kialakított nagy támfal máglyafal technológiával épített, így a zöld növények dominálnak. Ez az egykori munkám most a kedvencem, az a kert, ahol a napjaimat töltöm.

Szerencsésnek mondhatom magam, hogy a szakma olyan széles látókörű nagyjaitól tanulhattam, mint Gulácsy Béla, aki felhívta figyelmemet arra, hogy egy-egy rossz intézkedéssel mennyit lehet ártani a környezetnek. Példa erre a Horváth-kerti magas épület, az Óbudai szalagház, a Békásmegyeri lakótelep, amelyek nagymértékben rontották a város „szerencsés” klimatikus adottságait, elsősorban a város természetes légcsatornáját.

 

A visszaemlékezés 2017. augusztus 25-én a Farkas Edith Szeretetotthonban Báthoryné Nagy Ildikó Réka és Brunner Attila által készített interjú alapján készült.

Szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka

Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának, Csorba Zoltánnénak és Brunner Attilának a kézirat átolvasását, észrevételeit!

Fotó: Báthoryné Nagy Ildikó Réka

Megosztás

Tulajdonos

Relative Posts