Japán akác a rondellánál (I. kerület)

 

„Tiszteletet parancsoló, komor hallgatagságával megkapó látványt nyújt a várfalak hátterében” – így írt 1981-ben megjelent könyvében Radó Dezső Budapest egyik legidősebb fájáról. Egy japánakác ez, amely a budai várlejtőn, a déli rondella tövében nő.

Radó Dezső könyvének megjelenése óta már eltelt újabb negyven év: mára még ennyivel idősebb lett ez a fa, és még mindig hajt, virágzik, él! Pedig már egy 1862-es (!) akadémiai előadáson is úgy emlegették, mint a várkert legnagyobb fáját. Százötven éve! Hogy mikor ültethették? Valószínűleg 1790 körül. Korát nagyjából tehát 250 évesre tehetjük. Elképesztő időtáv, egy ezredév negyede….

A Habsburgok állandó budai rezidenciájának, és a növényeket igen kedvelő József nádornak köszönhette valószínűleg, hogy gyökereit a budai földbe kezdhette növeszteni. A Sándor Lipótot követő nádor 1795-től 1847-ig lakott itt a budai várban, ekkor kezdték parkosítani Tost Antal vezetésével a palota környezetét. Tostot József nádor egyenesen Schönbrunnból hozta Pestre, korának legjobb szakembere volt.

A szépen kialakított kertre az első komolyabb csapást az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mérte: a vár ostrom alá került, és a katonák a növényzetet nem szokták kímélni. De a japánakác úgy látszik, nem volt útjukban. A hegynek ezen az oldalán aztán 1854-ben megépült az első üvegház, ahol Witzel Nándor kertész, Tost utóda azalea és orchidea gyűjteményt létesített. Utána még kertészek egész sora szolgált itt: és ők mind láthatták ezt az akácot!

A japánakác az 1700-as évek végén még igazi különlegességnek számított, alig néhány évtizede hozták be első egyedeit Európába a távoli keletről. (Nevével ellentétben nem Japánban, hanem inkább Kína középhegységeiben őshonos.) Magyarországon aligha volt néhány párja, hacsak nem a Margitszigeten, József nádor kedvenc parkjában (egy szintén koros, legalább 200 éves példánya ma is él a szigeten).

Mi minden zajlott le közben ebben a városban! Hogyan vált fővárossá, világvárossá! A budai várlejtő akkoriban még nem úgy nézett ki, mint most. Igaz, a rondella, ha nem is pont olyan formában, mint ma, de akkor is megvolt. Ez a kőfal kellő védettséget adott neki a szél ellen, a déli fekvésű lejtő sok-sok napfényt, a közeli Duna megfelelően párás levegőt. A fa mellette a XIX. század második felében egy kis kerti tavat is kialakítottak. A XX. század elején, a már elkészült Hauszmann-féle ragyogó neobarokk palota előterében egy elegáns kétkarú lépcsősort létesítettek: ennek bal oldalánál nőtt tovább a már akkor is tekintélyes méretű japánakác.

Átvészelte a XX. századot is: különösen a II. világháborút. Pedig itt olyan intenzív bombázások voltak, hogy ráomolhatott volna a fal, érhette volna bomba, felgyújthatták volna, vagy elvihették volna tűzifának. Megsérült ugyan, de túlélte. Az őt körülvevő terület a mai formáját 1966-ban nyerte el, miután a vár felújítási programjának keretében a déli oldalon a középkori állapotokat tükröző falakat és bástyákat állították helyre (vagy bontottak ki a későbbi hozzá- és ráépítések alól). Ekkor is veszélyben volt: felmerült, hogy a műemléki rekonstrukcióhoz kapcsolódó feltáró fúrás miatt kivágják. De szerencsére maradt aztán a helyén, rendíthetetlenül.

A Nagy Fa, ahogy aztán nevezték, az Ifiparkos 60-as években lett igazán fogalom. Százados ágai alatt gyülekeztek a hosszú hajú, farmernadrágos srácok, akiket nem engedtek be ruházatuk miatt a közeli szórakozóhelyre. Innen viszont be tudtak látni legalább, és a zene is kihallatszott idáig. A japánakác alatt alakult meg a Nagyfa Galeri, az igazi banda, amelynek tagjait csak úgy emlegették, hogy Indián, Szőke Lord vagy Nagy Kennedy.

Állandó rendőrségi figyelem alatt álltak. A legkomolyabb összetűzésbe 1969-ben kerültek, amikor az elmaradt koncertek miatt csalódott a fiúk – és egy zavarbaejtően csinos és fiatal svédországi emigráns magyar lány – nekivágtak, hogy a Rolling Stones tag Brian Jones haláláról emlékezzenek meg a Belvárosban. Vonultak, csavarogtak, énekeltek, vicces jelszavakat is skandáltak – amíg közveszélyes munkakerülés vádjával be nem vitték őket. Az ügyből per lett, a társaság egy részét börtönbüntetésre is ítélték. Az öreg akác így tehát még a bíróságon is járt, hisz a per nevében és irataiban is szerepelt a „Nagyfa”. Mi több, a galeriről pedagógiai célzattal könyv is született: ebben is megemlékeztek a gyanús társaságba keveredett idős fáról.

Utóbbi évtizedei már békésebben teltek. Körülötte forgatták a klasszikus Kőszívű ember fiai film ostromjeleneteit, árnyékába húzódtak a rendszerváltás után, augusztus 20-a körül az erdélyi népművészetei tárgyakat árusító nénik, és tanúja lehetett a Várkert Bazár megújulásának is. A japánakác elképesztően magas korához képest jól van, persze odvasan, öregesen. Egy jó ideje kerítés védi attól, hogy rámásszanak. Budapest kivételes természeti értéke, amely minden védelmet és figyelmet megérdemel.

Japán akác Rondella

Japán akác Rondella

Nagy Fa

Nagy Fa

Nagy Fa Rondella

Nagy Fa Rondella

Szerző: Viczián Zsófia