A déli rész csekély faállománya mellett gyümölcsfáival és telepített fenyőivel jelzi, hogy itt még a közelmúltban is az ember volt az egyeduralkodó. A kitermelt faállomány helyén azonban igen értékes gyepterület alakult ki, amely a szórt fás ligetekkel együtt több védett és fokozottan védett növényfajnak ad otthont. Ezzel természeti értékeit tekintve az egyik legértékesebb erdőterület Budapesten.

Az északi oldal még jól mutatja, hogy milyen lehetett itt az emberi térhódítás előtti erdők képe és hogyan nézhetett ki a táj, mielőtt még felépült volna a környező kertesházas övezet. A döntően őshonos fajok – kőrisek és tölgyek – uralta erdőségben kisebb tisztások adnak otthont számos védett növény- és állatfajnak.

A két folt utcákkal teljesen körbevett, elszigetelt erdőterület, mely teljesen elveszítette élő kapcsolatát a közeli Budavidéki erdőségekkel. Ez a fragmentálódás sokkal nehezebbé teszi hosszútávú védelmét és megőrzését. A fával sűrűn benőtt északi egység szegélyében a bolygatások eredményeképpen invazív fajok jelentek meg, ezek közül a bálványfa (Ailanthus altissima) vált a legelterjedtebbé. Ugyancsak az északi oldalon hajdani sittfeltöltés nyomai látszódnak, ahol a faállomány nem képes felújulni. A déli részen pedig a korábbi lakottságra utalnak a kiépített betonfelületek, melyek felszámolása mindenképpen szükséges lesz a jövőben.