Ültetjük a rózsákat
2010.09.08. 6:12
Folyamatosan érkeznek ültetésre a rózsatövek a Szent István parkba.
A kiültetésre kerülő tövek egy részét saját konténeres telepünkön neveltük, más részét a Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató - Fejlesztő Közhasznú Kft. -től, valamint szőregi termesztésből szereztük be. Szőreg a magyarországi rózsatermesztésben élenjáró, rendkívül kedvező talaj-, és éghajlatviszonyokkal rendelkező terület.
A töveket, gondosan kimérve, a virágágy széleitől és egymástól is azonos távolságra telepítjük, speciális, a rózsa igényének legjobban megfelelőbb földkeverékbe. A kazettás ültetési terv a fajták növekedési erélyét vette figyelembe. A park déli oldalán futó sétány mentén a legalacsonyabb termetűekkel indul és emelkedik a Duna felőli oldal valamint a park két hosszanti széle felé és középirányba, ahol pergolákra futtatva éri el a legmagasabb pontját. Ez az elrendezés, - amely nem színek szerint válogat-, a jó rálátás mellett, vegyes színkavalkádot eredményez, ami tovább fokozza az élményt.
Az 1 x 1 méteres körüljárható és jeltáblával ellátott ágyásokban az érdeklődők nemcsak Márk Gergely Európa szerte elismert fajtáival ismerkedhetnek meg de a különféle rózsatípusokkal is. Így a talajtakarók, a törpe növekedésű vagy a hosszú hajtású kúszórózsák mellett, megtalálhatók lesznek a legelterjedtebb nagyvirágú kerti teahibrid rózsák és a csoportos virágzású floribunda típusok.
Márk Gergely nevéhez több mint 600 törzskönyvezett fajta fűződik. Fajtáit a Trianon után elszakított helységekről, magyar városokról, földrajzi helyekről, történelmi személyiségekről, magyar szentekről, híres emberekről nevezte el.
A Szt. István parki rózsakertben a fajták bemutatása mellett, intenzív fenntartással a fajták megőrzése is célunk.
Kapcsolódó cikkek:
Magyar rózsák kertje
Rövidesen láthatjuk

Ültetjük a rózsákat. A tövek a virágágyban minden oldalról azonos távolságra kerülnek.

A kiültetési terv a fajták növekedési erélyét követi, és az alacsonyabb termetűekkel indul.
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

