Üllői út
2010.11.12. 6:56
Házi Fotó és Cikkíró Pályázat különdíjasa.
Tukacs Róbert
Üllői út
"Borítsa lombos fejetek szagos, virágos fergeteg, ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát, ti voltatok az ifjúság, Üllői-úti fák. ,,
Kosztolányi Dezső
A mai embert, ha meg kérdezik, hogy számára micsoda Budapest nagyon egybe hangzó választ kaphatunk. Az ország fővárosa, szíve. Ahhoz hogy a szív dolgozni tudjon vérkeringésre van szüksége. A városoknak a vérkeringését az utak látják el. Budapestnek nagyon szép sugárutjai vannak. Itt gondoljunk csak a magyar Champs-Élysées -re, amely nem más, mint az Andrássy út. De nem csak az Andrássy utat lehet proszpekt. Ide tartoznak még Váci út, a Rákóczi út, folytatása a Kerepesi út és az Üllői út.
Az Üllői út a mai Budapest egyik leghosszabb útja. Összesen 15 kilométer hosszú út. A belvárost köti össze Vecséssel, tehát 5 kerületet érint. Egészen a rendszerváltásig az Üllői út külső részét Vörös hadsereg útjának nevezték. Lévén, hogy az egyik leghosszabb sugárút Budapesten egyben az egyik legforgalmasabb is. A vidékről és a peremkerületből, más néven kertvárosból érkezők vagy esetleg a külföldi turisták itt nagyon sok híres középületet tekinthetnek meg. Az Iparművészeti Múzeum, a Magyar Természet Tudományi Múzeum kellemes kikapcsolódás lehet az egész családnak.
Mivel frekventált az elhelyezkedése az egészségügy is nagy hasznát veszi. Ugyanis ezen az utón helyezkedik többek közt el a Szent István és a Heim Pál kórház.
De az ide érkezők nem csak az épületekben találhatnak maguknak érdekességeket. Nem messze a Természettudományi Múzeumtól találhatunk egy kis csodát meg bújni a városi forgalomban. Ez a csoda nem más, mint az Ludovika tér. Egy kis kikapcsolódás a nagyvárosi sietségben. A mai Ludovika tér kialakulásának ideje az 1830-s évekig nyúlik vissza. Ekkor kezdték meg a Magyar Királyi Honvéd Ludovika Akadémia építését Pollack Mihály terveit alapján. Nevét I. Ferenc magyar király harmadik feleségéről kapta. Ez az épület a II. világégés végig működött. Utána sajnos pusztulni hagyták. Ellenben a hozzá tartozó területeket nem. A Ludovika területe 28357 négyzetméter, angol kerti stilusban épült 1836-ban. A formája többször változott, végléges formáját 1977-ben érte el a metró épitésénél. A parkban diszburkolat és csobogó is található, habár az utóbbi nem működik.
Ha tovább haladunk a sugár uton Vecsés felé a gyalog vagy biciklivel megcsodálhatjuk az Üllői út vegyes fasorát. Legelőször olyan fajokat láthatunk, amelyek jól tűrik a várost. Ez inkább a belső részekre utal. Itt olyan fajtákat pillanthatunk meg, mint például, Celtis occidentalis, más néven Ostorfa. Hogy mért is fontos ez erre cikk végén térnék ki.
Ahogy kifele haladunk és elhagyjuk, a Könyves Kálmán körutat elérünk a Népligethez. A Népligetről csak pár szóban beszélnék. Bár a főváros mértani központjában áll eltörpül a testvérei mellet (Margitsziget, Városliget). Pontosan ezért alakult ilyen mostohán a sorsa. IV Béla idején még csak egy művelésre alkalmatlan terület volt. Ekkor kapta meg Kőbánya. 1703-ban ezt I. Lipót ezt megerősítette. 1855-ben a terület elhomokosodott, ezért akácot telepítésével próbálkoztak. Ez nem volt sikeres a vízhiány és a talajminősége miatt. 1868-ban kezdődött meg parkká alakítása, ebben nagy szerepe volt Petz Árminnak. 1870-ben kezdte meg Fuchs Emil a park fásítását. Az elkövetkező évtizedekben tovább folytatódót a növényzet fejlődése. Eközben az urbanizáció is meg indult a környékén. Az 1900-s évek elején munkásotthonok jöttek létre, természetesen a fejlődés itt sem állt meg. Mégis e parkot a nagy közönség elhanyagolta, elhanyagolja. Pedig rengeteg érdekes növény, idős fa található itt.
De folytassuk tovább utunkat. Mint már említettem vegyes fasor található az Üllőin. A Határ úti részén Gleditsia-kat láthatunk. Ez egészen Kispest és Pesterzsébet határáig tart. Onnantól kezdve végig Vecsésig Robinia (Akác) fák vannak ültetve.
Nagyon fontos, hogy fasorok esetében olyan fajtákat keresünk, melyek igénytelenek ellenben mutatósak. Ellenállónak kell lenniük az állandó légszennyezettséggel szemben, a gépjárművek okozta rezgéssel szemben, amely a talaj tömörödöttségét okozza. Meg kell említeni még a téli sózást. De a legveszélyesebb sajnos maga az ember. A fák dréncsövét sokszor nézik szemetesnek, ingyenes hirdetőoszlopnak vagy szerelmük, fontos dátum megörökítőjének, rosszabb esetben egyszerűen kitörik. Ez utóbbi inkább a friss ültetésű fákra érvényes, amelyeken a fiatal srácok kipróbálhatja erejüket így vagánykodva.
Bár az Üllői út nem annyira felkapott, mint Budapest egyéb látványosságai, azért lehet, rajta olyan dolgokat látni melyeket elpazarolni kár lenne. Egy kis oda figyeléssel még sokáig lehet megőrizni rejtett szépségét Budapestnek.
Tukacs Róbert
Források:
Wikipedia, Üllői út cikk
Radó Dezső - Budapesti parkok és terek
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

