Új támaszrendszert építettünk Pest legidősebb akácfájának

2011.08.02. 14:48

Budapest legidősebb, 1789-ben ültetett akácfája a Lánchíd pesti hídfőjénél, a Széchenyi (volt Roosevelt) téren áll.

A szakirodalom szerint a jelenlegi Nyugati pályaudvar környékén álló Schulek-féle faiskolából származik, az akkori Duna-partra telepített, Pest első fasorának utolsó, még élő tagja [1]. A fa ott állt az Alagút, a Lánchíd és az Akadémia épületének építésekor, az 1848-as forradalom idején, és tőle alig pár méterre koronázták magyar királlyá I. Ferenc Józsefet. Túlélte a világégéseket, az utolsó 220 év minden viharát. Az 1930-as években még életerős, egészséges fa volt, bár enyhe dőlése egy korai képeslapon már észrevehető.

1930-as években készült képeslap jobb oldalán áll a fa, látható a törzs enyhe dőlése.[2]

A hetvenes években készült képen a fa dőlése már jelentős, a korona északi vezérága már csak torzó, a nyolcvanas évekre az ág teljesen elszáradt, így csak az egykori korona déli vezérága maradt meg.

A fa a hetvenes évek végén [3]

A fa régi támrendszere [4]

A fa kitámasztása volt az egyetlen megoldás a kidőlés megakadályozására, ezért gerendákból támrendszert építettek. A fa két megmaradt ága a talajtól különböző magasságban van, az oldalra történő kinyúlásuk is eltérő, a fa a Duna-parton folyamatosan ki van téve az uralkodó északnyugati szélnek, ezért az erőhatások nem csak lefelé, hanem oldalra, keleti irányban is hatnak. A régi, immár korhadó támrendszer ennek az erőhatásnak nehezen tudott ellenállni, így az instabillá vált.

Az oldalra ható erő idővel kifordította a gerendákat [5]

Az új támrendszernek a tanulságok figyelembevételével több feltételnek is meg kell felelnie: tartósnak kell lennie, a fa súlyát is meg kell tartania úgy, hogy a két eltérő magasságban lévő ág alátámasztása a legstabilabb legyen, az oldalirányba ható erőnek is ellen tudjon állni, és úgy kell felépíteni, hogy a munkák során a régi támasztékot nem szabad megbolygatni.

A rendszert fagerendákból készítettük, a tartósság érdekében többször lekezeltük, betontuskókba ágyazott gerendatartó vasakra építettük. Ezek kiöntését és beállítását nehezítette, hogy a vasakat az egyes elemek dőlésének megfelelően kellet beágyazni.

A fa ágai hosszirányban hasadtak, ezért két helyen kellett alátámasztanunk, a törzs is meg van repedve, így a két ág egymástól is szétnyílik, ezért azok független, oldalirányú mozgását is meg kell akadályozni, valamint a már említett, az egész fára ható oldalirányú „elfordulását" is meg kell akadályozni.

A gyökérnyakhoz közelebb kissé döntött alátámasztást alkalmaztunk, az ágak megtartására összetett rendszert építettünk. A súly megtartását kétszintes, függőleges támaszték végzi, az ágak egyenkénti oldalirányú mozgását az oldalkonzolok, az egész fa oldalirányú elmozdulását a támrendszerrel szöget bezáró, hosszú oldaltámaszok akadályozzák meg. A fa sérülésének, kidörzsölődésének megakadályozása miatt az érintkezési pontokon 3 cm vastag védőréteget építettünk be.

A főtámasz építése[6]

A rendszer tartására szolgáló betontuskók[7]

Az egyik ág "ágya"[8]

A gyökérnyakhoz közeli, egyszerű támaszték [9]

A főtámasz ágakat tartó szerkezete [10]

Takarítás az építés után [11]

Az új támrendszer [12]

Források:
1; Radó Dezső: Budapesti parkok és terek, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1985. 111.o.
2; Korabeli képeslap
3; - 4; Főkert FotoArchívum
5; - 12; Főkert Fasori Alközpont