A Gellért-hegy mandulafái (XI. kerület)

 

„S íme, virágzik a mandulafácska merészen a télben, / Ám csodaszép rügyeit zuzmara fogja be majd!” Janus Pannonius verse minden tavasszal eszünkbe juthat: Budapesten először a Gellért-hegy mandulafái szoktak virágba borulni. Hozzák a reményt: itt a tavasz! No, de hogyan is kerültek ide ezek a szép hírnökök?

A mandula őshazája Nyugat-, Közép- és Kelet-Ázsia, hozzánk, a Kárpát-medencébe délről került, olasz közvetítéssel. (Maga a mandula szó is olasz eredetű.) Az Árpád-kor óta ismert és termesztett fa, gyakorta nőtt a kolostorkertekben is, majd a főúri kerteknek is kedvelt dísze lett. Nem mindenütt kedvező nálunk számára a környezet volt: a mandula meleg-, sőt, forróságkedvelő, meszes talajon érzi jól magát, szárazságtűrő.

Magyarországon valójában azokon a helyeken nő szívesen, ahol a szőlő is. Az ország híres borvidékei borulnak hát tavasszal először virágba: a szekszárdi, villányi és pécsi hegyoldalak, majd a Balaton-felvidék, Hegyalja – és Buda. Hiszen, ha már csak az emlékekben él is, ne feledjük: a Budai-hegység déli lejtői valaha a legkiválóbb szőlőtermesztő helyek voltak. Messze földön keresett borok termettek a Sas-hegy és a Gellért-hegy oldalában, a Rózsadombon; és Budán, ameddig a szem ellátott, szőlő borított (az erdőhatárig) minden hegyoldalt. Ez a nagy múltú budai szőlőkultúra drámaian rövid idő, mindössze néhány év alatt semmisült meg a filoxéra járvány következtében. Bár a szőlőhegyek egy kis részét azonnal újratelepítették, de a zömük parlagon maradt (illetve hamarosan beépült).

Így történt ez a Gellért-hegyen is. Ma már csak az utcanevek őrzik a szőlőművelés évszázados hagyományát: híres borvidékekről kapta a nevét a Villányi-, Ménesi-, Somlói-, Badacsonyi-, Tarcali- és Kemenes utca, illetve erre utal a Szüret és Vincellér, no meg a Serleg közterületnév is. A hegy délnyugati lejtőin 1860-tól húsz éven át Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet, majd 1894-ig Budai Vincellér Iskola működött. Utána pedig Kertészeti Tanintézetté alakult – ma pedig a SZIE Kertészettudományi kara működik az egykori szőlőhegyen.

Szőlő már lényegében nincs, az utolsó nagyobb táblát az 1960-as években vágták ki, amikor az egyetem új épületszárnnyal bővült. Mandula viszont még van. És a kettő összefügg! Az egykori szőlőskerteket ugyanis sok helyen barackosok váltották fel, a barackot pedig legjobb mandula alanyba oltani, utóbbi ugyanis különösen is szívós növény.

Rapaics Rajmund, a neves kerttörténész szerint a Gellért-hegy idős mandulafái ebből a szőlő utáni időszakból valók, méghozzá Kerkápoly Károly telepítéséből, aki a napos, dolomitos hegyoldalba telepítette őket az 1880-as években.  Vannak, akik szerint a fák régebbi korok hírmondói: még a török világból maradtak ránk. De az is lehet, és talán ez a legvalószínűbb, hogy a mandulák a XX. század eleji parkosítás során kerültek mai helyükre. Ha a törökök ültették, ha Kerkápoly vagy ha a főváros kertészei: mindegy is, hisz mind tudták, ahol a szőlőnek jó, ott a mandulának is jó lesz. Igazuk is lett: itt, a Gellért-hegyi mandulavirágzással köszönt be Budapesten a tavasz.

Szerző: Viczián Zsófia