Mészáros utcai gesztenyefák (I. kerület)

 

Az I. kerületben, a Mészáros és a Pálya utca találkozásánál kialakított kis parkban áll két idős gesztenyefa. (Harmadik társuk már sajnos kipusztult.)  Törzsük tövében a szokásos hatszögletű tábla jelzi, hogy védelem alatt állnak, „Természeti emlékek”. De vajon mire emlékeznének, ha beszélni tudnának?

A Mészáros utca évszázadok óta a mai nyomvonalán halad, és régi a belőle ágazó Pálya utca is, amely korábban Fabrikgasse, azaz Gyár utca volt. (Az utca jelentősége az Alagút megépítése után nőtt meg.) A két utca torkolatánál tehát már szintén nagyon régóta van egy kis tér is. A régi térképek tanúsága szerint már az 1800-as évek legelején sarokház állt itt. Talán a ház előtt fák is nőttek – igaz, sokáig ezeket nem városba való dolognak tartották. Egy 1873-ból származó térkép már határozottan fákat tüntet fel itt, mi több, a régi fényképeken is látszanak. Szép volna, ha ezekből a korokból lennének itt a mai gesztenyék – de ezek valószínűleg nem azok, hanem fiatalabb példányok. Nagyjából 80-90 évesek lehetnek, az 1944-ben készült légifotókon már jól kivehetőn ott vannak.

Környékük egykor biztosan zöldebb lehetett. A filoxéravészig ezen a környéken, ameddig a szem ellátott, szőlő nőtt. A tér sarkán, ahol most egy irodaház áll, sokáig Hoffman János Vén diófához címzett kertvendéglője működött, egy klasszikus budai kertvendéglő, csodálatos, árnyas belső udvarral. (És talán valóban volt itt egy vén diófa is.) Az út mentén és a Krisztinavárosi templom mellett is fák zöldellettek, és a közelben található a legrégebbi krisztinavárosi park, a Horváth-kert is.

Budának ezen a részén is átvonult a történelem. Volt része bombázásokban a II. világháborúban, építettek és romboltak körülötte. A fák ezeket az időket átvészelték szerencsésen. Az elmúlt évtizedekben jelentősen nőtt a környék forgalma, az utcában gyakorlatilag állandósult a dugó. Sajnos az aknázómoly sem kerüli el a gesztenyéket, így nyár végén már látszanak rajtuk a korai levélszáradás tünetei.

A Mészáros utcai gesztenyefák se nem különleges fajú, se nem különlegesen idős fák. Mégis védelemre méltók: őriznek valamit a városrész egykori nyugodt hangulatából. Alattuk Melocco Miklós Lédát ábrázoló, 1987-ben felállított szobra áll: egy hangulatos kis tér ez, semmi több. Itt egy kicsit meg lehet állni, pár szót váltani, leülni a padra vagy csak nézni a zöld lombon átsütő napfényt. Erre (is) valók a város nagy fái.

Mészáros utcai vadgesztenyék

Mészáros utcai vadgesztenyék

Mészáros utcai vadgesztenyék 2

Mészáros utcai vadgesztenyék 2

Mészáros utcai vadgesztenyék 3

Mészáros utcai vadgesztenyék 3

Szerző: Viczián Zsófia