Kérjük támogassa munkánkat adója 1 %-ával!


ADÓSZÁMUNK: 10903894-2-42

 

Adója 1 %-ával is támogathatja a Fővárosi Kertészeti Nonprofit Zrt. munkáját, ehhez csupán
ki kell töltenie a mellékelt űrlapot,melyet ezután adóbevallásához csatol.

 

Köszönjük, hogy Budapest zöldterületeinek megújítására,védelmére gondolt!

 

letölthető rendelkező nyilatkozat

 

  • A letöltött és kitöltött rendelkező nyilatkozatot csatolni tudja adóbevallásához. Ebben az esetben postai borítékba kell tenni, majd lezárni. A borítékra rá kell írni az adóazonosító jelet, majd a boríték lezárása után a ragasztás sávjában írja alá nevét.

  • Amennyiben a munkáltató vállalja a munkáltatói adó megállapítást, a kitöltött rendelkező nyilatkozatát a fenti módon lezárt, aláírt postai borítékban lehet eljuttatni a munkáltatóhoz legkésőbb 10 nappal a bevallási határidő (2010. május 20.) előtt, tehát 2010. május 10-ig. Ezt akkor is meg lehet tenni, ha a munkáltatónak az adóbevallást már korábban leadta.

  • A rendelkező nyilatkozatot lezárt, adóazonosító jelével ellátott postai borítékban személyesen vagy postán is el lehet juttatni 2010. május 20-ig az adóhatóságnak. Ezt akkor is meg lehet tenni, ha az adóbevallást - a munkáltatónak, vagy az adóhatóságnak - már korábban eljuttatta.

  • Ha az ez évben bevezetett egyszerűsített 0853E bevallást választja, és személyi jövedelemadó-bevallását az adóhatósággal készítteti el, akkor is rendelkezni lehet a fenti módokon - akár az adóbevallás részeként, a 0853-D oldalon, akár külön borítékban csatolt rendelkező nyilatkozattal - a személyi jövedelemadó 1%-áról.

  • További segítséget a + 36 1 342 1720 telefonszámon vagy a fokert@fokert.hu e-mail címen kérhet.