Utolsó simítások a Mikó utcai játszótéren
2011.05.04. 14:19
A szitakötő szobor már a régi helyén várja a gyerekeket, akik valószínűleg alig fognak ráismerni az átépítés miatt néhány hónapra bezárt játszótérre.
A korábbi játszótér berendezéseit tekintve rendkívül alul felszerelt volt, és a kevésbé változatos, inkább a kisebb korosztályt kiszolgáló játszószerek, nem elégítették ki a többi korcsoport egészséges fejlődéséhez szükséges mozgásigényét. Ezen változat a hamarosan átadásra kerülő létesítmény.
Az ügyesen átalakított terek, az ovális formák, az élénk színek, az érdekes burkolatok már önmagukban is csalogatóak, hát még a sok-sok új felfedezésre váró játék. Előre jósolható: a gyerekek és a szüleik is egyaránt kedvelni fogják a nevében régi, ám funkcióját tekintve rendkívül változatos Szitakötő játszóteret.
A játszótér tervezői alapgondolata is a szitakötő szobor köré szerveződött a vizes hangulatot megjelenítő kékes-türkizes színvilággal. Újszerűek az öntöttgumi-dombok, a rajtuk elhelyezett színes gömbökkel mely a kicsik számára jelentenek majd izgalmas játékteret. A bejárattól hátrébb felállított, az iskolás korosztály számára telepített játszóeszközök a használók számának bővülését teszik lehetővé.
Az I. kerület egyik legnépszerűbb, a Vérmező zöldfelületébe ékelődött Mikó utcai játszótér felújítása még tavaly év végén kezdődött meg, összekapcsolva a szomszédságában lévő vérmezői alközpontunk üzemi épületének felújításával illetve a tervezett budai alközpont létesítésével. Sajnos néhány engedély késlekedése az építkezés ütemét lelassította, így a játszótér és az épület együttes átadására nem kerül sor.
Reméljük, mindez nem árnyékolja be rendkívül igényesen felújított játszótér közeli átadását és a közelben folyó munka nem zavarja majd az egyébként kerítéssel védett játszótéren a gyerekek s kísérőik pihenését, örömét.





Kapcsolódó cikkek:
Megújul a „Szitakötő" játszótér
Problémát szeretne bejelenteni?
Ügyfélszolgálat
A Főkert Nonprofit Zrt. fenntartása alá tartozó fasorok és zöldterületek listája
Zöldszám
Hírek
2012.05.18
Köszönet az interaktív környezetismereti óráért
10
2012.05.18
10 darab adományfa a Nélpigetben
10
2012.04.23.
Újabb lopáskár - Astoria virágágy
10
2012.04.18.
2012.04.17.
Önkéntes diákok a Feneketlen tónál
10
2012.03.19.
A Főkert Nonprofit Zrt. 2012. március 19-től a Feneketlen tó takarítása munkáit végzi.
10
2012.02.21.
2012. évi lemosó permetezés ütemezése
10
2012.01.23.
Lakossági észrevétel a Margit-híd budai hídfő felújításával kapcsolatban
10
2012.01.05.
Elvégeztük a sövény ifjítását a Gizella sétányon.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2012.01.03.
10
2011.12.12.
2011. december 8-ai vihar képekben
2011.12.09.
A ~ 90 km/órával fújó szél ágakat, gallyakat szakít le, illetve kidöntött két fát a Margitszigeten. Kollégáink már a helyszíneken vannak és folyamatosan szállítják el a gallyakat, ágakat!
Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy nem csak a Margitszigeten, de a többi közparkban, illetve a városban bárhol leszakadhatnak ágak, így kérjük, hogy lehetőség szerint NE látogassák a parkokat, illetve fokozott figyelemmel közlekedjenek a fák közelében, lehetőség szerint ne tartózkodjanak a fák alatt huzamos ideig!
10
2011.12.08.
Örömmel tapasztaltuk, hogy az ügyfélszolgálatunkra érkező levelek alapján nagy lelkesedéssel használják a látogatók a Margitszigeti Fitnesz pályát.
„Ezúton fejezem ki magam és futótársaim nevében köszönetemet és gratulációmat a margitszigeti nyitott fitnesz tér kialakításáért."
Reméljük a többi helyszínen is ilyen jó a fogadtatás.
10
2011.12.01.
A XIII. kerület Önkormányzat Számítástechnikai Általános Iskola köszönőlevele
10
2011.12.01.
Az önkéntes "Gesztenyefamentés"-ért kapott emléklap
10

