BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. FŐKERT Kertészeti Divízió Szerző

A hőségriadóra és a tartósan magas UV-B sugárzásra tekintettel Társaságunk vezetése 2019. június 12-i kezdettel a következő intézkedéseket rendelte el a területeken dolgozó munkatársai számára: a munkaidő korábbi, hűvösebb órákban való kezdése, délelőtt 11 órától a tűző napon való munkavégzés tilalma, óránkénti 10 perc pihenőidő árnyékban illetve hűvösebb helyiségben, korlátlan ivóvíz fogyasztásának biztosítása, a fej […]

A napokban beköszöntött az igazi forró nyár, sőt mondhatjuk, hogy egy csapásra megérkezett és tombol. Kevesen tudják, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. nem csupán zöldterületek fenntartásával és megóvásával foglalkozik, hanem az épített környezeti elemként definiált ivó-, dísz- és szökőkút üzemeltetéséért is felel. Április közepétől-október végéig működtetik a kiemelt zöldfelületeken, parkokban, játszótereken található több mint 100 […]

A Fővárosi Önkormányzat második alkalommal meghirdetett pályázatára mintegy 100 pályamű érkezett, közülük a szakmai zsűri nyolcat javasolt a nagyközönség szavazására. Emellett a főváros hat ismert előadót kért fel a részvételre. Mivel idén Budapest Európa sportfővárosa, a szervezők elsősorban sportolásra alkalmas, motiváló ritmusú, jó hangulatú dalokat vártak a versenybe. Idén Mága Jennifer feat. Burai Krisztián “Bennünk […]

Amennyiben a jelenlegi helyzet nem változik, akkor becslések szerint súlyukat tekintve 2050-re több lesz a műanyag az óceánokban, mint a hal. Mit tehetünk? Mi, emberek rengeteg tehetünk azért, hogy ez a helyzet megváltozzon! Fogyasztási szokásainkat át kell alakítanunk: leginkább műanyagból – csomagolásból, palackból, szatyorból – kell jóval kevesebbet használnunk. A legtöbb hulladékot az európai és […]

A Tejút utcai fejlesztést ismerhették meg a környékbeliek június 1-én. Tervegyeztetésre vártuk szombaton, a csillagtelepi Tejút utca melletti park környékének lakóit. Társaságunk az idei évben szabadidős zöldfelület terveit készítette el a területre, ezt véleményezhették a környékbeliek. Az egésznapos rendezvényre a tervezett beruházás helyszínén, a Rákóczi u. – Tejút u. – Rakéta u. által határolt parkban […]

Az érkező mediterrán ciklon miatt kedden országszerte viharokra kell készülni, emiatt Pest megyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben. A viharos széllökések, esetleges jégesők és felhőszakadások a közterületeken található fákról gallyakat, ágakat szakíthatnak le. A FŐKERT Nonprofit Zrt. – Budapest kiemelt közparkjainak fenntartója – ezért arra kérjük a lakosságot, hogy fokozott óvatossággal, nagy körültekintéssel közlekedjenek a fák […]

Nagy sikerrel zárult a Közösségi virágültető családi rendezvényünk 2019. május 25-én a Margitszigeten, Budapest 2019 Európa Sportfővárosával együttműködve. A rendezvényre látogatók a virágültetés mellett környezettudatos játékokon vehettek részt, továbbá közműcégek standjai, aktivitásai színesítették a programot. Az esemény keretén belül a résztvevők kipróbálhatták a FŐKERT népszerű kosaras autóját is, amellyel 16 méter magasról csodálhatták a Margitsziget […]

Az elmúlt napokban a Fővárosban lehulló nagymennyiségű csapadék, illetve szeles időjárás következtében megnövekedett a fák megdőlésének, esetleges kidőlésének veszélye. Ennek oka, hogy a fák tartógyökérzete körül a föld fellazult, állaga megváltozott, ezáltal jelenleg nem tudja ellátni a fák statikai állékonyságában betöltött szerepét, így egyes fák megdőlhetnek, rosszabb esetben akár gyökerestől ki is fordulhatnak helyükről, ezzel […]

Újabb büszkeségünk???? Az EMAS az Európai Unió környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszere. Az EMAS egy önkéntes európai uniós szerv, amely elismeri azokat a szervezeteket, amelyek rendszeresen javítják a környezetvédelmi teljesítményüket. A regisztrált szervezetek együttműködnek a törvényes szabályozással, környezetmenedzselő rendszerük van és saját kiadványok vagy más, különálló felek által elismert környezeti nyilatkozatok útján közzéteszik a teljesítményüket. […]