Népliget

A Népliget közigazgatásilag Budapest X. kerületéhez, Kőbányához tartozik, területe 1.296.763 m2, ebből a Fővárosi Kertészet 9.19.816 m2-t gondoz. A területet Kewer néven IV. Béla 1244-ben kiadott bullája adományozta Pest városának.

Első tervszerű hasznosítására 1855-ben került sor, amikor akácfával beültették. Ennek egy példánya jelenleg is él. Ileczfalvy Sárkány József 1868-ban tett javaslatát a terület parkosítására. Az Üllői út és a Vajda Péter utca közötti részt Ilsemann Keresztély 1893 és 1896 között építette angol kert stílusban. A vízhálózat elhelyezése 1898-ban fejeződött be, így egyike a legrégebbeknek a fővárosban. Márkus József polgármester indítványára 1910-ben csatolták a parkhoz a Kőbányai út és a Vajda Péter utca közötti részt. A századfordulótól 1945-ig Rade Károly, Szilágyi József és Movbitzer Dezső folytatták a parkosítást és ritka növények gyűjtését. Az 1960-70-es évek kertészeti fellendülése Radó Dezső nevéhez fűződik.

Látványosságok:

  1. Tinodi szobor.
  2. Lengyel emlékmű.
  3. 1973-ban épült Országpark.
  4. Víztorony.

 

Nevezetességei:

  1. Planetárium.
  2. Kemény Henrik bábszínháza.
  3. Jurta színház.
  4. Budapest legmélyebb fúrása (1888 m).
  5. Ganz- Mávag próbapályának 30 méteres sínszakasza.
  6. Naprendszer-bemutató.
  7. Székháza.
  8. Útburkolat-bemutató.
  9. 22 sportoló egy időben felállított szobra az FTC Gyakorlópályán Budapesti Városvédő Egyesület fennállásának 29 évfordulójára ültetett libanoni tölgy.

 

A park névtelen útjait helyi jelentőséggel az 1980-as években magyar botanikusokról és a Főkert Zrt. régi főkertészeiről nevezték el. Az 1986-ban befejezett felmérés szerint a Népligetben 147, a természetes növénytakaróhoz tartozó növényt, 51 egynyári virágot, 215 évelőt, 66 féle fenyőt és 482 lombos fát és cserjét azonosítottak. A parkot a Fővárosi Önkormányzat természeti értékei, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal pedig műemléki vonatkozásban védetté nyilvánította.

Határoló útjai a Könyves Kálmán krt., Üllői út és a Kőbányai út. Megközelíthető a 3-as metróval, az 1-es és a 28-as villamossal és a 99-es autóbusszal.