Egyéb, Hírek, kiemelt

A tavasz hírnökei

A FŐKERT Nonprofit Zrt. idén is több mint 100 ezer árvácskát ültet ki a Főváros kiemelten kezelt zöldterületeire.

A kemény téli napokat lassan felváltja a szívderítő tavaszi napsütés, a FŐKERT munkatársai a hólapát helyett ültetőlapátot fognak, a síkosságmentesítés helyett talajelőkészítéssel foglalkoznak. Tavasszal, a munkafolyamatok megváltoznak, a virágágyakat frissíteni, lazítani, termővé kell tenni a palánták befogadására. A virágágyakba ősszel kiültetett kétnyári növényeket pótolni, újítani kell, hogy a meleg idő beköszöntével ismét teljes színben pompázhassanak. Három őszi virágágyat kell a zord tél miatt újraültetni (az I. kerületi Szent György téren, az V. kerületi Deák téren és a Vajdahunyad váránál a Városligetben).

A FŐKERT a fenntartásában lévő kiemelt, közcélú zöldterületeken színesíti a városképet, a tavaszi összes árvácska kiültetés meghaladja a 100 ezer tövet, így az őszivel együtt több mint 117 ezer árvácska díszlik majd a parkokban. Ezek a növények kertjeink és parkjaink egyik legkedveltebb virágai, mert változatos színvilága a tavaszi kiültetéskor márciustól júniusig, az őszi kiültetésű árvácskák pedig szeptembertől novemberig díszítik a köztereket.

Hét zöldterületen hagymás virágok keveréke fog nyílni. Az előző években kiültetett V. kerület Károly körút, I. kerület Szarvas tér, X. kerület Kerepesi út – Pillangó utca zöldterületek mellett idén két új helyszínen – az V. kerület Március 15. tér és a XIV. kerület Hungária körút – Kacsóh Pongrác felüljárónál – fog színes virágkavalkád nyílni. Március végétől érdemes lesz folyamatosan nyomon kísérni a hagymás növények előbukkanását, hiszen ezeknek köszönhetően hétről hétre változik majd a virágágyak színe, hangulata, megjelenése.

A fentiek mellett érdemes lesz ellátogatni és megtekinteni a frissen ültetett virágágyakat a Budai Várban a Tóth Árpád sétányon, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren, a XIII. kerületi Jászai Mari téren vagy az V. kerületi Széchenyi István téren. A XIII. kerületi Szent István Parkban pedig már gyönyörűen nyílnak az ősszel telepített hagymás virágok.

Kérjük a lakosságot, óvjuk együtt a kiültetett virágokat, hogy minél tovább gyönyörködhessünk bennük.

Megosztás

Tulajdonos