A Lukács fürdő platánjai (II. kerület)

A budai Lukács fürdő hangulatához legalább annyira hozzátartoznak a hámló bőrű hatalmas platánok, mint a falra rögzített hálatáblák. Arisztokratikus méltóságot sugallanak, jelzik az eltelt évtizedek hosszát, súlyát, és egyúttal árnyékot adnak a mai beszélgetéseknek is.

Illyés Gyula 1968 őszén így írt róluk: „Ősz van, szél és napsütés: özönben dől a lomb a fákról. Kelet-Európának tán legsudárabb platánjai Budapest egyik legszebb udvarán állnak, a Lukács-fürdő hosszúkásán elhelyezett, önmagukat kerítő épületei közt. Ezek az itt bent ugyancsak szép, álbarokk épületek több emelet magasak, az átölelhetetlenül vastag törzsű platánoknak a tetők fölé kell nyúlniok a napfényért, a levegőért. Íme – e szolgaságból – a királyi termet: sárga lombjuk most ott röpül a tetők fölött. Onnan gomolyog le nemcsak az udvarba, hanem a két nyitott medencébe is.” Ez jó ötven éve volt: a platánok pedig azóta is megvannak. Csak még szebbek, magasabbak, terebélyesebbek lettek. Számos „régivágású” értelmiségi sétál el nap mint nap alattuk, költők, írók említik meg őket műveikben.

A mai Lukács Fürdő környékén már a XII. században voltak ispotályok (a Szent János lovagok, majd a rodoszi és máltai lovagrendek telepedtek itt le), és fürdő is. A török korban inkább a feltörő forrás energiáját használták egy malom üzemeltetéséhez. Az egykori épület egy kis falrészlete ma is látszik a fürdőben, amely már jóval Buda visszafoglalása után, az 1880-as évek második felében épült. A monarchiabeli fürdőkultúrának pedig szerves része volt a séta, a szemlélődés, a társasági élet. Ehhez pedig park kell: a fürdő épületei által közrefogott kertben látható fák többségét 1897-ben telepíthették. A fák tehát jócskán elmúltak már száz évesek.

De nem csak itt, a belső kertben vannak különlegesen szép és idős példányaik, hanem a gyógyfürdő Duna felőli oldalán is. Ha a Lukács fürdőről készült első fényképeket nézzük, az látszik, hogy az épület előtt csak egy keskeny sáv volt a folyóig, szinte tükröződött a víztükörben. Az 1800-as évek utolsó évtizedében töltötték fel ezt a területet: az árvízvédelem miatt volt rá szükség, meg azért is, mert ez teremtette meg az észak-déli közlekedés lehetőségét Budán.

Az egykorú XIX. század végi kerttervek ezen az oldalon virágágyások közt kanyargó sétányokat mutatnak. Sajnos a park eredeti, 1897-es kialakításából ma már aligha látszik valami, csak az idős platánokból következtethetünk valamennyire egykori sétányainak vonalvezetésére. Ezt a növényállományt jobban megviselték a háborúk, és az úthálózat bővítése miatt többször át is lett alakítva: először 1935-ben, majd Csorna Antal tervei szerint 1958-ban, végül 1972-ben, a HÉV építésekor (amikor több régi fa is elpusztult és a park vesztett is eredeti területéből). Egy különlegesség maradt azért itt a régmúltból: a park kis sétányait ma is gázlámpák világítják be, melyek folyamatosan égnek.

Sajnos összességében a park elhanyagolt benyomást kelt, a forgalmas út (továbbá a HÉV sínek és a rakpart) és az épületek közé szorulva nem is vonzza a látogatókat. Pedig a százados fák alatt még kis meleg vizű tó is van, csodálatos tündérrózsákkal. A Lukács belső kertje azonban az elmúlt évtizedben szépen megújult, a felújított ivócsarnok felől elegáns vonalvezetésű és burkolatú sétányokat vezetnek a gyógyfürdő bejáratához, az ágyásokban szépen kialakított növény-együttesek gyönyörködtetik a szemet. És persze a megunhatatlanul szép, hámló, sima törzsű, 120-130 éves platánok.

Lukács platánk belső kert

Lukács platánk belső kert

Lukács platánok

Lukács platánok

Lukács platánok belső udvarban

Lukács platánok belső udvarban

Lukács platánok Duna felől

Lukács platánok Duna felől

Lukács platánok Duna felől 2

Lukács platánok Duna felől 2

Szerző: Viczián Zsófia