Gül Baba türbéje: Wagner gesztenyefája (II. kerület)

 

Budapesten aligha van még egy fa, amely alatt kőbe vésve ott találhatjuk: ki ültette. Mi több, ennek a vadgesztenyének a lábánál díszburkolatban angolul is elolvashatjuk: „ezt a gesztenyefát a hagyomány szerint Wagner János ültette.”

Ki volt Wagner János? És mi köze ehhez a helyhez? No meg miért ültetett vadgesztenyefát? Vegyük csak sorba!

A hely, ahol járunk a Gül Baba türbéje. Egy nagyon sajátos épület-együttes, melynek története Buda török korára, az iszlám megszállás idejére nyúlik vissza. Gül Baba, azaz egyes fordítások szerint a „Rózsák Atyja”, mások szerint egyszerűen a „Kopasz atya” az Oszmán Birodalom határvidékén élő muszlimok afféle „szellemi védőszentje” volt. (Ez olvasható róla megjelölésként a helyszínen egy háromnyelvű, kőbe vésett feliraton.) Vallási vezetőként tanított, elmélkedett, szellemi atyja volt a katonaságnak. A halál 1541-ben Budán, a frissen dzsámivá alakított várbeli Nagyboldogasszony-templomban érte, azaz a mai Mátyás-templom falai közt. Az esemény is kivételes volt: éppen Buda bevételéért adtak hálát a muszlim hívek a nagy Allahnak. A szultán számára tehát örömünnep volt, a magyarok számára inkább keserves, történelmünket azóta is meghatározó tragédia, amely romba döntötte virágzó középkori kultúránkat is. Gül Baba a szertartás alatt hirtelen rosszul lett és meghalt, a hagyomány szerint koporsóját maga Szulejmán is vitte a vállán.

A szultán által is megsiratott Gül Baba sírja fölé hamarosan türbét emeltek, 1543 és 1548 közt. A szent ember nyughelyének közelében dervis-kolostor működött, és hamarosan messze földön híres zarándokhely vált belőle. Egészen addig, míg az oszmán hatalom tartott Budán. A török kiűzése után a jezsuita rend kapta meg I. Lipóttól az egész környéket, így ezt az épületet is. A történelem fintora: most a türbét alakították át, és lett belőle kis keresztény kápolna.

Mikor érkezünk el Wagner Jánoshoz? A jezsuitáktól 1830-ban Thoma János budai polgár szerezte meg a területet, hogy aztán több tulajdonosváltást követően az türbét övező telkeket 1857-ben Wagner János építész vegye meg. Akkoriban még szőlő termett itt mindenhol Budán. Wagner János a dualista kor egyik kiváló építésze volt, Ybl Miklós szívbéli jóbarátja, számos budapesti épület tervezője és építője. Egy nagy építész dinasztia tagja és nemzője. 1893-ban építési engedélyt kért, hogy budai rózsadombi telkén két különálló, oszlopos folyosóval összekötött villát építhessen. Ekkora ugyanis a környéken a filoxéra miatt minden szőlő kipusztult, és a belvároshoz közel eső, szép kilátással bíró telkeken megindult a házak építése. A Rózsadombból hamarosan elegáns villanegyed vált, de sokáig még csak nyáron jöttek ki ide a polgárok. Wagner is eredetileg családi nyaralónak szánta az épületeket.

Az építész által megálmodott villa megidézte stílusában a török kort. Ekkora ugyanis már a diplomáciai kapcsolatok rendezése végett a türbe ismét iszlám szent hellyé változott, ahová rendszeresen érkeztek zarándokok is. Wagner számára is kikötötték, hogy a türbét nem bonthatja le – ezért ő inkább árkádos sétánnyal építette körül.

És így érkezünk el végre a vadgesztenyéhez is. Wagner nem csak villát épített, hanem egyúttal a terepet is rendezte. Nem volt könnyű dolga, hisz a meredek hegyoldalban kellett létrehoznia kertet: ezt teraszos kialakítással oldotta meg. A 19. század végére kialakított buja magánkertről a korabeli fotók alapján kaphatunk képet. És ezeken feltűnik fánk is, az épület dél-keleti sarkánál.

Egy vadgesztenye, ami nem meglepő. Ebben a korszakban ez volt az egyik legnépszerűbb faj, kedveltségéről számos kortárs fasor tanúskodik, főleg Budán. Hívták ekkoriban bokrétafának is szép virágai miatt. A kis fácska jó helyre került: elegendő napfényt és csapadékot kapott, gondoskodott róla Wagner kertésze, aki télen is a házban lakott. Talán már látta Erzsébet királyné is, amikor (a Magyar Újság 1898-as visszaemlékezése szerint) udvarhölgyével, Ferenczy Idával 1897 őszén titkos látogatást tett a türbénél, majd a Szemlő-hegyen. Kísérője itt a lapban csak „kérges tenyerűként” emlegetett, katonaviselt, becsületes Bukatta Károly volt, Wagner kertésze: ő volt tehát az is, aki valószínűleg a kis vadgesztenyét elplántálta az épület sarkánál.

Szép, terebélyes példánnyá is fejlődött. Viszont az már kisebbfajta csoda, hogy a II. világháborút is átvészelte, hisz az 1941-ben fővárosi tulajdonba került épület-együttes, a türbe, a köré emelt romantikus árkádsor és a lakóépület komoly károkat szenvedett. A háború után a terület egy jó ideig romos is maradt, a Wagner-villa utolsó látható nyomait végül 1970-ben bontották el. Csak annak legalsó, a domboldalt teraszosító támfala maradt meg, illetve a most felújított, és múzeumként berendezett pinceszint. No meg a fa.

De sajnos a legújabb fenyegető veszély már nem kerüli el vadgesztenyefánkat: az aknázómoly okozta korai levélszáradás tünetei jól látszanak rajta. Az épületegyüttes felújítása során a fát is gondosan visszametszették, rendszeresen ápolják, a FŐKERT permetezi, így talán ezzel a fővárosi vadgesztenye-állományt tizedelő kórral is meg fog tudni küzdeni. Törzse, hozzávetőleg 320 cm kerületű, kora pedig, a fentiekben elmondott történet alapján is kiszámolható: már bizonyosan elhagyta a századik esztendejét.

Vadgesztenye Gül Baba

Vadgesztenye Gül Baba

Vadgesztenye Gül Baba teraszról

Vadgesztenye Gül Baba teraszról

Szerző: Viczián Zsófia