Újra szőlőskert a budai Várban
2010.10.06. 2:12
Zöldülő Budapest programunk újabb állomásához érkezett a Budavári Szőlőskert létrehozásával. A projektet, - amivel visszaidézhetjük a vár oldalába a középkori hangulatot -, már hosszú évek óta tervezzük, és nemcsak idegenforgalmi szempontból jelent újabb vonzerőt a környéknek, de jól kapcsolódik a szőlő-, és borkultúra megismertetésének ide kapcsolódó programjaihoz is.
Csupán érdekesség, ám kultúrtörténeti érték is, hogy a budai hegyek kedvező adottságú déli lejtőin hajdan több ezer szőlőskertet gondoztak, még korábbra visszanyúlva a csemegeszőlő termesztés, aszalás, aszúbor készítés ismerete a török időkből maradt ránk.
A most kialakításra kerülő Szőlőskert a Palota út mentén, a bástyafal alatt, helyenként sziklás ám többnyire pázsitos délnyugati lejtőn a várfallal párhuzamosan kap helyet.
Jelenleg a telepítés előkészítő munkái folynak. Figyelembe véve és megtartva a területen meglévő faállományt, a szintvonalak kialakításához cserjeritkítást, gallyazást, gyepnyesést kell végezzünk. Az így kiritkított terület fényben gazdagabbá, melegebbé, a szőlőtőkék fejlődése szempontjából ideális helyszínné válik.
A szintvonalakra merőlegesen lefutó sorokba ültetett tőkék a szőlővel borított budai domb hangulatát idézi majd fel, elsősorban díszkerti funkcióval a tájba ékelődve a látványt teremti meg és nem szolgál termesztési célt.

Szőlőskert megvalósításának helyszínei. Fényben gazdag, lankás, meleg domboldal, kedvező a szőlő ideális termőhelye

A sétálók a kihelyezett projekttábláról olvashatják a legfontosabb információkat
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

