Narancseperfák az Ördögárok partján (II. kerület)

 

A Kelemen László utcai híd mellett, a villamosmegállóra egy óriási nyárfa veti árnyékát; a Hűvösvölgyi út mentén vadgesztenyék sorakoznak, az egykori fasor megmaradt hírmondói. De mit keresnek ezen a (sajnos már csak időszakos) patakparton narancseperfák?

Márpedig azok: ha a közelükbe sétálunk, nyár végén már jól megfigyelhetők jellegzetes terméseik. Ezek a teniszlabdányi vagy még nagyobb, zöldes-sárgás színű gömbök, jellegzetes rücskös felülettel. Innen is a fa különös nevezete is: az alakja narancsra, a rücskök összenőtt (fán termő) eperre emlékeztetnek (nem is véletlenül, hisz a növény az eperfafélék családjába tartozik).

A két patakparti narancseperfa távoli tájak hírnöke: a faj őshazája Észak-Amerika déli, délkeleti vidéke. Nevét talán sokan inkább úgy ismerik: oszázsnarancs. Ez az elnevezés az észak-amerikai Oklahoma államban élő oszidzs indián népre, pontosabban annak francia nevére utal.  Ugyanis a kulturális antropológiai leírások szerint e törzs tagjai a növény fájából erős, tartós íjakat és egyéb eszközöket faragtak. És további neve is van: sokan makluraként ismerhetik, amely a fa latin nevéből ered.

A narancseperfa, ha kedvezőek számára a körülmények, gyorsan nő. Olajbarna ágai tövisesek, tojásdad alakú levelei rövid nyelűek, egyik oldalukon olajzöld színben pompáznak. Az első őszi fagyok után pedig gyönyörűen sárgállanak.

Labdányi gyümölcsei, fájdalom, de az ember számára tulajdonképpen semmire sem igazán jók, hacsak éppen labdának nem. Az állatok sem nagyon szeretik, takarmányként nem vált be, emberi fogyasztásra sem alkalmas. Az indiánok azért hasznosították: ők festőnövénynek használták. A fája viszont értékes, kemény és szívósan ellene áll a nedvességnek. Tövisei miatt a városi kertekben a narancseper sövényként is alkalmazható, de legnagyobb erénye mégis a szépsége.

Hogy került ide? Nem tudjuk. De talán épp annak köszönhetően, hogy az 1930-as években benépesülő környék kertjeiben divatba jött.  De Budapesten már száz évvel azelőtt is jelen volt: legalábbis a Margitszigeten van egy példánya, amelyet még József nádor hozatott az 1800-as évek elején. A kis fácska már ott a szigeten élte meg az 1838-as nagy áradást: a jégtáblák megnyomorították, de el nem pusztították. Olyannyira, hogy megdőlve bár, de ma is él, és a közelmúltban még különleges díszkivilágítást is kapott.

Az Ördögárok partjára azonban nem a szigetről kerülhetett a mag, hanem Pasarét díszkertjeiből vadulhatott ki. Esetleg még az is felmerül, hogy a valamikor a Kelemen László utca és a Hűvösvölgyi út sarkán működött Solti László Kertépítő Telep ültette ide. Mindenesetre a patakparton évtizedek óta nőhet. Vastag törzse itt is, mint margitszigeti rokonánál, erősen megdőlt: de nem egy jeges ár, hanem egyszerűen a terepviszonyok miatt. A lombozat takarását sajnos néhányan illegális szemét lerakására használják fel.

A két indián narancseperfa, az óriási nyárfával és gesztenyék feszes sorával: így őrzik együtt két oldalról az Ördögárok (javarészt szárazon tátongó) medrét.

Narancseper Ördögárok

Narancseper Ördögárok

Szerző: Viczián Zsófia