Aquincumi-erdő

A terület általános jellemzése:

Elhelyezkedése: III. kerület, Zsófia utca, Aranyhegyi út, Dinamó utca, Szentendrei út által határolt területen belül
Státusza: Fővárosi tulajdonú erdőterület
Látogathatósága: Szabadon látogatható
Területe: 9,6 ha

Részben felhagyott ipari területek szorításában található ez a 6 különálló tagból álló erdő. Összterületének csak mintegy 50%-át borítják fák, jelentős részén kaszált gyepek, néhol pedig burkolt felületek és építmények találhatók. A terület nagy részét utak, vasúti sínek és az Aranyhegyi-patak határolják.

Természeti értékek:

A spontán felnőtt erdőfoltok döntően sűrűek, nehezen bejárhatók, emiatt a belsőbb részeken nem jellemző az emberi jelenlét. Ez kedvez az élővilágnak, főként madárfaunája jelentős. Poszáták, füzikék és pintyfélék költenek a területen, a nyílt gyepekre pedig ragadozómadarak – vörös vércse (Falco tinnunculus), egerészölyv (Buteo buteo) – járnak vadászni. Védett növényfajok egyelőre nem kerültek elő, de a közeljövőben tervezett a terület részletesebb botanikai feltárása.

Veszélyeztető tényezők:

A felszabdaltság nagyon nehézzé teszi hatékony védelmét és fenntartását. Az elmúlt évtizedekben nagyon sok sitt és egyéb építési törmelék került a területre, sok részt pedig feltöltöttek, ezen próbál spontán módon felnövekedni a faállomány, melyben igen sok az invazív faj. Az erdőterületek egy részén felhagyott hajléktalanszállások, körülöttük pedig nagyon sok szemét halmozódott fel. A szegélyterületeken időnként illegális területhasználatok tűnnek fel, amelyek folyamatos visszaszorítása jelentős többletfeladatot igényel.

Galéria

A több különálló részből álló erdőtömb egy részén jelenleg kaszáló található
A Kunigunda út közelében tájidegen fajokból álló ligetes erdőfoltok találhatók
A Keled út mentén található a legnagyobb összefüggő erdőtömb
Az állományt döntően 30-50 éves fák jellemzik
A sűrű aljnövényzet és a viszonylagos háborítatlanság kedvez a védett csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) megtelepedésének