Újra lesz fája 6 európai fővárosnak az Európa Ligetben!

2011.10.13. 11:41

Az Európa ligetet a Bécsi kapu, a várfal és a Hunfalvy utca határolja. 1972. szeptember 4-én nyitották meg a főváros centenáriuma és 29 európai főváros ez alkalomból megrendezett kongresszusa emlékére.

A fővárosok vezetői ekkor saját kezűleg ültettek el itt egy-egy olyan fát, mely jellemző saját országuk flórájára, és amely fa Magyarország klímáját is bírja. A fák előtt mészkőlapon az adományozó város neve olvasható.

A FŐKERT Nonprofit Zrt. a megszavazott 400 milliós többlettámogatásnak köszönhetően idén ősszel felújítja ezt a Budapest kiemelt jelentőségű ligetét. A komplex minőségjavítás során a Ligetben található virágágyat újraterveztük, illetve 18 m2-rel megnöveltük a területét, melybe a hét második felében összesen 1250 db árvácskát fogunk kiültetni. A területen található fákat teljesen körűen meggallyaztuk, illetve szükség szerint leápoltuk. Az elöregedett cserjefelületet kitisztítottuk, illetve 1168 db új cserjével frissítettük fel. Ezeken túlmenően 1170 m2-en újrafüvesítettük a területet, ahol előzőleg automata öntözőhálózatot építettünk ki. A növényállomány ápolásán és felfrissítésén túl, 4 db felújított padot, valamint további 5 db - szintén teljes körűen felújított - széket helyezünk ki.

Az 1972-ben átadott Európa Ligetben, a liget nevét adó fővárosi fák közül 6 darab sajnálatos módon elpusztult. A mostani felújításnak köszönhetően, ezeket a fákat is pótolni tudjuk, így idén újra lesz fája Madridnak, Andorra la Vella-nak, Brüsszelnek, Luxemburgnak, Párizsnak és Stockholmnak.