Tabáni fekete eperfa (I. kerület)

 

A Tabán név sokakban kelt nosztalgikus érzéseket: valamikor Buda hangulatos és bohém városrésze volt. Ugyanakkor sokan tudják azt is, hogy a régi házak a nyomor és a bűnözés hátterét is adták. Akárhogy is volt, ma már mindez a múlté: a Tabán egykori helyén, a Budai Várral szemközti Naphegy és a Gellért-hegy oldalában, az 1930-as évek óta egy szép városi közpark zöldell.

Mi maradt meg, jóformán egyedül, az egykori Tabánból? Egy (országosan is ritkaságnak számító fekete) eperfa. Hogy mikor eresztett gyökeret a hegyoldalba, nem meghatározható pontosan. A Vasárnapi Újság már az 1900-as évek elején is úgy tudta, századokkal azelőtt, a török korban. „Egy-két ilyen törökös vonatkozásra mutató házon kívül a törökvilág emlékeinek más hírmondói a fákon kívül itt már alig vannak. Ezek között is csak kettő olyan, melyről egészen biztosan meg lehet méretei után állapítani, hogy gyökereit három-négy század előtt, talán valamely jámbor török rokonunk bocsátotta a föld alá. Eperfa mind a kettő, egyik a Kör-utcza 17. számú ház udvarán, nyolcz-kilencz, a törzsből kinyúló vastag ággal, melyek az egész udvart betöltik. A másik török világbeli eperfa a Kőműves-utcza 11. számú ház udvarán látható. (1909. július)” Akkor még két matuzsálem volt tehát, de az egyikük a városrésszel együtt, az 1930-as évekbeli bontások közben elpusztult.

Az eperfáról (és az említett törökök korról) egy helyi monda is született. Buda ostromakor, 1686-ban játszódik: történt ekkor, hogy a csata hevében a törökök a magyar sereg alhadnagyát, Ramocsay Endrét elfogták. Gyorsan akartak végezni fele, így a Fehérvári-kapu közelében levő eperfára kötötték fel. (Ez más néven a Zsidó-kapu volt, amely a Szent György utca folytatásaként nyugat felé nyílt, tehát éppen a Tabán felé nézett.) De az eperfa a hadnagy súlya alatt meghajlott, a törökök pedig a nagy zűrzavarban nem szúrták ki, hogy a magyar vitéz lábujjai épp a földet érik. A hadiszerencse fordult, a vár, jelentős külföldi segítséggel immáron újra magyar kézre kerül. A benyomuló katonák Ramocsayt is levágták a fáról, méghozzá élve! Utána még 60 évig szolgálta a hazát, és bizonyára ez lett a kedvenc fája.

A legenda is arra utal, hogy a tabáni öreg eperfát tehát még a törökök ültették el. Az bizonyos, hogy az eperfák őshazája tőlünk délkeletre van, onnan hozták be Magyarországra. De inkább a török kor után. Mária Terézia kezdeményezésére kezdték el ültetni, hisz a császárnő kedves gondolata volt, hogy lepusztított, elvadult magyar sztyeppéket és városokat ez fogja felvirágoztatni. Persze nem az eperfa, hanem az azon lakmározó selyemhernyók, akik kizárólag ezt szeretik.  A Habsburg birodalom keleti végein az 1700-as évek közepén sorra létesültek az epreskertek – igaz, az újdonságokat és az osztrák uralmat gyanakvóan fogadó magyar társadalom nem mindig fogadta ezt nagy lelkesedéssel.

Egy 1771-es jelentésből kitűnik, hogy a fásításból Budára is jutott. „A házi pénztár terhére beszerzett eperfákat a várban és a Vizivárosban elültették ugyan, de a szűk utczákban nem fejlődhetnek kellőleg; a szőlők közé ültetés pedig ártalmasnak bizonyult. Még legtöbb sikerrel az új városban s a Tabánban elültetett fák kecsegtetnek.” Végül itt sem lett selyem-negyed, de a fák azért itt-ott megmaradtak. Hisz az eperfa nem csak a hernyókat, hanem a gyerekeket is vonzotta, és jó takarmány volt a baromfinak is; a bőven termő gyümölcsből kiváló pálinkát lehetett főzni, a fájából készült hordó is értékes volt. A Tabánban becsülete volt az eperfáknak. Egyik híres kocsmája a Hadnagy utcában, Marada József vendéglője a Vén eperfához volt címezve. Utca is volt, mely az Eper nevet viselte.

Öreg eperfánkat is ekkoriban, az 1700-as évek végén ültethették tehát, vagy a fásításkor ültetett egyedek egyik terméséből sarjadt növendékként a hegyoldalban. Korát 200-250 év körülire becsülik. Ez a fa valamikor egy tabáni ház udvarán nőtt. A régi fotókon be is azonosítható, ahogy a lombja az egykori kerítés felett a Kőmíves lépcső fölé hajlik. A házfalak nyújtotta egykori szél- és fagyvédettség hosszú életének egyik titka is lehet. A mai Kőműves lépcső nem pontosan ott van, ahol az egykori Kőműves lépcső, hanem néhány tíz méterrel arrébb, ezért az eperfa ma már a lépcső másik oldalán található.

Az öreg eperfa egészsége sajnos már megroppant, de még kihajt, virágzik, terem is. Alacsony ágai fáramászásra csábítanak: az elmúlt években elkészült tanösvény információs táblája figyelmeztet rá, hogy ez veszélyes és káros volna az idős fára nézve. Nagyobb fesztiválok idején a tabániak kis csapata saját maga is állt védő sorfalat körülötte. Az I. kerület védelme alatt áll, szerepelt az Ökotárs Alapítvány Év Fája versenyében is. A tabáni városrész egyik legutolsó tanúja.

Tabáni eperfa Várral

Tabáni eperfa Várral

 

Tabáni eperfát tábla is jelöli

Tabáni eperfát tábla is jelöli

Szerző: Viczián Zsófia