Erzsébet emlékfa: kocsánytalan tölgy (II. kerület)

 

Szép, tekintélyes tölgyfa borul a Margit-híd budai hídfőjénél a bisztró vendégei fölé. A fa önmagában is érték: méteres átmérőjű, vastag törzse, szétterjesztett ágai, lombja tiszteletet ébresztenek. Mivel a tölgyek lassú növekedésűek, laikus szemmel is látszik rajta: sok évtizede élhet már itt.

De vajon mióta? És hogyan került éppen ide, erre a forgalmas csomópontba? Minek köszönheti, hogy átvészelt annyi történelmi viszontagságot?

A fa történetének szálai a 19. század végére vezetnek vissza bennünket. Az évszázad utolsó évtizedében több nagy faültetési akció is zajlott Magyarországon. A millenniumi ünnepségek, az ország ezeréves fennállása alkalmából 1896 március végén Darányi Ignác földművelésügyi miniszter rendeletet adott ki, melyben emlékfák ültetésére buzdította a hazai közösségeket. A felhívás rendkívül sikeresnek bizonyult, az ország különböző közösségei százezernyi emlékfát ültettek el. Sok településen az ekkor elültetett fák jelentik a mai közösségi terek, parkok alapját is.

  1. novemberében a miniszter újabb felhívással fordult a köz felé. Az apropó ezúttal szomorúbb volt: a nagy népszerűségnek örvendő Erzsébet királynét szeptember 10-én egy merénylő meggyilkolta. „Mert a kinek bölcsője ott ringott egy erdőkoszorúzta tó bűbájos partjain; a kinek kedélye annyiszor vidult fel erdeink zúgó fái közt és a kinek sebzett lelke oly édes enyhülést talált távoli vidékek mythoszi ege alatt magasba nyúló százados erdők mélyén; a ki a természet szépségeinek oly csodálója volt: annak emlékét fák millióinak kell hirdetni; annak tiszteletére, mint az ó-kor mesés világában, szentelt berkeknek kell támadniuk, hova áhítattal közeledjék az utas; hol a fáradt vándor a nap heve ellen enyhelyet találjon s nemes érzelmekre gerjedjen a lélek!” – szólt a 71544/I/1-a számú miniszteri rendelet. „Én bizalommal intézem azt a kérést a magyar társadalomhoz, hogy dicsőült Királynénk emlékezetére emlékfákat ültessünk!”

A kezdeményezéshez újfent rengetegen csatlakoztak szerte az országban, a következő tavaszra a telepített fák, bokrok, cserjék száma elérte a 3 milliót. Mivel a minisztérium írásos beszámolókat kért az ültetésekről, részletes adataik vannak az ország egész területéről az Erzsébet-emlékfákról. Így bukkanhatunk rá a Margit-híd melletti tölgyfa ültetésének feltételezett történetére is.

Az emlékezésből számos egyesület, magánszemély, cég és egyház mellett természetesen „Budapest székes főváros közönsége” sem maradhatott ki. Egy szép albumban is megjelentetett lista szerint többek közt a Margit híd és a Lukács fürdő közötti sétányon kétszázötven emlékfát telepítettek.

A dunaparti fürdők (Császár és Lukács) és az Irgalmasrendi Ispotály előtti terület az 1880-as években még rendezetlen rakodópart volt. Először a fürdők előtt parkosítottak, majd a kórház előtt és a hídfő körül is – utóbbiakat egyúttal tehát a királynéra is emlékeztetve ültették be. A régi fényképek tanúsága szerint egy rendezett kis park jött itt létre, sétautakkal, virágágyásokkal. Sokféle villamos járt a környéken, de a Vidra utcai hurokvégállomás csak 1937-ben épült meg: a tölgyfa ennek a közepére került. Talán ez volt a szerencséje is, mert így viszonylagos védelmet is élvezett. Nem így az egykor szép park: a háború viszontagságai, az útpályák átépítései alaposan megtépázták az egykori állományt, ma a Germanus Gyuláról elnevezett parkban hasonló idős faegyedre sajnos nem bukkanhatunk.

Az Erzsébet emlékfák utolsó hírmondója talán a bisztró kerthelyisége fölött terebélyesedő tölgy. Évtizedekig a villamos hurok közepét díszítette, a fonódó villamos építése során miatta még a felsővezeték tartó kandelábereket is át kellet tervezni. Sebei, korhadásai vannak, de gondos kezelés alatt áll. A fa hírmondója egy kornak, amikor a tiszteletadás, az emlékezés és emlékeztetés legszebb és legnemesebb kifejezőeszköze a faültetés volt.

Erzsébet emlékfa

Erzsébet emlékfa

Erzsébet tölgy

Erzsébet tölgy

Szerző: Viczián Zsófia