„Én megtanultam a 36 év alatt, hogy nincsen lehetetlen!” – Erdősné Győrffy Márta visszaemlékezései
Erdősné Győrffy Márta, okleveles kertészmérnök, egykori kerületvezető, főosztályvezető, majd Park- és Fasorfenntartási Igazgató. Az első és egyetlen munkahelye a FŐKERT volt. 1975-ben kezdett dolgozni a Margitszigeten, gyakornokként. 8 éven át az V. kerület, majd később a XII. kerület kerületvezetője. 1989-től a központi igazgatóságon dolgozik. Végig járja a szamárlétrát. Park- és Fasorfenntartási Igazgatóként egyik kiemelt feladata a Fővárossal való szakmai kapcsolattartás volt. 2011-ben ment nyugdíjba, de a FŐKERT köteléke a mai napig meghatározó a számára. Fontos feladatának tartja az egykori kollégák szakmai életútjának és visszaemlékezéseinek rögzítését, a cégtörténet gondozását. Jelen jubileumi interjúsorozat elkészítésében is fontos szerepet vállalt.
„Bekerültem egy nagycsaládba…”
„1975. szeptember 1-én léptem be a Fővárosi Kertészeti Vállalthoz. Ez volt az első és az utolsó munkahelyem. 36 évig dolgoztam itt. A belépésemnek külön története van. Én olyan priusszal érkeztem, hogy azt mondták, nem fogok tudni a szakmában elhelyezkedni. Ettől függetlenül beajánlottak Szendrői József főosztályvezető úrhoz, aki azt mondta neki éppen ilyen emberre van szüksége. Ez sokszor eszembe jutott, mert a 36 év nem volt mindig felhőtlen. Így lett a FŐKERT a kenyéradóm.”
„Én két korszakában dolgoztam a FŐKERT-nek. Amikor beléptem, akkor a „régi Főkerthez” kerültem, olyan nagyok mellé, mint Radó Dezső vagy Szendrői József. Amikor idekerültem, ilyen ölelő karok vártak, mint Kanász Éva és Stoics Terike, tényleg úgy éreztem magam, hogy bekerültem egy nagycsaládba. Akkor még a Főváros valamennyi zöldterülete a Fővárosi Kertészeti Vállalathoz tartozott.
Másfél évig voltam gyakornok a Margitszigeten, aztán nagy hirtelen, megbízva bennem, az V. kerület kerületvezetője lettem. Abban az időben a vezetőink nagyon odafigyeltek arra, hogy a fiatal gyakornok először töltsön el időt a terepen, aztán egy kisebb kerületet kapjon, ahol sok bajt nem csinálhat. Akkor könnyebb volt az utánpótlást kinevelni! Ezen a ponton kénytelen vagyok párhuzamot vonni és rátérni a FŐKERT – az én életemben – második, rendszerváltás utáni korszakára. Nagyon izgalmas időszak volt! Területvesztés, átszervezések, a cég életében meghatározó szeret játszó kollégák egy része nyugdíjba ment, mások elmentek, céget alapítottak Egyre rosszabb feltételek mellett kellett az elvárásoknak eleget tenni, ráadásként a FŐKERT sosem tartozott a jól fizető cégek közé, így nem vonzotta sem a tapasztalt szakembereket sem a friss diplomásokat. Megéltem azt, hogy felvettünk egy ifjoncot, aki épphogy kijött az egyetemről, nem volt igazán elkötelezett, sem tapasztalt, de másnap már vitt egy kerületet, mert nem volt más helyette. A „második korszakban” már nem volt lehetőség arra, hogy az új belépőt szó sem volt arról, hogy megismertessük a céggel, tapasztalatot szerezzen, és csak azután kapjon önállóan kerületet.
Fejkötős asszonyságok és piros tulipánok – mindennapi élet az V. kerületben
8 évig voltam az V. kerületben. Akkoriban 4-5 kerületet egy alközpont fogott össze, amelyhez egy üzem is tartozott. Én a Margitszigeti alközponthoz tartoztam és Stoics Terike volt az alközpont vezetőm. Volt még egy nagyon jó kollégám, Kürthy István, aki nagyon sokáig a Margitsziget üzemvezetője volt. Több évtizedet töltött a FŐKERT-nél. Őt váltottam én az V. kerületben és átvettem tőle egy fantasztikus fizikai csapatot. Ezt a nehéz kerületet a fizikai dogozók és a főnökeim segítségével végül tudtam csinálni…”
„A fizikai dolgozóktól rengeteget tanultam. És ami fantasztikus volt, hogy ott, egymás között megbeszélték az emberek a munkát: – Ha nekem nem úgy ásod fel azt az egynyári ágyat, amibe én azt a 100-at óránként hipp-hopp beleültetem, akkor…! És olyan minőségben dolgoztak, hogy a műszaki ellenőr egy virágot sem tudott kihúzni ellenőrzéskor! Aki esetleg rosszul készítette elő az ágyást, azt az emberek egymás között lerendezték, és nem nekem kellett szankcionálnom. Nekem már inkább csak csitítanom kellett a viszályt… Sajnos a létszám évről évre csökkent. A gyengébb dolgozók elmentek maguktól, de az elkötelezettek, a vérbeli „beojtott főkertesek” maradtak nyugdíjig, sőt nyugdíjasként is dolgoztak tavasztól őszig.”
„A kerületi parkok fel voltak osztva egy – egy tapasztalt szakmunkás volt a terület felelőse a munka mennyiségétől függően kapott segítséget. Harcoltak a saját területekért. Az V. kerületnek mindig elsőnek kellett lennie mindenből. A dolgozók ezt komolyan vették és egy nagyon jó versengés alakult ki.”
Közvetítő a FŐKERT és a Főváros között
„4 éves szülési szabadság után a XII. kerülethez mentem vissza kerületvezetőnek. Amíg az V. kerület egy kicsi, kompakt, átlátható kerület volt, addig a XII. olyan nagy és széteső volt… Többször utaztam Kocsis Úrral, sokat beszélgettünk a FŐKERT-ről. Mint később kiderült közvetlen főnökeim Kanász Éva és Törőcsik Éva javaslatára Kocsis úr kérte, hogy menjek be a központba dolgozni, ami ellen rettenetesen ágáltam. Szerettem a terepmunkát, nem akartam adminisztrálni, de nem volt más választásom. Úgy látszik a főnökeim ismerték a személyiségemet, mert kész tények elé állítottak. Egy hétvégét kaptam, hogy felszámoljam a Városmajorban lévő irodát és hétfőn már a Dob utcában kezdtem.”
„A központban is végigjártam a ranglétrát, voltam Parkfenntartási Osztályvezető, Főmérnök, azután lettem Park- és Fasorfenntartási Igazgató, 10 évig, amíg nyugdíjba nem mentem. Ahogy a belépésemkor, úgy a számomra nagy kihívást jelentő feladat ellátásához is nagy segítséget kaptam akkori főnökeimtől Kocsis Lászlótól és Törőcsik Évától. Közel 16 évet dolgoztunk együtt! A mai napig is nagyon szívesen gondolok rájuk és természetesen minden munkatársamra, akik nélkül nem tudtam volna ellátni a feladatomat!”
„Akkor természetesen már egy egész más feladatkört kellett ellátnom. Feladataim közé tartozott a parkfenntartásra biztosított forrás felosztása, a parkfenntartási technológiai terv elkészítése, nyomon követése, a parkfenntartás éves üzleti tervével együtt. Ezt év közben folyamatosan felülvizsgáltuk a Fővárossal közösen és természetesen, ha az időjárás megtréfált minket, akkor a technológiai terv módosítása és átszámolása volt a feladatom. A szakmai és gazdasági tevékenységéről negyedévenként beszámolót kellett írni a Fővárosi Önkormányzat illetékes Bizottságainak. Ezen felül a mindennapok problémáit is meg kellett oldani, nem beszélve a lakossági és egyéb hivatalos levelezésekről. Kiemelt szakai feladatnak számított a kertépítészeti tervek, az egynyári virágágyak kiültetési tervének véleményezése fenntartási szempontból. A FŐKERT az a kertészeti cég a mai napig is ahol a tervezéstől a kivitelezésig folyik a szakmai tevékenység. Időnként rendkívüli feladatokat is kaptunk, például fővárosi rendeletek előkészítése…”
„Tabula rasa – Engem a FŐKERT teljesen átalakított”
„Mielőtt elmentem nyugdíjba egy számvetést tartottam, hogy mi is történt velem 36 év alatt.
Miért is maradtam a cégnél?
Mert szerettem a munkámat, ez a cég „befogadott” mint anno meggyőződése miatt nem kívánatos személyt! Ezt én a mai napig nem felejtettem el, ezért is határoztam el nyugdíjba vonulásom előtt, hogy ami információt csak tudok összegyűjtők a cégről, amit nyugdíjas éveimben feldolgozok!
Miért is szerettem a FŐKERT-nél dolgozni?
Hiszen nem volt könnyű „terep” és alkatilag sem biztos, hogy ez a hely volt számomra a legalkalmasabb! Szerencsésnek mondhatom magam, mert belépésemkor olyan főnökeim voltak, mint Dr. Radó Dezső, Szendrői József, Kanászné Szandy Éva, Stoics Istvánné és még sorolhatnám, akikre emberileg, szakmailag fel tudtam nézni és rengeteget tudtam tőlük tanulni! Másik nagy erőforrást jelentett az a fizikai dolgozó csapat, akikkel kezdhettem a munkámat az V. kerületben! Másfél éves a Margitszigeten eltöltött gyakornokságom után az V. kerületbe kerültem kerületvezetőnek. Annyi mindent tanultam tőlük, hogy egy könyvtárnyi szakirodalomból sem tudtam volna többet!
Mi volt vonzó a FŐKERT-ben?
A szakmai elismertsége (országos szakmai rendezvények: egynyári bemutatók, növényvédelmi kutatások, konferenciák…), az a tudat, hogy a cég több, mint 100 éve (most már 150) meghatározó szerepet tölt be Budapest életében! Egy FŐKERT-es városszerte nyomon tudja követni munkája eredményét.
Mi volt nehéz a FŐKERT-nél?
Hiszen nem volt mindig minden olyan fényes… Az ember mindig szeretett volna valamit véghezvinni, amihez legtöbbször valami hiányzott. De azért bele-belevágtunk… A parkfenntartás közterületen végzett munka, nincs teljes ráhatása a terület vezetőjének, ugyanakkor a felelősség nagy! Számos olyan körülmény adódik, amire az embernek nincs ráhatása, mint pl. a rendkívüli időjárás, közbiztonság, hajléktalan „telepek”! Hol az aszály ellen kell küzdeni, hol az árvíz, belvíz ellen és még sorolhatnám hosszasan!
Meg kellett találni az emberekkel a megfelelő hangnemet és „beleoltani”, hogy a parkot úgy tartsa fenn, mintha a saját kertje volna! Fontos volt, hogy mindenki büszke legyen a munkájára. A módszereket Kanászné Szandy Évától tanultam, ő is így dolgozott! Sokszor úgy éreztem, hogy nekem egyszerre kell lennem terapeutának, közgazdásznak, jogásznak, gépésznek, karbantartónak, kommunikációs szakembernek és sorolhatnám!
„Én megtanultam a 36 év alatt, hogy nincsen lehetetlen. Mindig váratlan helyzetek adónak, amelyek befolyásolják a munkát, de mindenkori új helyzetben is meg kell oldani a feladatot!
Amikor álláshirdetésre jelentkezőket hallgattam meg és én is beszéltem a cégről először mindig a nehézségeket soroltam fel majd azt mondtam viszont annyi felsorolhatatlan jó van ebben a tevékenységben, hogy én évtizedek óta itt dolgozom, és ha előröl kezdeném akkor is ide jönnék!
Ezt üzenem a FŐKERT jelenlegi valamennyi dolgozójának!”
„A 150 éves évforduló megünneplésére az a javaslatom, hogy egy erre alkalmas területen a nyugdíjas kollégákkal közösen egy emlékparkot hozzunk létre. Az egykori tervezők megtervezik, a kertépítőkkel és az egykori fizikai állománnyal közösen megépítjük. A férfiak fát ültetnek, az asszonyok a virágokat! Ez méltó lenyomata lehetne egy korszaknak.”
A visszaemlékezés 2016. december 2-én a Szent István Egyetem (egykori Kertészeti Egyetem) Villányi úti klubhelységében rögzített beszélgetés alapján készült.
Az emlékeket lejegyezte és szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka
Fotók: Varga László
