BUDAPEST Archive HOME > BUDAPEST

  Budapest egyesülésének 150. évfordulójára tervezett virágágyban a kockakőből kirakott Dunán sétálgathatsz, miközben megcsodálod a különböző színű virágokból kialakított egyesült városrészeket. A kék Óbudát többek között zsályák (Salvia farinacea ’Mauritius’) és verbénák (Verbena rigida) szimbolizálják, Buda sárgájában bársonyvirágra (Tagetes erecta ’Marvel Gold’) és kúpvirágra (Rudbeckia hirta ’Botond’) is bukkanhatsz, Pest piros ágyását pedig rézvirágok (Zinnia […]

  A Bajcsy-Zsilinszky úton két helyszínen is bővítjük a fahelyeket, zöldítjük az utcát. A Dessewffy utca és a Nyugati tér közti szakaszon két-két fa között feltörjük a burkolatot, közéjük pedig évelőket telepítünk. Eközben az érintett fák ápolását is elvégezzük, a gallyazási munkálatok miatt egy-egy útszakasz lezárására lehet számítani. Az évelőágyak kialakítását és a fák ápolását […]

A Víz Világnapján a Fővárosi Önkormányzattal és a III. kerületi önkormányzattal egy szolid sajtóesemény keretében átadtuk a Pünkösdfürdő Parkot a nagyközönségnek. Budapest egy izgalmas új parkkal lett gazdagabb, amelynek létrehozásában és megtervezésében fontos szempont volt a környéken lakók, a majdani parkhasználók bevonása és igényeik maximális figyelembevétele. Mi mindennel találkozhat, aki idelátogat? A hosszan elnyúló parkban […]

  Csodálatos ajándékot kapott karácsonyra a budapesti természetvédelem. A Fővárosi Közgyűlése decemberi ülésén egyhangúlag (!) támogatta a Jegenye-völgy és az Óbudai-sziget galériaerdejének védetté nyilvánítását. A Jegenye-völgy a II. kerület legészakibb részén, Solymár határában fekszik. Legjelentősebb természeti értékeinek egyike a Budapesten ma már szinte teljesen eltűnt, itt azonban nagy kiterjedésben megtalálható gyertyános-tölgyes erdő. Az Óbudai-sziget a […]

Az év végéhez közeledve mi is számot vetettünk az idei év történéseivel. Íme, mi minden történt velünk 2021-ben: Több tavalyi kezdeményezésünk is gyümölcsözőre fordult, így például a közparkokba 2020 végén telepített 1000 db madár- és denevérodú egyharmadába már beköltöztek a lakók, s idén már összesen 1706 fióka kelt ki a fővárosi parkok odútelepein. Természetesen a […]

  Július közepén kezdődnek meg a nagy munkálatok a pünkösdfürdői fejlesztési területen. A kivitelezés első lépéseként a fák köré kisebb-nagyobb fa építményeket emelünk, ezek az un. kalodák, melyekkel a törzseket védjük a mechanikai sérülésektől. A háncsrész épsége a fa egészségének a záloga, ezért mindent megteszünk, hogy ne fordulhasson elő semmilyen sérülés, vágás vagy horzsolás a […]

Fővárosi összefogással, több mint 2000 köbméter, hozzávetőlegesen 400 tonna hulladéktól tisztították meg a 66 hektáros Terebesi erdőt az Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt, a FŐKERT Zrt, a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ zrt., a Főváros Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság és a Főpolgármesteri Hivatal Vagyongazdálkodási és Településtervezési Főosztályának részvételével. A X. kerületben, a Fehérdűlő területén található Terebesi erdő jelentős zöldfelülete […]

  Hivatalosan is átadásra került 2020. augusztus 25-én 11. órakor az I. kerületi Tabánban lévő sport- és szabadidőpark, amely a „Budapest 2019 – Európa sportfővárosa” program keretében újult meg a FŐKERT Nonprofit Zrt. megvalósításával. Az eseményről Az eseményen Karácsony Gergely főpolgármester is részt vett, beszédet mondott és fát is öntözött. Az átadót Zakar András a […]

  Tisztelt Budapesti Lakosság! Augusztus hónapban az alábbi helyszíneken és egyedeken végzünk faápolási munkálatokat: Ezek a fák vagy kiszáradt állapotban vannak és így már nem képesek betölteni az ökológiai funkciójukat, vagy betegek és komoly kockázatot jelentenek a környezetükre, így eltávolításuk több szempontból is indokolt. A fák balesetveszélyt jelentenek a környezetükre, mert egy kisebb széllökés, vagy […]