1963-ban diplomázott az akkori Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán, kerttervező szakon. Rögtön a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál helyezkedett el. Gyakornoki éve lejártával került a Tervezési Csoporthoz. Játszószerek és műszaki fejlesztések kitalálója. Számos alkotása mellett a gellérthegyi Csúszdás játszótér, a Mikó utcai „szitakötős” játszótér, a városligeti Napozórét és a margitszigeti kígyóágy tervezője. Más fasorok mellett a Szilágyi Erzsébet fasor megújítója. 1995-ben ment nyugdíjba. Nyugdíjba vonulását követően sem hagyta abba a munkát, férjével közös családi vállalkozásukat igazgatja, férje író karrierjét egyengeti, három gyermek és hét unoka életét segíti.
Kis mászó ív, nagy mászó ív
„A diplomázás után Ormos professzor (Ormos Imre, Kossuth-díjas tájépítész, tanszékvezető egyetemi tanár – a szerk.) hívott, maradjak a főiskolán. Azzal utasítottam vissza, hogy szeretnék kimenni az egyetem falain kívülre és gyakorlatot szerezni. Ezzel egy időben Kiácz György is hívott, és én a FŐKERT-et választottam. Így kerültem a céghez 1963. február 16-án. Az első évet gyakornokként töltöttem. Voltam az Építési Osztályon kint a terepen, voltam a Parkfenntartási Osztályon, és dolgoztam az Előkészítési Osztályon is. Abban az évben épült a gellérthegyi Jubileumi Park, ahol figuránsként dolgoztam. Osváth Jutka, aki a Műszaki Fejlesztési Csoport vezetője volt, kiment Bécsbe egy évre, és én kerültem a helyére. 1964-ben én is kijutottam Ausztriába, két hétre. Több program mellett volt lehetőségem a bécsi Nemzetközi Kertészeti Kiállításra is ellátogatni. Ott nagyon sok újdonságot láttam, többek között az U-elemet, amit aztán itthon is tudtam alkalmazni. Az ott tapasztaltak alapján elkészítettem a hazai adaptációt, a műszaki fejlesztési terveket, a Kőfaragó Vállalat pedig a terméket. Ugyanebben az évben kezdtünk el játszószerekkel foglalkozni. Előtte a kavicsos játszótereken lengőhinta, billenő hinta és homokozó volt, azon kívül szinte semmi. Kiácz György főmérnök felkért, hogy tervezzek új játszószereket. Az úgynevezett kis mászóív, a nagy mászóív, a kis mászófal, a nagy mászófal, az egyensúlyozó gerenda és a tornakorlát típustervei az én nevemhez fűződnek. Én nem vettem zokon, hogy ezekre a játszószerekre mostanság azt mondják, hogy ezek borzalmasak… Abban az időben ezek voltak kivitelezhetőek és tartósak, a gyerekek pedig szerették. A saját gyerekeim is kipróbálták, amikor olyan korúak lettek…”
Játszóterek tervezője
Egy évig voltam a Műszaki Fejlesztésen, aztán a Tervezési Csoporthoz kerültem, ahol Gopcsa Ervin volt a csoportvezető, és Kecskésné Szabó Ildikóval dolgoztam együtt. Akkor kezdődtek intenzíven a tervezések, készülve a cég 1967-es 100. évfordulójára. A jubileum alkalmából hirdették meg a mintajátszótér programot. Én megkaptam a Köztársaság tér (ma II. János Pál pápa tér – a szerk.) tervezési feladatát. Az elvárás az volt, hogy különböző korcsoportok részére tervezzünk mintajátszóteret, de úgy, hogy valami újdonság is legyen. Én akkor „dobtam be” a vizes játszótér ötletét. Tulajdonképpen a Köztársaság téri volt az első vizes játszótér Budapesten. Volt ott párakapu és egy teljesen különálló, körbekerített rész a nagyon piciknek, U-elemmel. A vizet feketére festett fémhengerben melegítettük, onnan folyt tovább a csövekhez, nagyon kellemes meleg víz jött… A gyerekek nagyon szerették. Külön területet kellett kialakítani a 0-3 éveseknek, 3-6 éveseknek, 6-12-ig és a 12 év fölöttieknek, akiknek kerítéssel körbevett labdázó teret építettünk. Bár nem az én munkám volt, de ebben az évben készült el a Diószegi úti játszótér Kecskésné Szabó Ildikó tervei alapján és a Városmajori játszótér Dalányi László és Mester Jenő tervei alapján. Ez a három mintajátszótér készült el a 100 éves jubileumra.”
„Az egyik kedvenc játszóterem a Mikó utcai játszótér, az ún. „szitakötős”, amit 1970-ben terveztem, épülettel és egy csomó játszószerrel. Nagyon-nagyon szerettem a XIII. kerületi Tahi utcai indián rönkváras játszóteret. A Rákos-patak menti területre – ahol korábban bolgárkertészetek voltak – egy hatalmas rönkvárat terveztem. Akkor még nem volt műanyag csúszda, csak műkő. (A műkő csúszda típustervét is én készítettem, a kőfaragók pedig kivitelezték.) A játszószerek között volt echos szekér, totemoszlop, indiánsátor, és a telepesek kunyhója, ami egy félgömb volt. Az átadóra 1972-ben került sor. Meghívtak két iskolát, az egyik csapatból lettek az indiánok, a másikból a várvédők. Lejátszottak egy igazi csatajelenetet, megtámadták a várat. Még rongylabdákat is kaptak… Sajnos ez a játszótér teljesen megsemmisült, nem újították fel.”
„Nagyon szerettem a gellérthegyi óriás csúszdás játszóteret, amit 1974-ben én terveztem. A műanyag csúszdákat ott próbáltuk ki először, 1975-re épült meg. Az építésben nem vettem részt, mert akkor voltam otthon a harmadik gyermekemmel. A csúszdás játszótér mellett volt egy rönkjátszótér is, amit szintén én terveztem.”
Parkok, szökőkutak és fasorok tervezője
„A parkokhoz kötődő munkáim közül az egyik legszebb emlékem a margitszigeti kígyóágy volt. 1972-ben átmenetileg a Dob utcából áthelyeztek minket a Margitszigetre. Az irodánk a fenntartó helység fölött volt. Kecskésné Ildikó, Csorba Vera, Killer István volt akkor rajtam kívül a Tervezői Csoportban. Mivel kint voltunk a Szigeten, sokat gondolkoztunk, mit lehetne oda tervezni. Végül is egy kígyóágy lett belőle, aminek nagy sikere volt. Attól kezdve minden évben ott volt a tulipán bemutató. Az emberek nagyon szerették.”
„1974 egy olyan év volt, amikor nagyon sok minden történt. Akkor volt a „Szökőkút – csobogó” program. Én rögtön két feladatot is kaptam. Az egyik a Mechwart téri szökőkút és környezetének tervezése, a másik feladatom a Ságvári tér (most Nagy Imre tér) tervezése volt, ami akkor egy 500 m2-es kis lepusztult tér volt, néhány cserjével, kavicsburkolattal és pár darab „Városliget” típusú paddal. Olyan semmilyen volt. Azt a feladatot kaptam, tegyek oda valamilyen csobogót. Ez egy nagy kihívás volt. Mellette volt a házasságkötő terem, sokat fényképezkedtek itt. Azóta az a tér is átalakult. A Kossuth tér egy részét is én terveztem. Oda kerültek a 2-es metró építésekor a Vérmezőről kikerült idős fák. Nagyon jól megmaradtak… „
„Ebben az évben terveztem a városligeti Napozórétet. A tervpályázat után akkor készültek a teljes parkra a kiviteli tervek. Azt szerették volna, hogy a tervezést én fogjam össze. De miután bejelentettem, hogy a harmadik gyerekemet várom, Killer Pista került erre a pozícióra. Én csak a Napozórétet terveztem…”
„Ebben az évben írtak ki tervpályázatot a Városliget megújítására is, amiben én is egy kicsit részt vettem. Miután éppen várandós voltam, kevésbé folytam bele a tervezésbe. A pályázatot sajnos nem nyertük meg…”
„A XII. kerületi Gesztenyés-kert szintén egyik kedvenc munkám volt. 1980-ban terveztem és 1984-ben készült el. A mellette lévő teniszpályákat, műanyag burkolatú sportpályákat is én terveztem, egy évvel később épültek meg, amelyeket azóta már lebontottak…”
„Voltak fasori rekonstrukciós munkáim is. A VI. kerület Népköztársaság útja (ma Andrássy út) felújításánál volt egy nagy menetünk a VI. kerületi tanácselnökkel. Nem engedélyezte, hogy Celtis-eket (nyugati ostorfa) ültessünk, hanem a platánokhoz ragaszkodott. Hiába mondtuk, hogy annak ellenére, hogy mélyen van a gyökerük, az idős platánok is pusztulnak, mégsem hallgattak ránk. …Aztán később le is kellett cserélni az új platánokat… Az Üllői úti fasor rekonstrukcióját is én terveztem, nem emlékszem, pontosan mikor… Az egyik utolsó munkám volt a Szilágyi Erzsébet fasor felújítása, a Moszkva tér (Széll Kálmán tér) és a János kórház közötti szakaszon. Az úgy indult, hogy a Schmidt Gábor tanár úrral (egykori dendrológus professzor – a szerk.) készítettünk egy tanulmánytervet, amelynek kezdő lépéseként minden egyes fát felvételeztünk és értékeltünk. Annak alapján került be a Fővároshoz a tervünk, amelyben kértük, engedélyezzék a vadgesztenyefák kivágását. Nagyon sok beteg gesztenyefa volt. A park és a villamos közé kőrisek, az út túloldalára ostorfák kerültek. Idős, földlabdás fákat ültettünk, amelyek nagyon szépen megeredtek. A zöldsávba talajtakaró cserjék is kerültek, az út szélére pedig alacsony védőkerítést terveztem. Ez volt az utolsó munkám, amit nyugdíjba vonulásom előtt végigkísértem.”
„Voltak olyan terveim, amik a fiókban maradtak, mint az óbudai Zichy kastély udvara vagy a Golgota tér rendezési terve.”
„Elsősorban a Főváros megrendeléseit teljesítettük, de egy bizonyos idő után bérmunkát is vállaltunk. Ilyen munka volt a Lágymányosi-híd, ezt a munkát én fogtam össze, a tervezési szerződéseket én készítettem és a terveket is. A FŐMTERV-vel nagyon jó kapcsolatunk volt, így került hozzánk a munka. Így én voltam a tervezője a hídhoz kapcsolódó összes kertépítészeti munkának. Ezt a munkát már mint vállalkozó fejeztem be. A művezetését elvállaltam, tervezni már nem akartam… 1995-ben mentem nyugdíjba.”
A legutolsó nagyobb volumenű szakmai feladatom 1995-ben – már mint vállalkozó – a Neszmélyi Borászati Üzem bővítéséhez kapcsolódó zöldterület rendezési programterv elkészítése volt.”
GMK és tervtanács – élet a Tervezési Osztályon
„A 80-as években, ahogy egyre lazultak a dolgok, egyre másra alakultak a vállalati gazdasági munkaközösségek (GMK). Bár az embernek volt elég feladata, de mi is alakítottunk egy ilyet, 5-ös számmal: Mauer Klimes Attila, Nemesné Kucsovszky Annamária és én alkottuk. Azokat a munkákat vállaltuk el, amelyeket már mint Tervezési Csoport végképp nem tudtunk elkészíteni,. Például a XII. kerületben a Tállya utcai lakótelep zöldfelületi rendezési tervét Ez 4-5 évig működött, aztán megszűnt.”
„Nagyon-nagyon jó közösség volt a FŐKERT-nél. Mindig kaptunk visszajelzést a munkánkra. Mi megterveztük, aztán kivitelezték, és a Parkfenntartási Osztálytól pedig megtudtunk, mi jó, mi nem jó. Engem sok helyre hívtak dolgozni, de nem mentem, mert úgy gondoltam, nekem sehol ilyen jó dolgom nem lesz. Nagyon rugalmasak voltak. Ha betegek voltak a gyerekek, haza is vihettem a munkát, és otthon folytattam, hogy elkészüljünk határidőre.”
„Az egyik fontos elem volt a „tervtanács”. Az úgy zajlott, hogy készítettünk először egy vázlattervet. Az került a belső tervtanács elé, ahol ott volt a Parkfenntartás, a Parképítés és a főmérnök. A tervezőnek elő kellett adni az ötleteit, mit, miért és hogyan gondol. Aztán mindenki hozzászólt, közösen megvitattuk. Volt, aki azt mondta: „Szép, szép, de erre ennyi pénz nincs!” vagy „Nagyon jó, csak csináld tovább a kiviteli tervet!” Csak ezt a belső tervtanácsot követően vittük be a Fővároshoz vagy a kerülethez véleményezésre, jóváhagyásra. Akkoriban minden tervet jóvá kellett hagyatni.”
Magyar játszótér Moszkvában
„1970-ben felkért a Hungexpo, hogy tervezzek a moszkvai népgazdasági kiállításra egy játszóteret. De úgy tervezzük meg, hogy innen kell kivinni mindent, ott fel kell építeni két hét alatt. Kérdeztem, hogy ki fogja felépíteni kint, mondták, hogy majd az ottani orosz kertész szakemberek. Kivittünk mindent vonattal. A firkáló faltól kezdve a rönkös játszótérig, a homokozó elemig mindent vittünk. Időben szépen meg is érkeztünk. Az első napon oda is jött hozzánk egy brigád. Elkezdték a munkát. Egyszer csak odajön az egyik orosz kertész, hogy ő elmegy: annyit mondott csak, hogy „Szicsász” („mindjárt”, oroszul – a szerk.) Nem igazán tudtunk így haladni. Bementem a Hungexpo-hoz és mondtam a Varsányi Tamásnak, hogy elnézést, de ebből nem lesz két hét alatt játszótér. Majdnem elment egy hét, és sehol sem tartunk. Kérdeztem tőle, mit csináljak. Az orosz munkások állandóan mondják, hogy „Szicsász!”, és órákra eltűnnek. Megkönyörült rajtam, és odaadta az ácsokat. Végül velük építettük föl a játszóteret. El is készült, nagyon szép lett, még elismerő oklevelet is kaptunk érte. Azt mondák, hogy a kiállítás után lebontják majd. Kollégáim mesélték pár évvel később, amikor újra kint voltak, hogy a játszótér azóta is áll, mert nagyon szeretik. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás…”
A visszaemlékezés 2017. október 10-én a Szent István Egyetemen rögzített beszélgetés alapján készült.
Szerkesztette: B. Nagy Ildikó Réka
Köszönöm Erdősné Győrffy Mártának a FŐKERT nyugdíjas park- és fasorfenntartási igazgatójának a kéziratok átolvasását, szakmai észrevételeit!
