Minőségjavítás

2010.10.27. 2:00

Befejezéséhez értek a nyár elején megkezdett kisrekonstrukciós munkák a XI. kerület egyik legexponáltabb területén, a Feneketlen tó körüli parkban. A Közszolgáltatási Szerződés keretein belül, de elkülönített forrásból végzett munkák első üteme, még júniusban kezdődött el, és a végrehajtott minőségjavító intézkedések nemcsak a park élő elemeit érintették, az épített elemek közül is több felújításra került.

Az általános fenntartási munkák ellátása mellett, felújítottuk a park összes padját (117 db), kiemeltük a horgászstégeket, lefestettük a tó körüli korlátot, új játszószereket helyeztünk ki, visszavágtuk a nádat, a sétautak és a játszótér új gyöngykavics terítést kapott, hogy csak néhányat említsünk az elvégzett munkákból.

A kisrekonstrukciós munkák, olyan korábban el nem végzett feladatok pótlásait jelentik, amelyekre a forráshiányos időszakban nem volt lehetőség. Ennek része a mostani, őszi fűmagvetés valamint az évelő-, és cserjeültetés. A kedvezőtlen benapozottságú területekre árnyéktűrő fűmagkeveréket vetettünk, a mára kikopott gyepes felületeket előzőleg felrotáltuk, elegyengettük, majd elkerítettük.

A park egyik déli tájolású rézsűjén, újonnan kialakított nagyméretű ágyásba tavasszal nyíló Iris (nőszirom) töveket telepítettünk, felszámolva, ill. áttelepítve a park egy régebbi, ám mára teljes árnyékba került ültetvényét.

Az őszi fűmagvetésre előkészített terület

Eltérőek a fényviszonyok. A mélyárnyékot adó lombok alá, árnyéktűrő fűmagkeveréket vetettünk.

Megérett az idő az évelőkert felújítására. A terület időközben árnyékossá vált, és a tövek is elöregedtek.

Frissen ültetett egyöntetű Iris állomány. Első igazi virágzására a második tavaszon számíthatunk.