Rákoskerti-erdő

A terület általános jellemzése:

Elhelyezkedése: XVII. kerület, Rezgő köz, Rezgő utca, Kísérő utca, Rózsaszál utca által határolt terület
Státusza: Fővárosi tulajdonú erdőterület
Látogathatósága: Szabadon látogatható
Területe: 2,3 ha

A terület Rákoskert kertesházas övezete és a Cegléd-Szolnoki vasútvonal nyomvonala között bújik meg, kevéssé ismert, melynek következtében csekély mértékben látogatott terület. A tájképre – erdőterületi besorolása ellenére – alig jellemzőek a fák. Csupán néhány kisebb foltban láthatunk, elsősorban fehér akácokból (Robinia pseudoacacia) álló ligeteket. A terület döntően gyepekkel jellemezhető, melyet évente néhány alkalommal kaszálnak.

Természeti értékek:

A nyílt gyepes terület és a csekély látogatottság jótékonyan hat a flóra és fauna alakulására. A területen előfordul a tövisszúró gébics (Lanius collurio), de a közelben fészkelő karvaly (Accipiter nisus) is rendszeresen felbukkan. A vasútvonal közelében húzódó sűrű cserjesáv lakója a barátposzáta (Sylvia atricapilla), de a fekete rigó (Turdus merula) és olykor a csilpcsalpfüzike (Phylloscopus collybita) is megtelepszik. Mivel a kerületben ma már csak kevés összefüggő gyepes élőhely maradt fenn, ennek jelenlétét értékként kell kezelni, emiatt a jövőben sem tervezett teljes mértékű befásítása. A cél inkább ligetes erdőfoltok kialakítása a gyepterületek megőrzése mellett.

Veszélyeztető tényezők:

Szerencsére illegális szemétlerakás, vandalizmus nem jellemző a területen, emiatt a növényállomány viszonylagos épsége fenntartható. Ugyankkor problémát okoz a nem tervszerű, magánakcióban végrehajtott kaszálás, mely csupán foltokban jelenik meg és feltételezhetően haszonállatok számára történő kaszélékgyűjtésből adódik. A rossz időszakban történő kaszálás elsősorban a gyeplakó rovarfajok számára jelenthet veszélyt. További probléma az akácállományok spontán felnövekedése és terjeszkedése, amelynek visszaszorítása és tájra jellemző őshonos fajokra – főként kocsányos tölgyre (Quercus robur) – történő lecserélése fontos feladat lesz a jövőben.

Galéria

A nyílt terület egy része rendszeresen kaszált
Döntően gyepek jellemzik, melynek szegélyében kisebb fás ligetek nőnek
Rákoskert kertesházas övezetének közvetlen közelében található
A ligetes területeken gyakori a vadszeder (Rubus fruticosus)
A terület szomszédságában költ a karvaly (Accipiter nisus), mely rendszeresen megfigyelhető
Az erdei szürkebegy (Prunella modularis) rendszeres őszi tavaszi átvonuló