Juharlevelű platán a Kodály köröndön (VI. kerület)

 

Az Andrássy út a dualista Budapest presztízsberuházása volt: egy igazi nagyvárosi, világvárosi promenád. És mint ilyen, természetesen volt, hogy platánok sora kísérte a két oldalon. A kor városi fasor-telepítéseinek ez volt a legnépszerűbb faja, elegánsnak is számított, szerte a városban, sőt, szerte Európában ezt ültették. Úgy is hívja a (kert)történetírás ezt az időszakot: a platán-korszak.

Itt, az Andrássy út promenádján különösen is jól mutattak. Az új sétány a szűk és zsúfolt Király utca, és a kissé divatjamúlt Városligeti fasor mellett vagy helyett egy sokkal elegánsabb, kényelmesebb összeköttetést teremtett Belváros és a Városliget közt. Hol volt akkor még a sok mai városi probléma? Nem volt levegőszennyezés, zsúfolt autóforgalom, a közművek nem szövődtek a föld alatt kusza hálózatba! Nem voltak még a mai betegségek, nem jelentett problémát a felmelegedés, az aszály, nem ismerték a téli sózást! A városi fák aranykorában, tehát az 1870-es években elültetett fák évről évre szépen nőttek és terebélyesedtek.

Budapest fénykorának az I. világháború vetett véget. És az Andrássy úti platánok többségének is. A háború szegénységet hozott, tüzelőhiányt és pusztulást. A fagyhaláltól menekülő pestiek bizony kivágták a fákat – a történelemben nem először (és nem is utoljára). Így aztán a fasor zömét az 1920-as években meg kellett újítani. A második világégést, veszteségekkel bár, de ez a telepítés átvészelte. A végső csapást nem a háború, hanem a fokozott urbanizációs ártalmak mérték rá: az állomány az 1970-es években elkezdett romlásnak indulni. Mire a 80-as években a földalatti felújítási tervét kezdték tárgyalni, sajnos a fák mintegy 80 %-a már beteg volt vagy éppen ki is pusztult.

A körönd és a Hősök tere közt, a villás-kertes szakaszon ekkor még megpróbálkoztak a platánok pótlásával. A köröndtől a másik irányba, az Oktogonig azonban már a rendszerváltáskor ostorfákra tervezték cserélni a beteg fákat. Nagy társadalmi vita is kerekedett erről: a pestiek számára az Andrássy út elképzelhetetlen volt platánok nélkül – hisz generációk nőttek fel úgy, hogy ezek kísérték az utat. Sajnos hagyomány ide vagy oda, végül be kellett látni: nem megy. Először a Kodály körönd és a Hősök tere közt, majd egészen az Oktogonig kőrisfák kerültek a platánok helyére. Így ért véget százhúsz év után a platán-korszak az Andrássy úton.

De: van túlélő! A Kodály körönd ősöreg, másfél százados platánja. Miért éppen ez a példány maradt meg? Mi lehet a titka? Javarészt valószínűleg egyszerűen a szerencse. Talán segítette megmaradását, hogy a tér szélárnyékos oldalán, magas épületek (a MÁV Nyugdíjintézetének impozáns bérpalotája) előterében áll, így a koronáját nem tépázták annyira a pesti szelek. És talán a közműveket sem itt, hanem a főút alatt fektették: így aztán kevésbé kaszálták el a gyökérzetét. Annak is van írásos nyoma, hogy fegyveres őrök őrizték, amikor a szénhiány miatt a városiak fejszével járták a sugárutat. De mindezeken túl még mindig sokszor múlhatott egy hajszálon a túlélése: tényleg csoda, hogy még megvan.

A platán másfél század alatt lenyűgöző, tekintélyes méretű óriássá nőtt. Környezete az évtizedek során folyamatosan változott: generációk jöttek és mentek, a burkolat gyökerei felett fakockáról bazaltkockára, majd aszfaltra változott. A régi fényképeken soron követhetjük, hogyan növekedett. Már itt volt csemeteként, amikor mögötte, a mai Andrássy út 88–90. szám alatt felépült a MÁV Nyugdíjintézetének látványos neoreneszánsz stílusú épülete Gustav Petschacher tervei alapján.  „Látta” Bocskai István bronzszobrának felállítását, a legendás 1919-es május 1-i felvonulást vagy az 1938-as Eucharisztikus világkongresszus ünnepi körmenetét.  Bocskait elvitték előle (a Hősök terére került), és már igen tekintélyes fa volt, mikor 1958-ban Szondi György bronzfigurája megérkezett. Számtalan futóverseny, utcabál, ünnepi felvonulás zajlott körülötte. A tér átellenes oldalán lakott, 1924-től 1967-ig Kodály Zoltán is: mint a történelmi értékekre fogékony ember, bizonyosan sokszor megcsodálta ő is a platánt.

A platánt, amelynek most is hatalmas lombkoronája van. Törzse vastag és masszív. Látszólag! Közelebbről nézve ugyanis igencsak meglátszik rajta a kor. A törzs valójában egy belül üreges cső: a fa aljában több emberes odú tátong. Nemrég egyedi vasrács készült elé, mert volt, hogy itt keresett állandó menedéket egy hajléktalan. Az idős platán folyamatosan megfigyelés alatt áll, fiatalító metszéseken esett át, gombás fertőzéseit kezelik. Sajnos ennek ellenére is a platán évei, évtizedei meg vannak számlálva. Kivételes figyelmet és óvást érdemel, amelyre a mellé elhelyezett információs tábla is felhívja a figyelmet. Ez a platán a fénykor utolsó mohikánja, a platán-korszak hírmondóul maradt öregje, kivételes idők és kivételes emberek tanúja.

Platán Kodály körönd

Platán Kodály körönd

Platán körönd

Platán körönd

Platán törzs körönd

Platán törzs körönd

Szerző: Viczián Zsófia