Hírek

Az ég legyen tivéletek, Üllői-úti fák

 

Nagy munkába vágjuk a fejszénket, a mai nappal megkezdődnek az Üllői úti fasor átfogó rekonstrukciós munkái Budapest határától egészen a Határ útig. Szakembereink a fasor felmérésekor azt tapasztalták, hogy a fák jelentős része kiöregedett, egészségügyi állapotuk balesetveszéllyel fenyeget, így ennek elhárítására sokat ápolásban kell részesítenünk, illetve el kell távolítsunk a fasorból. Pótlásukat még idén tavasszal elvégezzük, de nemcsak a most kivágott fák helyére kerülnek új facsemeték, hanem a korábban megüresedett fahelyekre is ültetünk. Így közel 300 új fácska zöldíti majd a fasort, és terveink szerint olyan fafajok is lesznek köztük, amelyeket korábban ezen a helyszínen nem alkalmaztunk. A közművek, légvezetékek helyzete miatt leginkább alacsonynövésű, gömbkoronájú fákat válogattunk ide, azonban ahol erre lehetőség van, ott kifejezetten a magasabbra növő, nagyobb koronájú fajtákat részesítjük előnyben.

A munkavégzés nagyon hosszú szakaszt és sok fát érint, így várhatóan több hétig tart majd. Ezalatt az autóforgalmat nem korlátozzuk, de előfordulhat, hogy kisebb fennakadásokat tapasztaltok majd, ha erre jártok, ennek kapcsán türelmeteket és megértéseteket kérjük.

A balesetveszély miatt kivágásra ítélt fák favizsgálati adatlapjait a linkre kattintva találjátok meg:

https://www.fokert.hu/balesetveszelyes-fak-eltavolitasa…/

 

Megosztás

Tulajdonos