
Az 1963-ban alapított faiskola feladata Budapest növényanyagának ellátása volt, ám az 1996 óta Kft-ként működő Tahi Faiskola mára már igazi piaci szereplővé vált.
50 ha területen kizárólag dísznövények: díszfák, díszcserjék, örökzöldek és szoliter növények termesztése folyik. Választékukban széles szortiment, több mint 400 taxon szerepel, de a világban újdonságnak számító fajták is néhány éven belül megjelennek a kínálatban.
A 2,5 ha konténertelepen 3-3500 fát konténereznek évente. Jelentősége kettős: jó a vevőnek, mert a konténeres anyag az időjárástól függetlenül egész évben ültethető, és jó a faiskolának, mert megnöveli, kitolja az értékesítési szezont.
A növényeket 4-5 évente iskolázzák, jellemzőek, a többször iskolázott méretes sorfák, de jelentős a szoliter áru-előállítás örökzöldekből és díszcserjékből is.
Bevételük 70%-a díszfák értékesítéséből származik. Jellegzetességük, egyben specialitásuk a konténeres, nagyméretű, koros fák nevelése.
Értékesítésükben mintegy 30%-ot tesz ki az export aránya. A jelentősebb importáló országok: Románia, Szlovákia és Oroszország, ahol kedveltek és keresettek a faiskola csapadékban szegény klímájú területén nevelt, edzett, strapabíró növények.
A Kft. a többségi tulajdonos Főkert Nonprofit Zrt. által kiírt közbeszerzési pályázatokon független pályázóként vesz részt.
Október második felében kezdődik el az őszi kitermelési szezon. A megrendeléseket az állományból egyedileg válogatják ki, a speciális gépekkel kitermelt fák földlabdáit egyenként és szakszerűen csomagolják dróthálóval rögzített zsákvászonba, és készítik elő szállításra.
A megbízható jó minőség, a széles fajtaszortiment, általános ismertséget, elismertséget nyújt a faiskolának.
Ma a Holnapért
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

